Gyászmise több felvonásban

MISERERE

Miserere
miserere
​[ˌmɪzəˈrɛərɪ] (lat. „könyörülj")

A sűrűn hulló eső elmossa a vért. Szinte elviselhetetlen tömegként zúdul le a víz, és a sötét betonon igazából nem is látszik semmi, csak a kavargó feketeség, mert a vér feloldódva ömlik mindenhova; beszívja a föld. Belefolyik a csatornákba is, nem kell majd feltakarítani, nem hagy nyomot, amin elszörnyednek az arra járók. Az arra járók, akik a hírekből hallják majd holnap, hogy mi történt – „valaki megölte azt a szerencsétlent, állítólag az a fiú onnan szemből" – akik nem tudják, hogy ez a sármocskos vér beleitta magát minden apró repedésbe, ahogy a feltépett erek utat engedtek neki.

Daniel meghalt, a testét elszállították és megkezdődött a végeláthatatlannak tűnő esőzés.

A cseppek felcsapódnak a földet érést követően, akár az apró kövek, egyre magasabbra és magasabbra, vissza az ég felé, mintha visszafelé igyekeznének a felhőkbe. Mintha csak visszafelé esne az eső. De ha így lenne, akkor szépen lassan alább maradna ez a vihar, elcsendesülne, míg végül még el sem kezdődik. Daniel teste még a földön heverne, az eső előtt, a mentő előtt, és a vére is visszafelé folyna az erekbe, amik megduzzadnak, aztán a szíve még újra ver, ba-bamm, egyre erőteljesebben és gyorsabban és gyorsabban, ba-bamm. Daniel mély levegőt vesz, de befelé szívja a kifújt levegőt, szén-dioxid be, oxigén ki. A teste megrándul, fel az ég felé – az eső is visszafelé szemereg –, a szemöldökén a bőr összereped, ahogy a feje felemelkedik a betonról. A teste újra rándul, úgy tolja fel magát, mint egy ócska, törött marionettbábú, a derekát mintha láthatatlan zsinóron rángatná valaki. A lábai ernyedten nyúlnak, a kezei lógnak, mert még eszét vette a fájdalom és a feltépett gyomorból kiömlő vér, ami most inverz vízesésként felfelé folyik. Daniel mozgása görcsös és kicsavart, de egy kéz megtartja pár pillanatig, miközben a kés is kisiklik a gyomrából, és újra és újra, pontosan háromszor. Nem tudja kimondani a szavakat – „hagy abba!" –, túl nehéz, nem tudja, n e m t u d j a, a betűk elrothadnak a szájában, az ízük undort keltő.

De a késelés előtt Daniel még kiabál, még mielőtt a hang megszorul a tüdejében.

– ⸮... zslevűm tzsaf a iM

A késről a vér Daniel gyomrába kenődik, a penge tiszta és éles, a fény is mintha megcsillanna rajta, de Daniel tudja, hogy ezt csak ő látja így. A lámpa fénye beteges sárga, abban nem csillog semmi. Az a fajta fény, ami alig töri meg a sötétet, de Daniel azt is tudja, hogy ezt is csak ő látja ennyire élettelennek. Mert nem lehet ilyen, nem lehet ennyire fájdalmasan színtelen minden.

Az eső előtt Daniel visszafelé lép, természetellenesen teszi hátra a lábait, ahogy előre sétál visszafelé, hogy távolodhasson a férfitól.

– !⸮men ,tamoynál a nékéb dgyah gyoh ,matdnomgeM

Nincs kés, sehol sincs, talán nem is lesz, hiszen miért lenne? Abraham kezei üresek – mert a kés a zsebében van –, szorosan a teste mellett tartja őket, ahogy Danielt nézi. A szája lefelé görbül, szinte már sírás kerülgeti.

– !zsaf geteb et ,ynálsik yge ybbA

– .tamáytuk a etlögeM – Abraham hangja karcolja a levegőt.

