From heaven to hell

3.

Mikor felébredtem arra lettem figyelmes hogy a földön fekszem. Szuper. Ecset a kezember, festék kiborítva, takaríthatok össze.

Erőt vettem magmon és összetakarítottam majd elmentem a telefonomért amit hirtelen nem is tudtam hova raktam. Kevés nézelődés után megtaláltam. Délelőtt 11 óra. A fél napot megint áraludtam, nem tudom hogy fogok holnap időben felkelni de jólvan. Úgyis megoldom nemde?! Visszatérve a a való világba a telefonom képernyője miatt megijedtem. Számos üzenet hevert a képernyőn.

Köztük Georgtól és 2 ismeretlen számtól. Na neee nincs kedvem, nem akarom. Meg fogom őket verni ha minden nap uaklatni fognak. Ezen tervek ellenére reménykedtem hogy egy-két indiai rossz számra küldött SMS-t de ez nem így volt. Sajnos.

Georg: Jóreggelt Ana, remélem nem keltelek fel de Gustav szeretne megismerni szóval majd talizhatnánk

Gustav? Jézusom, isten gyere le, nincs kedvem ismerkedni, barátkozni de Georg kedvéért oké, majd később válaszolok neki.

Ismeretlen sz.: Joreggeellllttt
Nyugi nem vagyok valami brazil aki el akar adi neked valamit
Bill vagyok szóval kérlek ne töröld ki a számom, ha lesz kedved majd beszélgethetnénk

Bill mih, remélem normális és nem csak adja itt nekem a jópofa kisangyalt.

Ismeretlen sz.: Csá
Tom vagyok, tudod akit meg akarsz kopasztani
Bill nyagatott hogy írjak rád szóval ennyi

Ez komoly? Ennyi erővel Bill írhatott volna helyette, na mindegy.Elmentettem a számukat de persze egyik jómadárnak se válaszoltam csak Georgnak.

Nem igazán volt kedvem semmihez főleg azután, hogy belegomdoltam abba, hogy holnap suli. Sok ismeretlen ember, ezernyi folyosó és terem, nameg a tamárom, azok a kegyetlen kínzó robotok. Már a gondolattól is elkapott az émelygés.

Elmentem a szobámba hogy megnézzem mekkora a "rend" a szekrényemben és majdnem sírva fakadtam. Alig van normális ruhám. Sürgősen vásárolnom kell. Összekaptam magam valami felvállalhatóbb szintre és elindultam.

Nem igazán ismertem a várost egyenlőre szoval csak mentem előre egy ruha bolt után kutatva. A járdán sétaltam amikor arra lettem figyelmes hogy egy autó elég lassan hajt el mellettem majd megáll. Egy viszonylag magas, napszemüveges, fekete hajú fiú ült a kormány mögött. Mikor oda értem az autó mellé megszólított.

-Szia, Ana Brooks igaz?

-Öhm igen? Mégis ki vagy te és honnan ismersz- kerdeztem, ugyanis a napszemüveg miatt nem iazán esett le hogy ez bizony Bill

-Bill, Bill Kaulitz személyesen, mit keresel erre?

-Ohh bocsáss meg Bill, nem ismertelek meg. Valami ruha bolt szerűséget keresek ugyanis sürgősen vásárolnom kell. Miért?

-Mert ha erre mész tovább, bizony nem sok mit fogsz találni, gyere ülj be, elviszlek- mondta majd szemeivel az anyós ülés felé pillantgatott én pedig vettem a célzást.

Nem igazán ismerem a srácot de szompatikus, út közben elég sokat beszélgettünk, kifaggatott, mindenről. Én persze kedves voltam és csak egy-két dolgot kérdeztem tőle.

Mikor megerkeztünk fogalmam se volt hogy hol vagyok csak a rengetek áruházat láttam tele ruhákkal. Ez az ember tudja mi kell nekem.

-Menj csak nyugodtan vásárolni, én ráérek, megválak és ha kell haza viszlek nehogy itt elvessz nekem- mondta kedvesen

-Köszönöm, sietek

Kiszálltam az autóból és megindultam. Nem tudta hová menjek elsőnek így csak elindultam egyenesen. Mit ne mondjak elég jó helyre keveredtem. Tele volt olyan ruha darabokkal amikre nekem szükségem volt és az áruk is elfogadható, néha már ilyesztően alacsony volt.

3 megpakolt táskával tértem vissza az autóhoz. Billnek is kikerekedett a szeme mikor meglátott de készsgéggel kinyitotta a csomagtartót és segített bepakolni.

Meg vissza mentem szegény fiú pekhére de ez van, ha muszáj, akkor muszáj.
Sikerült beszereznek még 2 táskányi cuccot szóval elegedettem mentem vissza tekintetemmel azt sugallva hogy nyugi, ezek az utolsók.

Beültünk az autóba, megadtam a címet és elindultunk. Az utat ismét végig csacsogtuk de már inkább az élet komoly dolgait beszéltük végig. Esteledett már mikor hazaértünk. Vagyis hozzám haza. Behívtam Bill, beszéltünk még egy kicsit, megkínáltam egy kis pohárka borral abban a tudtaban hogy szegénynek még haza kell vezetnie.

Kíváncsi lennék milyen fejmosást kap majd tesverétől amiért ilyen sokaig eltűnt, de hát mit tudok tenni. Elvégre ő ajánlotta fel a lejetőséget, én pedig éltem vele.

Elköszöntünk egymástól majd elhajtott. Jó volt vele beszélgetni, de basszus hogy tud valaki ennyit beszélni. Mint aki felolvasott egy bibliát. Ennek ellenére imadnivaló, minden második szavával mosolyra húzódik a szája. Aranyos de ennyivel nem tud megvenni.

Elég késő volt mikor észbe kaptam. Ettem, letusoltam, majd a telefonomat kezembe véve végre válaszoltam a ket "ismeretlen" számnak tudtukra adva azt, hogy mostmár bármikor tudnak zaklatni.
Györsan összepakoltam a rohákat, majd ledőltem és már aludtam is.

Reggel arra keltem hogy kicsit elaludtam de még nem volt minden veszve. Elkészültem, reggeliztem, majd megindultam egy nagy sóhaj kíséretében.

Hogy milyen volt az első napom?
Borzalmas. Tudjátok csak a szokásos, sok tanköny, bemutatkozás, nyári élmények és a többi. Az az egy vigaszom volt hogy Georgal egy osztályban vagyok. Megvis lepődtem, elvégre ha magántanuló lenne sokkal könyebb lenne az élete, de mi közöm van nekem ehhez ugyebár.

És hogy miert nem számoltam be nektek jobban? Mert felesleges. Annyit halottatok volna hogy szünet van, elkezdődőtt az óra, aludtam, véget ert az óra, újra szünet van. És ezt még vagy 9-szer egymás után.

Haza értem és meglepődtem. Napközben nem igazán néztem a telefonomra de most. Most se kellett volna. Bill csak úgy bombázta az üzeneteket. Ha így folytatja nem fogok szóba állni vele és nem Tom, hanem ő lesz kopasz!