Szerelmes nyár

Első fejezet

Alex

- Vigyázz magadra! - sóhajtja anya a vállamat fogva. - És...
- Tudom, anya. Legyek jó és minden jó lesz. - sóhajtok én is.
- Pontosan! Ne szúrd el az utolsó esélyed, rendben? Ígérd meg! Nekem... - néz rám tipikus anyai védelmezőszemekkel.
- Ígérem, anya. Próbálkozni fogok. - mondom neki. Részben őszintén így is gondolom. Részben...
- Ez a beszéd! - virul fel az arca, majd megölel. - Most menj és érezd jól magad!
- Persze, csodás lesz tehénszart lapátolni! - motyogom félhangosan, de anya meghallja és fenyegetően felém libbenti a kezét, mire nevetve hátrálok. - Kösz mindent, anya! - mondom a szemébe kis idő után komolyan, mire csak biccent egyet és szemében látom a büszke mosolyát.
Már megfogom az ajtó kilincsét, hogy kifelé vegyem az irányt, mikor lépteket hallok a nappaliból. Egy apró reménysugár suhan át az agyamon, hogy talán apa jön elköszönni. Megjelenik ugyan, de a konyha felé veszi az irányt. Rám se néz, még csak nem is tesz úgy, mintha ott lennék. Csak fog egy üveg sört és visszaül a tévé elé. Gondolhattam volna - mondom magamnak keserűen gombóccal a torkomban.
Anya szomorú, bocsánatkérő pillantást vet rám, majd magára erőltet egy mosolyt és még utoljára egy puszit nyom az arcomra. Mélyen a szemembe néz, én pedig értem, mit akar mondani.
- Érezd jól magad! - köszön el és még egyszer megölel. Szomorkás mosollyal távozom és a garázs felé veszem az irányt.
Ott áll drága szerelmem, az én fekete Apriliám. Évekig gyüjtögettem egy ilyen motorra, minden pluszmelót bevállaltam, csakhogy megvehessem végre. Az évek során már kicsit megkopott, de alig látszik rajta. Minden este letisztítom és ha kell, megjavítom. Csodálattal nézek végig rajta. Az első dolog, amit teljesen egyedül én intéztem magamnak. Anya aggódott, hogy sokat fogok vele esni és baleseteim lesznek. Nos, ebben nem tévedett, de soha nem adtam fel. Amit megtanultam az évek során, hogy soha nem adhatjuk fel. Éppen ezért mindig felálltam. Bármennyire is véres volt a karom, nem tántorított vissza, hogy újra motorozzak. És erre büszke vagyok. Nagyon büszke.
Kinyitom a csomagtartóját és belepakolom azt a kevés holmit, amit magammal viszek.
Büszkén megsimítom az ülést, ráppattanok, majd felveszem a motoros sisakom és "hátratolatok". Kiérek az útra, majd jobbra kanyarodok és nagyobb sebességre váltok. Utoljára még visszanézek a házunkra. A régi graffity a házunkon még ott virít; a fű már inkább sárga, mint zöld az erős nap miatt, a vakolat pedig apró szemekként porlad le. Nagyot sóhajtok és anyára gondolok. Ideje jóvá tenni! - gondolom, majd a kocsik között szlalomozva elhajtok.

Leállítom a motorom és a parkoló "széfjébe" helyezem. A security-s elkéri a leegyeztetett pénzösszeget, majd a kérésemre megígéri, hogy vigyázni fog a szépségre. Nehéz szívvel, de otthagyom drága járművem, majd az út túloldalán lévő buszomhoz veszem az irányt.
Persze, mire is számíthattam volna! Egy igazi tragacsnak néz ki. Mintha sulibusz lenne. Sárga festéke már fakó, ablakai karcosak és egy "Sunflower Farm" feliratú óriási matrica van rajta. Szuper!
A busz előtt várakozó társaságra meredek. Csapatokban vannak és szenvedő arcukon egyértelműen látszik, hogy pont semmi kedvük ott lenni. A társaság közepén kiszúrom Kristófot, aki vigyorogva int, hogy menjek oda. Megpaskolja a vállam, majd bemutat néhány új tagnak. Mindenki elmeséli, miért van itt. Voltak nagyobb bűnök, mint például aki tüzet rakott egy múzeum mellett, majd a tűz lángjai átterjedtek a múzeum ablakán keresztül és megsemmisítettek értékes festményeket. Egy Örkény nevezetű srác betört egy jómódú házba, méghozzá full részegen; a rendőrök a család medencéjében találták. Azt hiszem Dasztinnak hívják, aki verekedésbe került, aminek súlyos, véres következményei lettek. De voltak kisebb bűnök is, mint Feféjé is, aki "csak" cipőt lopott... elég drágát. Sikerült is neki, azonban pár nap múlva meglátták a terméket a neten, eladásra várva és minden kiderült. A többiekről pedig ne is beszéljünk...
Kristóf egy szál cigit tart a kezében, majd felém nyújtja. Nézem a parázsló végű fehér tekercset. Ugyan némi vonakodás után, de nemet mondok rá.
- Mi bajod? - kérdi tekintetével, mire megrázom a fejem. Egy darabig fürkészően néz, majd odaadja másnak, hogy tudjon szívni belőle, mielőtt megjön a buszsofőr.
Kristóffal pár éve ismerkedtem meg. Ideges voltam valamiért, ő pedig épp ott volt a suliudvaron és bagózott. Megkínált, én meg elfogadtam. Életemben először. Aztán elvitt egy buliba és megmutatott egy számomra eddig láthatatlan világot. Jól berúgtam, ahogyan ő is. Életemben először. Azóta pedig csak süllyedtem az ő szintjére...
- Aztán meg éjszakáztunk! - töri meg a régi emlékeket valaki sejtelmes vihogása, mire nagy röhögés tör ki közöttünk.
- Rendben, ha mindenki itt van, indulhatunk! - tapsol egyet az érkező sofőrünk. Fáradt mosolya ellenére lelkesnek és energikusnak tűnik. A segítségével a csomagtartóba tuszkoljuk a táskáinkat, majd felszállunk a buszra. Kristóf és a társaságunk jellemzően befoglalja a hátsó üléseket, így én is feléjük tartok. Kristóf mellett van egy hely az ablaknál, amit nekem foglalt. Elhelyezkedünk, majd mindenki előveszi a telefonját és különböző, értelmetlen dolgokat vagy éppen "bomba" lányokat mutogatnak. Csodás!
Én előveszem a fülhallgatóm és kifelé bámulok az ablakon. Vajon érdemes volt eljönni? - gondolkozom, de tudom, hogy nem volt választásom. Még ha nem is lesz értelme, akkor is megpróbálom pozitívan nézni az egészet. A pszihológusom és Kristófék sem tudják, de én próbálkozni fogok. Anyáért. Önmagamért.
Épp akkor indulunk el, mikor a fülemben felcsendül a Take me to Church, mire nagyot sóhajtok és apró mosoly kíséretében lehunyom a szemem.