Szerelmes nyár

Negyedik fejezet

Olívia

- Mehetünk tovább? - kérdezem és megindulok. Nagy levegőt veszek. Ez tényleg nem lesz könnyű. Remélem, megjegyzik, amit mondtam. Főleg ő és az a másolat. A barna hajú, aki csak kötöszködni tud.

- Ők itt a mi becses lovaink. - mutatok körbe, mikor az istállóhoz érünk. Hátul a szalmát hamarosan ki kell cserélni és a nyikorgó ajtókat megszerelni, de ezen kívül a pajta jó állapotban van. - A kancáink, Ametiszt és Levendula, a kiscsikó pedig Liliom. A csődörök: Atesz és Koffein.

- Mér' hívják Koffein-nek? - kérdezi az a srác, aki az előbb is a malacoknál. Aranyos, ahogy érdeklődik.

- A színe miatt. - mosolygok.
Ismét továbbindulok, most a mező felé. - Itt szoktak legelni az állatok. - mutatok az apró virágokkal teli hatalmas zöld területre. A messzi távolban a fenyők az égbe meredeznek. A birkákat épp most eteti Dom. Mosolyogva intek neki.
- Ha gyomorrontásuk van vagy csak szeretnének nagy téren lenni, mozgás kell nekik, akkor ide hozzuk őket. Innen még látszik a kerítésünk, addig teljesen a mi területünk, utána pedig szabad préda az egész rét. Mások is szoktak erre legeltetni vagy lovagolni, szóval ne lepődjetek meg, ha másokat is láttok arra. Tudom, ez furán hangzik tőlem... de legyetek mindenkivel udvariasak és figyelmesek. A farm olyan, mint egy család. A legkisebb munka is többet ér, mint a semmi. Meg kell becsülnünk, ami itt van. - magyarázom. - Ő Dom, aki leginkább az állatokkal foglalkozik. - mutatok a birkák közt álló fiúra és megint intek neki vigyorogva. - Rajta kívül még láthatjátok itt Ferkó bácsit, aki a földeinkkel és a "piszkos munkával" foglalkozik. Dávid pedig a mi beszállítónk. Ha fuvarozni kell vagy távolabbra menni, akkor őt hívjuk. Vele ritkán találkozhattok majd, de tudni kell, hogy neki is sok minden köszönhető. Nagyapa majd bemutatja őket is reggel, ha van rá lehetőség. - mosolygok. Hatásszünetet tartok, hátha valaki beszólna vagy ilyesmi, de nem. A társaság érdeklődve hallgat. Érdekes. Talán... talán annyira nem vészesek...

Merengésem közben a baromfiudvar felé veszem az irányt. A kis területen az állatok lassan pihenni készülnek. - Ők a mi tyúkjaink, az egyetlen kakasunk, a kiskacsák és a libák. - mutatok körbe köztük. - Itt is rendszeresen össze kell szedni a tojásokat és takarítani.

Hagyom, hogy a banda még kicsit emésztgesse az elmúlt fél órát, felkészüljenek a teendőkre, aztán pedig megfordulok és visszaindulok a ház felé.

Hirtelen egy puha, csaholó állatkát veszek észre. Hatalmas mosolyra húzom a szám. - Ő pedig itt Jake, az én drága juhászkutyám! - ugrik fel hozzám a kisbaba, majd mindenkit boldogan körbeszagol. Ő és a többiek is lehajolnak hozzá simogatni. - A többi kiskutyánk valahol elbújt, de ők általában szabadon vannak, szóval ne ijedjetek meg ha szembe jönnek veletek. Rajtuk kívül még Kleopátra, Nefertiti, Zeusz és Cézár, a mi gyönyörű macskáink kóborolnak szabadon mindenfelé. - mondom.

- Szerintem minden fontosabb dolgot elmondtam, de persze ha bármi kérdésetek van, itt vagyunk. - állok meg a szállásuk előtt. Papa mosolyogva lelépked a verandáról.
- Még nincs takarodó, de jobban tetszitek, ha lefekszetek. - mondja Papa. - Aki éhes, a konyhában Marina még ügyeskedik, bátran menjetek be. Az ajtókat nem szoktuk zárni, maximum csak az állatok tévednek be. Mi bent leszünk, takarodó ideig még lehet ki-be járkálni, aztán kérlek, feküdjetek le. Holnap nehéz nap lesz, de majd egyre jobban belejöttök. - mosolyog, majd lassan felbotorkál a verandára és bemegy. Én utoljára végignézek a társaságon és bólogatva sóhajtok egyet. Holnap nehéz nap lesz. Majd beindulok én is.

- Hé, szépségem, te nem alszol velünk? - kiált utánam egy tetovált srác. A fiúk gázosabb fele nevetésben tör ki.

- Nem lenne miért. - vágom oda neki és becsukom a szúnyoghálót.