Két órája lehettek úton, amikor rázúdított a vihar. A lágy, mély hangon búgó, levitáló teherautók tökéletesen biztonságos takarást nyújtottak a kint tomboló, veszélyes természeti erők ellen.
A sebes szél, a szakadó eső, de még a gyakori villámlás sem lassította őket. Visszanézve már egyáltalán nem lehetett látni a gépváros eget tartó kristálypilléreit, és a burkolt utak hiánya is jelezte, hogy már vadterületen mozogtak. A teherautók szerencsére itt is jól végezték a dolgukat. Nem voltak teljesen rászorulva a karbantartott utakra; az ottani préri talaja fölött kikapcsolták az elektromágneseiket, és helyettük nagy teljesítményű, lefelé fújó légcsatornák felhajtóerejével oldották meg a levitálást. A három termetes kamion mind méteres magasságban lebegve haladt, olyan rezzenéstelen könnyedséggel, mint csónak egy lassú folyású patakon.
Bizonyos oldalsó fúvókák erejének folyamatos szabályozásával, a jármű vezérlő számítógépe az erős széllökéseket is ellensúlyozta. Ha jobb hangszigetelésük lett volna, illetve ha nem lettek volna azok a lőrésnyi ablakaik, Malcolm-ék talán észre sem vették volna a kinti ítéletidőt. Így viszont a tetőt meg az ablakokat kopogtató esőcseppek nyugtató zenéjét hallgatva üldögéltek az utastér félhomályában...
Malcolm imádta az esőt – furcsa módon még a viharokat is. Bizonyára ezért választotta a "Storm" ál-vezetéknevet, amikor leszerződött a Csillagközi Bűnügy-osztályon. A Különleges Nyomozóintézetes időszaka előtt, az Egyesült Nemzetek egy titkos kommandójánál vett részt kiképzésben, még huszonévesen. Bár valódi akcióra sosem volt alkalmuk befogni őt (mert addigra átigazolt), de a kiképzés évei mély nyomot hagytak benne. Egy amazóniai dzsungelben megrendezett túlélősdijük alkalmával jelentősen fokozódott az érzelmi kapcsolata az esővel: mindahányszor nekikezdett esni, nem tehettek mást, mint a fák között kifeszített ponyva-ereszek alá gyűlni, és csak várakozni.
A régi filmekből valamelyest átvett "vietnámi paranoiával" járó folytonos aggodalmukat és félelmüket is elmosta a csepergés – elvégre milyen zakkant ellenség vagy ragadozó akarhatta volna a bokrok mögött bujdosva figyelni őket, amikor olyan volt az időjárás? A csapattagok az esőt meg a viharokat onnantól kezdve a pihenéssel és – ösztönösség ellenes módon – a biztonsággal asszociálták. Az a nyugtató csepergés; az a hűvös, tiszta levegő, amit maga után hagy... A lélek vitaminja, így utaltak néha a rosszidőre.
De Malcolm esetében ez mégvisszább ment időben. Már korai kamaszként is javítottak a hangulatán a sűrű, sötétszürke felhők. Valamiért szinte látta maga előtt, hogy olyankor mindenki abba hagyja, amivel addig foglalkozott, elvonul fedél alá, és esetleg, jobb híján, elmélyült töprengésbe kezd valami olyasmin, ami másképp talán sosem került volna a figyelmébe. Továbbá volt még az ifjú Malcolm-nak egy meggyőződése, hogy az esőzéskor mindenki egy kicsit közelebb kerül ahhoz a búskomor lelki állapothoz, ami őt állandósággal gyötörte (időjárástól függetlenül, de főleg jóidőben, amikor a környezetének életkedve kontrasztozta, és így méginkább beárnyékolta Malcolm hangulatát). Bár a fiatalságának esőzéseikor általában egyedül volt, ha megengedte a szabadideje, de az ilyen alkalmakkor mégis közelebbinek érezte magához az embereket a leendő nyomozó... És most megint itt volt a vihar, ez a vissza-visszatérő, egyetlen lélektársa.
A landoló esőcseppek szüntelen kopogását a mechák sem próbálták túlkiáltani. De Malcolm azért sejtette, hogy kábelnélküli módon mindig konferenciázgattak egy-egy kicsit. Bár jobban meggondolva, valami ősi ösztön folytán ők is kedvelhették a záporokat. Evolúciójuk egy nélkülözhetetlen elemét képezték a régmúlt mennydörgéses viharai, ahogyan az el lett magyarázva Malcolm-nak a csendet megtörő, első hosszabb szóváltásuk alkalmával – a mellette ülő mechához szólt:
ESTÁS LEYENDO
Malcolm Storm és a gépek bolygója
Ciencia Ficción*ABBAHAGYOTT* Egy különleges nyomozó egy zöld hóval beborított dombvidéken tér magához. Egy furcsa bolygón kapott megbízatás keretében megismerkedik az élet egy nagyon szokatlan megjelenési formájával. A küldetés súlya hatalmas: az emberiség és e gé...
