Éjféli idegen • cth

• negyedik rész •

Óriási az otthona. Mindenen látszik, hogy egy vagyonba került. De miért kell egyetlen egy embernek ekkora hely? Belakni se lehet normálisan. Bár úgy tűnik, hogy azért neki sikerült. Már amennyire ez így az első ránézésre látszik.

– Persze, hívd csak be magad a lakásomba, miért ne? – jogos a megjegyzése, de per pillanat egyáltalán nem tud érdekelni. Sokkal kíváncsibbá tesz a hely, ahol él. A tapéta jön le a falról, a bútorok fel vannak púposodva, a víz teljesen tönkretett mindent. Remélem ez nem azért van, amiért Ash lakása is beázott, mert akkor borzasztóan érezném magam. – Tudom mire gondolsz, de nem olyan rossz a helyzet, mint amilyennek tűnik.

– Ez mind Ash munkásai miatt van? – kérdezem. Összefonja a karját (hűha), és sóhajt.

– Pontosan.

– Elmondhattad volna tegnap.

– Nem akartalak ilyenekkel zavarni. De igen, nagyon sok kárt okoztak a vezetékben, ezért sikerült egy emelettel feljebb is beáznia a lakásomnak. Igazából épp a javítás közepén voltam, amikor kopogtál – magyarázza.

Kicsit rosszul érzem magam. Ha tegnap nem húztam volna olyan sokáig a munkát, akkor előbb ideérek és talán nem történik meg ez a nagy káosz.

– Sajnálom ezt az egészet.

– Elhinnéd, ha azt mondom, hogy nincs itt semmi probléma? – kérdezi, csípőre tett kézzel. – Még alvajárva is meg tudnám javítani.

– De szarul érzem magam, hogy ez mind akkor történt, mikor még nem értem ide. És te mindvégig segítőkész voltál velem.

– Én csak figyelek a szomszédaimra. Vagyis rád és Ashtonra.

– Legalább hadd fizessem ki a károkat – ajánlom fel, miközben nagyon jól tudom, hogy egy egész évi fizetésem nem lenne elég arra, hogy egyetlen egy bútort kifizessek ezek közül. Az idegen nekidől a konyhapultnak keresztbe tett karral. Kíváncsi szemekkel figyel.

– Na várjunk. Ha jól értem, te pénzt akarsz adni nekem? – kérdezi furán. Az ő fejében biztos nevetségesnek tűnik ez a szituáció. Na jó, valójában nem csak az ő fejében.

– Igen. Ez lenne a helyes – bólintok. Ő fütyül egyett és összeráncolja a homlokát.

– Biztos vagy benne? Ez nem lesz valami olcsó.

– Hogy biztos vagyok-e? Ragaszkodom hozzá – bizonygatom, de közben meg tudom, hogy borzasztó ötlet.

– Hát, ha ragaszkodsz hozzá, akkor a padló az afrikai grenadilfából készült, a falon pedig kézzel festett De Gournay tapéta van. Nagyságrendileg ötvenezer dollár, plusz munkálati díjak.

– Hogy mennyi? Ennyit nem keresek egy év alatt – sápadok el, pedig ilyesmi számokra számítottam. Csak hát kimondva rosszabb. Hogy kerülhet ennyibe a padló? Ilyen nem létezik. Bár a tapéta is gyönyörű, meg kell hagyni.

– Te kérdezted. Szóval készpénz vagy kártya lenne a jobb neked? Vagy az is megfelel, ha a biztosítóm állja az egészet?

– Ráhagyom inkább a biztosítóra. Nem hittem volna, hogy egy tapéta ennyibe fájhat. De ezen kívül biztos van valami, amiben segíthetek.

– Van egy mód, ahogy törleszthetsz – kezd bele komolyan. – Kezdheted azzal, hogy elmondod, hogy mit keresel itt ilyen öltözékben igazából – mutat rá a ruhámra. – Ez egyáltalán nem te vagy. Ezt még én is megmondom. Bevallom, egy pillanatra majdnem bedőltem neked. De valójában nem akartál te elcsábítani engem, vagy mégis?

Kész ennyi, átlátott rajtam. Ehhez sem értek.