Csak ők vannak, az utca néptelen. Esőre áll az idő, már-már szemereg is, a felhők beborítják az eget azt ígérve, hogy örökre elnyelik a nap utolsó sugarait is. Sötét van, a lámpák fénye hirtelen ól el. (A kés pengéje tizenhat centiméter).

– !panza kalajríyn gyoh ,anlov ttellek iK

Abraham arcán a hegek olyanok, akár a repedések a törött porcelánon. A bőre hófehér, ijesztően hófehér ebben a szürke megvilágításban, és a hegek vörösek. Néhol rászáradt a vér, mert Abraham lekaparta a varratokat.

Az összetört tükörben ezer darabra szakadt a fény. Abraham törte össze azt a tükröt, az ő fejét csapta hozzá Daniel újra és újra és újra, amíg el nem fáradt, a szilánkok sercegtek Abraham bőre alatt, takony, nyál és vér maszatolódott el. Attól sebes még most is, és Daniel megbánta, hogy nem vágta el a szilánkokkal Abraham torkát. El kellett volna. (A kés a zsebében van, összecsukható).

– .megne láttotnáb et sÉ !tamáytuk a etlögem ybbA

– !ynálsik yge ybbA

– .tamáytuk a etlögeM

Daniel távolodik, hátrafelé teszi a lábait és dühös, és Abraham arcába mered, a sebekre és arra az ostoba, sántikáló járására, ahogy Abraham is távolodik tőle. Visszafelé lépkednek, ahogy dörög az ég, mert eső lesz, de még nem égnek az utcai lámpák. Daniel visszafelé húzza fel a kapucniját, amit éppen levett, amikor meglátta Abrahamot a játszótér közelében. Mindig ott kóborol, mocskos féreg, mindig mindig a gyerek körül van. De Daniel eltávolodik, és mikor észreveszi, odakiált neki:

– !⸮lórdagam zslezpék tim sigéM !gem jllá lannoza ,maharbA !maharbA ,jéH

Ahogy az utcán vonaglik hátrafelé, zihál, pedig nem rohan. Hazafelé tart, oda hátrál vissza, mielőtt elindul, hogy megkeresse Abrahamot, akit ez előtt a konyha ablakból vesz észre. Mielőtt eleredt az eső.

Adrenalin, keserű fémíz és nyál, érzi a pulzáló ereket, az élet minden dobbanását a bőrének feszülni, a düh széttörné a csontjait a mellkasában, akkora erővel akar kirobbanni. Meg akarja fojtani a saját kezeivel, érezni, ahogy a teste elhal az ujjai között. Még hallja Abby sírását, amikor az ajtó becsukódik előtte, mielőtt kilép a lakásból. A kislány remegve zokog, levegőt is alig kap, és az anyja valahol azt ismételgeti, hogy talán nyugtatót kellene adni neki. Előtte elmesélik Danielnek, hogy mi történt, előtte kétségbeesetten, dühösen érnek haza, előtte Daniel még a konyhában mosogat. Éppen eltörli a tányérokat, amik minden mozdulattal egyre vizesebbek és vizesebbek lesznek, már csöpög róluk a mosogató habja. Aztán Daniel visszateszi őket a vízbe. Az ablakon mered kifelé, az utcát bámulja, de nem lát semmit, mert a gondolatai máshol járnak. Abraham is eszébe jut, és örül, hogy az a mocsok nincs többé, hogy örökre eltűnt a környékről. Jó lenne tudni, hogy hova kerül – vajon börtönbe vagy zárt osztályra? Mindkettő tökéletes, amíg lakat alatt tartják.

De legelőször Abby jut eszébe, meg az a másik, szerencsétlen kislány, aki azóta sem mondott el semmit arról, hogy valójában mi is történt. De nem is kell, mert Abraham most már biztosan rácsok mögé kerül.

És ekkor – az eső előtt – Daniel még 15 perc és 7 másodpercig életben van.