-Negyedik fejezetett-

150 5 0
                                    

Heide Wolff szemszöge
Március 2. Csütörtök

Holnap kezdődik majd a várva-várt Bahreini verseny hétvége, és egyben az egész 2023 szezon is. Ma média nap volt nem nagyon szeretem volna ki menni a padockba, de ki kellet mennem apa miatt. Nem akartam cserben hagyni hogy így az első fontos napon nem leszek ott mellete.

Szinte egésznap vagy apa irodájában vagy George-al vagy Lewissel beszélgetem vagy sétáltam végig a pályát velük. Holnap már szabadedzések következnek. Az első szabadedzés az korai délután lesz és a második az korai este lesz.

Mind a kettőre kiszeretnék menni. Szeretném látni remélhetőleg nem úgy fogunk kezdeni, mint tavaly és legalább ott leszünk az elsők között és tudunk harcolni a győzelemért a bajnokságban.

Szállodában vagyok és azon belül is a szobámban. Fél tizenkettő van és én csak most tervezek menni fürödni. A szekrényből előveszem a pizsomámat és elmentem a fürdőszobába. Nem engemet sokáig magamra a meleg vizet. Kiléptem a zuhanyzó kabinból, és felöltöztem. Kimentem a fürdöből és bementem a hálószobába. Feltettem töltöre a telefont és lekapcsoltam az éjjeli lámpát.

...

Ébresztő recsegő, hangos, hangjára ébredtem. Nem volt kellemes, de legalább hatásos volt. Oda nyúltam a telefonomhoz és kinyomtam az ébresztőtt. Ránézztem az órára hogy tudjam tényleg reggel 8 óra van és nem aludtam el. Felkeltem az ágyból és elmentem a szekrényhez hogy meg találjam a mai ruháimat.

Már az este kinézztem magamnak hogy egy fekete farmer szoknyát veszek fel. Fölsönek pedig, pánt nélküli fehér topp lesz a választásom. Cipőnek meg színes szandit választottam. Táskának fehér, de az oldalán fekete csíkkal van bevonva. A sötét barna hajamat lazán befontam. Táskámba még bele tettek egy-két dolgot mára ami szükséges lehet.

Kimentem a szoba ajtón és egyenesen a lift felé vettem az irányt. Ahogy beértem a liftbe meg nyomtan a 0 számos hogy vigyen a földszintre. Ahogy leértünk jobbra vettem az irány hogy az ebédlőbe menjek. Gyomrom már amikor felkelltem jelezte hogy enni kéne már. A két ajtós ajtón beléptem és finom illatok csapták meg az orromat.

Egyből fogtam egy tányért és rá pakoltam reggeli valókat, mint avokádó krémet és kettő szellet kenyeret. Kerestem egy viszonylag kevésbé feltűnő helyet ahol megreggelizhetek. Leültem a székre és elkesztem meg kenni a kenyeret a krémmel.

...

Már lassan 30 perce várom apámat hogy jöjjön vissza értem. A reggelizés közben írt nekem egy üzenetett hogy vissza jön értem, mert ő már elment a pályára. Ezekszerint elfelejtette hogy küldött egy üzenetett nekem vagy jön értem csak hatalmas nagy dugóban van. Szerintem az első állítás lett. Elövettem a táskámból a telefonomat és hívtam egy taxist.

-Drága Hiede ügye nem akkar egy taxist hívni?- szolalt meg egy sötét zöld színű Aston Martin vezetője, Daniel Ricciardo

-Jézusom Danny durván megijesztettél-ugrottam arrébb egyett- Amugy kérdésedre a válasz igen, hívni akartam egy taxist, mert valaki elfelejtett vagy dugóba került.

-Apád SMS üzent hogy jöjjek el érted, mert ő most nem tud. Igazából nem is értem hogy honnan tudja a számomat, de nem is érdekel.- mondta az Ausztrál pilota-De az érdekel most jelenleg hogy te miért öltöztél ki így.

-Danny most ne velem foglalkoz hanem hogy nyisd ki az ajtót mert nem tudok beülni-mondam a régi-régi barátomnak igazából azt el is felejtettem hogy nem mondtam. Danielell igazából réges-régen barátok vagyunk. Igazából olyan, mintha bátyjám lenne. Mindenről is tud rólam és én is tudok róla. Csak mostanában nem a legjobb a kapcsolatunk. Régen találkoztunk még a teszteléseken de az is volt legalább 2 hete azóta semmi üzenet, hívást nem váltottunk.

-Ja igen, bocs- és egy kattanás szerűség után már kitudam nyitni az autó ajtaját- És most tényleg miért öltöztél így ki? Talán nem csak egy pilóta miatt?

-Nem Danny, csak így érzem jól magam- mondtam és közben csatoltam be magamat

-Ahham, és ezt higyem is el.

-Pedig jó lenne a ell hinnéd, mert ez a szint tiszta igazzság- mosolyogtam rá és aztán nézztem tovább az utat

-Akkor egyáltalán nem akkarod vissza hódítani Leclerc szívét hogy ismét egymás DNS-et cseréjetek?

-Fhuuuuuj nem, hülye vagy.- nézztem rá közben és közben bele boxoltam a vállába- Nem akkarok tőle semmit, amúgy, is ott van neki Lotte

-Hát igen de a Paddock pletyka szerint nem hiszem hogy még együtt vannak

-Paddock pletyka nem mindig az igazságot pletykája-mondtam a Redbull pot pilótája felé fordulva

-Ja bocs ez nem Paddock pletyka hanem már igaz is

-Hogy mivan?-kérdezzem már szinte kiabálva és idegesen

-Hát lehetséges hogy igaz, de lehetséges nem.

-Sokat segítettél ezzel-vágtam be a durcát és inkább jobbra fordítottam a fejemet és nézztem a magas, színes házakat.

-Jo bocs Hiede, de ezek szerint még mindig érzel valamit iránta és ez lehet jo meg nem is-mondta az igazat Danny tudtam jól hogy igazat mond és ez a baj hogy még érzek iránta valamit és ez nem jót jelent

Sziasztooook<33

Tudom, tudom tegnap kellet hozni volna új fejezetett. De ma reggel vettem észre hogy egy nappal el vagyok csúszva vagy is hogy már igazából ase tudom melyik nap van. Na mindegy. Igazából nagyon szépen köszönöm hogy még múlt héten meglett a 300 megtekintés. Nagyon szépen köszönöm hogy ennyien követitek a történetett❤

És még hozzá teszem hogy instán is tudtok követni már ott minden fontos információt megosztok veletek hogy bármi van ott látjátok meg először❤

Instagram:forma1_wattpad

Tiktok:forma1_wattpad




Felejts el! |NEM FOLYTATÓDIK|Where stories live. Discover now