– Azért vagyok itt, mert azt hitted, hogy ilyen egyszerű vagyok, és fel akartál hívni magadhoz. Csak meg akartam mutatni, hogy több vagyok, mint amire számítottál – vallom be neki. Hangosan kimondva viszont eszméletlen szánalmasnak érzem magam. Megemeli a szemöldökét, és elenged egy szórakozott vigyort.

– Hát ténylegesen sikerült bebizonyítanod. Azt se tudom, hogy hol kezdjem. De nem akartalak felhívni a lakásomba úgy, ahogy te azt gondolod. Az patkány lépés lett volna. Csak fel akartam ajánlani az egyik lakásom, amiben maradhatsz addig, amíg rendbe nem lesz Ashtoné.

Baszki, most kurva hülyének tűnhetek.

– Oh, értem. Hát, izé. Köszönöm.

– Úgy érzem, picit egyértelműbben kellett volna fogalmaznom. Ezen a szinten van másik lakásom is, ami még üres. Nem akartam, hogy rosszra gondolj, sajnálom – rám mosolyog, majd folytatja. – De ahogy látom, belevaló egy lány vagy, szeretsz kockáztatni, mi?

– Nem tudom. Úgy nézek ki?

– Hát figyelj, nem tudsz rólam semmit, mégis leművelted ezt. Lehetne akár barátnőm is – magyarázza. Oké, ez eszembe sem jutott.

– Van barátnőd? – igen, komolyan ez jött le az egészből. Egyre szélesebb a mosolya. Odahajol teljesen közel hozzám, egyenesen a fülemhez.

– Szerinted? – súgja.

– Van barátnőd, ugye? – szorítom össze a szememet, hiszen ennél kínosabban már úgysem érezhetném magamat.

– Talán féltékeny vagy? – érdeklődik felvont szemöldökkel, nyugodt mosollyal az arcán. Érzem, hogy pirosodok, túlságosan is. Szégyen, amit leművelek. – Jaj, nyugi, nem randizom mostanság. Csak én vagyok egymagam – úgy érzem, hogy nagyon jól szórakozik rajtam. – Egyébként, tényleg örülök, hogy itt vagy. Holnap meg akartalak keresni téged.

– Engem? Miért?

– Megnéztem a munkásokat, ahogy a lakásotokon dolgoznak.

– És?

– Őszintén? Olyan segghülyék, hogy nem tudják hogy kell két PVC kábelt összekötni. Remélem nem haragszol meg, de béreltem egy új csapatot, akik majd befejezik a munkálatokat – úgy közli ezt, mintha természetes lenne. Meglepettségemben hátrébb lépek. Egyáltalán van joga ezt tenni?

– Te kirúgtad a Ashton munkásait?

– Így van.

– Te ezt megteheted vagy mi? – próbálom számonkérni, de eléggé jót nevet a helyzeten.

– Hát, hogyha tönkreteszik a lakásainkat, akkor biztos lehetsz abban, hogy igen.

Ez az ember kinek képzeli magát, hogy csak úgy magától ilyen döntéseket hoz?

– Az új csapat az ipar legjobbjai, hidd el. És elintéztem, szóval te vagy nekik az első számú prioritás – olyan természetességgel ejti ki ezeket a szavakat a száján, mintha ez mindennaposnak számítana, hogy ily módon segít számára idegeneknek. – Ja, és még el nem felejtem, ezt neked vettem – átnyújt nekem egy csomag füldugót.

– Erm, köszönöm? – értetlenül nézek rá.

– A zaj miatt adtam. Elég sok építkezésen voltam már, hogy tudjam, hamarosan szükségét érezted volna, hogy vegyél magadnak – egy - most már szokássá vált- laza mosolyt villant rám, majd miután lenéz a karórájára, visszavezeti rám a tekintetét. – Szeretnél még valamit esetleg?

– Oh, dehogy. Köszönöm. Megint. Úgy érzem mennem kéne – rögtön el is indulok a folyosón a lifthez. Persze nem bírom ki, szóval gyorsan visszapillantok, amit rögtön meg is bánok, ugyanis ő az ajtófélfának dőlve figyel engem.

– Jó éjt, Bambi.

– Jó éjt – köszönök el. Ez sokkal őrültebb nap volt, mint terveztem.

És már megint ez a becenév. Bambi.