Rockcsók

32

Becuccolok az egyszintes faházba, ideiglenes otthonomba. A konyha valóban apró, ám annál barátságosabb. Le is vágom a hátizsákomat a kerek reggeliző asztalka mellett álló, fehér alapon kék virágmintás kárpittal borított székre. Azután rögtön utána is nyúlok. Nem, nem dobálom szét a cuccaimat. Nem, nem leszek hanyag. Itt nem lesz olyan rumli, mint otthon a szobámban. Önálló életem első napján elhatározom, hogy rendet fogok tartani magam körül. Mondjuk ebben a kis fészekben nincs is merszem széjjel hajigálni a holmimat, mert itt minden olyan...

– Olyan cuki nem? – robban be Léla az ajtón – én választottam neked ezt a házat. Szerintem a kék-fehér színvilág pont a te stílusod. Annyira illik hozzád, de annyira.

– Mennyire? – rogyok le a patyolat székre.

– Nagyon – lelkesül tovább – mert te is olyan, olyan kék vagy.

– Kék? – előkapom a telefonomat és a képernyőben megszemlélem magam – cseppet sem tűnök kéknek. Ha kékülne a bőröm az igen nagy problémát jelentene...

– Nem kívül, te okostojás! – csóválja a fejét, olyan hevesen. hogy két hajfonata a levegőbe libben. – A viselkedésed kék.

– A viselkedésem – ráncolom a szemöldököm és nem értem.

Nem hagy gondolkodni. A kezem után nyúl.

– Pattanj föl. Gyorsan megmutatom a házat. Anya nem akart elengedni, szerinte most nem kellene zavarnom téged, biztos csomagolni akarsz, meg ilyesmi, de megígértem neki, hogy öt perc alatt végzünk, annál tovább nem tartalak fel.

Igazi hebrencs a kiscsaj, de pont ezt bírom benne. Most éppen rögtönzött villám -tárlatvezetést tart nekem.

Először konyha jobbján nyújtózkodó ajtón nyitunk be.

– Ez itt a fürdő – mutat körbe a kék-fehér csempés helyiségben – szerintem nagyon menő, hogy a zuhanytálca egy dézsa. Nyugi, nem igazi dézsa csak annak látszik, anya azt mesélte, az ő nagyszülei még káposztát savanyítottak ilyen edényekben. Ott a sarokban van a mosógép, mellette a szekrényben találsz hozzá mosószert, öblítőt, az ajtó mögött áll összecsukva a szárító, a teraszon fél nap alatt megszáradnak a ruhák. Vasaló nincs, úgyhogy ne hagyd a cuccaidat összegyűrődni a gépben.

– Kezdek félni tőled – hátrálok vissza a konyhába – szigorú vagy, akár egy iskolaigazgató.

– Lehet, hogy egyszer az leszek – vonja meg a vállát – most nézzük meg a szobádat!

                                                                                         ***

Max mellé ugrottam. Szinte feledtem iránta érzet dühömet. De mindössze azért, mert abban a pillanatban nem rá fókuszáltam. Sokkal fontosabb volt Léla, aki bágyadtan mosolygott rám a bátyja karjai közül.

– Csupa vér az álla – pánikoltam miután végigmustráltam őket – csupa vér a vállad, a pólód. Jézusom!

– Hé, – nyögött Max – a sápítozást hagyd meg nekem! Inkább segíts.

– Miben? – toporogtam. – Hogyan?

– Fertőtlenítettem és leragasztottam a sebet, de ez most kevésnek bizonyult – indult a kertbe a srác. – Össze kellene húzni a sebszéleket.

– Nálunk? Összehúzni? Mivel? Nem vagyok sebész.

– Én sem, de nálatok biztos van hozzá tapasz. Összehúzó tapasz. Krista itthon van?