From heaven to hell

9.

Miután Tom fekvitte a bőröndöm berendezkedtem a "szobámba" ha már itt kell élnem vagy mi. Nem mondom hogy kiugrok a bőrömből, annyira boldog vagyok de legalább nem leszek egyedül.

Amíg még pakolásztam a temérdeknyi ruhát valaki kopogott. Nem várta meg csak bejött, Bill volt az. Nyafogott nekem higy csináljak nekik kaját mert kijukad a gyomruk.

Leszlalomoztam a lépcsőn egészen a konyháig. Meglepetésemre a hűtő nem volt üres, valaki gondolt arra is hogy valamiből kell kaját csinálni.

Nézelődtem egy kicsit hogy miből tudok dolgozni. Rántotthúst fogok csinálni krumplipürével. Egyszerű és finom. Elővettem a hozzávalókat hús, liszt, tojás, panírmorzsa, krumpli, vaj meg ilyenek.

Mire kész lettem a hússal eléggé elfáradtam. Ezekben a pillanatokban épp Tom ballagot le a lépcsőn. Mikor maglátta hogy a konyhában vagyok, oda vette az irányt.

-Hát te mi finomat csinálsz?

-Krumplipürét ha nem lenne egyértelmű

-Segíthetek?

-Szeretnél?

-Perszeee

Tom segített megcsinálni, elég ügyes a konyhában, nem tudom miért nem tud sütni-főzni konkrétan semmit. Mikor minden kész lett kivett a hűtő aljából egy doboz sört és vissza ment a szobájába.

Én még áttöröltrm a konyhapultot és az asztalt majd a szobám felé vettem az irányt.
Az ajtaja nyitva volt amin eléggé meglepődtem hisz mielőtt lementem becsuktam.

Halkan kicsit jobban kicsktottam hogy lássam a betörőt aki látszólag a ruhatáramat túrta. Halkan oda álltam mögé és ráordítottam.

-BILL

-Jézus Ana a szívbajt hoztad már, fuu

-Hogy én hoztam rád?! TE MEG MÉGIS MIT KERESEL ITT??

-Ja hát tudod csak megakartam kérdezni hogy van-e valami olyan szerkód ami tökéletes egy buliba de nem tudtam várni

-Ez komoly?

-Háááát igen

-Na és mit talaltál?

-Hát láttam egyet ami elmegy de mennünk kell vásárolni!

-De minek? Én nem megyek buliba

-Ó dehogynem, ma este jössz velünk

-Nem

-De

-NEM

-De

-MONDOM NEM

-Dede

-BILL MENJ KI INNEN ÉS MOST HAGYJ BÉKÉN LÉGYSZIVES

-De most miért?

-Nem szeretnék biliba menni főleg veletek, oké?

-Hát jó..

Bill kiment én pedig pakolhatom össze a szétdobált ruháimat. Ő is csak plusz munkát tud csinálni az ember fiának.
Nem is tudom miért akarják hogy velük bulizzak, elvégre pont én nézek ki úgy mint aki minden hétvégén szétitta magát és esetf kelt egész idáig. Egyszer voltam buliban, először és utoljára.

Mire összepakoltam már hallottam hogy Bill készülődik. A hajszárító elég árulkodó volt. Nem igazán érdekelt mivel nem akarok menni.

Gondoltam le fekszek aludni mielőtt még elmennek hogy ne keljen semmit se csinálnom a kedvükért, amúgy is elég fáradt vagyok. Mikor már elaludtam volna valaki kopogott és benyitott.

-Ana?

-Mivaannnn- nyögtem ki elég nyűgösen

-Már alszol?

-Minek látszik? Képzeld egyébként épp jógázom

-Nem jössz bulizni?

-Miért mennék?

-Mert neked is jár szórakozás

-Figyelj Tom mert csak egyszer mondom el, életemben egyszer voltam bulizni és az volt első és az utolsó alkalom is. És a részemről ez az egész ennyi, inkább menj készülődni

-Bill még minimum egy óráig fog készülődni szóval van időm meghallgatni hogy miért nem akarsz velünk jönni

-Nem veletek van baj oké?! Menj inkább ki légyszives- itt már a könnyeimet fojtogattam szóval nem volt könnyű

-De miért?

-MERT NEM AKAROK MENNI ÉS KÉSZ- eddig bírtam, a könnyeim mint egy folyó, elkezdtek folyni végig az arcomon

-Most miért sírsz? Ana bennem bízhatsz

-Persze, egyertelmű, majd egy hírességben fogok megbízni akit alig ismerek és pont neki fogok egy ilyen storyt előadni, nevetséges

-Attól hogy híresség vagyok vannak érzéseim, titkaim és titkok amit nekem mondtak de ha ennyire nem szeretnél beszélni akkor hagylak

-Köszönöm- szipogtam elég halkan

Megölelt majd ügyelve arra hogy minél halkabban csukja be az ajtót, kiment. Én pedig csak visszadőltem az ágyra és alvásba próbáltam folytani a trauma által kiváltott érzéseimet.

Körülbelül másfél óra múlva bejött Bill elköszönni de én az igazak álmát aludtam. Vagyis csak szerettem volna. Odajött az ágy széléhez, halkan elköszönt és adott a homlokomra egy puszit. Meg is értem hogy a homlokomra, az acomra rá voltak száradva a könnyeim.

Próbáltam aludni de nem igazán ment. Hajnali 1 körül felkeltem és kimentem enni.
Ránéztem a telefonomra és gondoltam írok Tomnak.

Ana: Vigyázzatok egymásra!
Tom: Úgy lesz ne aggódj
Ana: Hogy hogy ilyen gyorsan visszaírtál?
Tom: Kivételesen én vigyázok Billre ugyanis amíg én megittam egy sört addigra ő már elég rendesen be volt állva szóval
Ana: Akkor gondolom nemsokára hazajöttök
Tom: Á hagyom hogy kiélje magát én hányjon egyett, elvégre az nem a legkellemesebb feltakarítani
Ana: Hogy neked mennyi eszed van
Tom: Tudod megeseik, és te hogy hogy nem alszol?
Ana: Nem tudok, próbáltam de inkább lejöttem enni
Tom: Vigyázz magadra és próbálj meg aludni, majd megyünk
Ana: Megpróbálok, sok sikert Billhez
Tom: Köszi

Ettem de a biztonság kedvéért még egy kis nasit felcipeltem magammal. Nemsokára úgy elaludtam hogy nagyon, szerintem életemben nem aludtam ilyen jót.

Másnap délelőtt 10-kor évredtem fel azthiszem. Benéztem Bill szobájába és elkapott a nevetés. Szerencsétlen félig lógott az ágyról és horkolt, a sminkje pedig teljesen el volt kenődve. Lassan becsuktam az ajtót és a folyosón kinevettem magam majd benéztem Tomhoz, aki nem volt sehol.

Lemnetem a lépcsőn és meglepetésemre egy bögre kávéval a konyhában várt. Milyen tündéri, nemde?

-Hát te?

-Rád vártam, olyan kis édesen aludtál hogy nem volt szívem felkelteni