Lobbanás - kiegészítő kötet (Befejezett)

8. fejezet

Sziasztok! Meghoztam a kiegészítő kötet egyik fő fejezetét. Jó olvasást!

_____________

Végre megvirradt Ryan hazamenetelének a reggele. Mivel Zoé nem álmodott semmit, így úgy gondoltam, nyertünk, de teljesen megnyugodni csak akkor fogok majd, ha valóban a hátunk mögött hagytuk ezt a néhány napot. Ő nem ébredt túl jól, fájt a feje és úgy nézett ki, mintha egy percet sem pihent volna, pedig hamarabb elaludt az este, mint én.

Felöltöztünk, aztán átballagtunk hozzájuk, hogy elbúcsúzzunk és végre pontot tegyünk az ügy végére, azonban erre mégsem adódott alkalmunk.

— Elment – mondta Helena egyszerűen.

— Ezt hogy érted? – kérdezte Parázs.

— Valószínűleg az éjszaka folyamán útnak indult, nincsenek itt a cuccai, és a quad is eltűnt, Phil megnézte.

— El sem köszönt?

Helena megrázta a fejét.

— Legalább egy gonddal kevesebb – rántotta meg Nick a vállát, mire Helena csúnyán nézett rá.

— Bármi is történt, ő a testvérem fia, és nem akartam, hogy így alakuljanak a dolgok. Sajnálom, hogy nem tudtunk segíteni rajta.

— Én is – motyogta Zoé, aztán ásított egyet.

— Minden rendben? – kérdezte Helena.

— Igen, csak nagyon fáradt vagyok. Nem aludtam jól mostanában.

— Remélhetőleg most már rendesen ki tudod pihenni magad – mosolyogtam rá.

— Menjetek, mára Ryan miatt nem terveztem semmit, de mivel nem kell őt elkísérni, így lett egy szabadnapunk. Mindannyiunkra ránk fér a pihenés.

Hazamentünk, és ekkor jutott eszembe, hogy az egyetlen rossz ebben az egészben az, hogy most már nem maradt indok, ami miatt Zoénak továbbra is nálunk kéne maradnia. A ma éjszakát már nagy valószínűséggel a saját szobájában fogja tölteni, ettől pedig megmagyarázhatatlan ürességet éreztem. Máris hiányzott, pedig még itt volt mellettem.

Zoé ledőlt egy kicsit a szobámban, mert bágyadtnak érezte magát, én pedig leültem a házunk előtti lépcsőre levegőzni, aztán kihoztam egy könyvet, hogy olvasással üssem el az időt. A nap lassan delelőre fordult, amikor leraktam a kötetet magam mellé. A gondolataimba merültem, de nem sokkal később motozásra lettem figyelmes, és mintha kavics csikordult volna a házunk mellett. Felálltam, áthajoltam a lépcső melletti korláton, és megpillantottam Nicket, ahogy a háznak támaszkodva botorkált, egyik kezével a hasát szorongatva.

— Nick? Mi a baj?

Felkapta a fejét, akkor láttam meg, hogy mennyire sápadt, és hogy verejtéktől gyöngyözik a homloka.

— Zane! – szólt fojtott hangon. – Hozzád indultam, de útközben rosszul lettem.

Odarohantam hozzá, karját átvetettem a vállamon, hogy támogatni tudjam. Másik kezével még akkor is a hasát szorongatta, amikor leültettem őt a lépcsőre, de külsérelmi nyomot nem láttam rajta.

— Mi történt?

— A víz... Azt hiszem, mérgezett.

— Tessék?!

— Reggel inni adtam az állatoknak. A kutyákon vettem észre, hogy a patakból isznak inkább, azt hittem, elfogyott a vizük, de nem. Érintetlen volt. Aztán láttam, ahogy az egyikük beleszagol az itatóba, de ahelyett, hogy ivott volna, otthagyta. Máskor mindig azt használják... Aztán rosszul lettem, és a faluban többen is.