Emlékezet és Feledés | Át Írás Alatt

8. Fejezet

Julianna Amara King

Caiden anyukája sürög-forog, amikor mi le érkezünk a konyhába, arcát s haját liszt borítja, míg a rajta lévő kötényen több hozzávaló maradványai is díszelegnek.

- Drágáim, gyertek csak! - fordul felénk a nő, amikor a konyha ajtóhoz érünk.

A fiú oldalán foglalok helyet az asztalnál, majd a nő abba hagyva, amit csinál helyet foglal velünk szemben.

- Most pedig avasatok be, hogy miért is vagytok itthon! - néz ránk össze húzott barna szemeivel.

- Gyerünk szépfiú, mesélj csak! - húzzom ravassz mosolyra ajkaimat a fiúra sandítva.

- Ezért jár a büntetés szüzike! - mér végig vágyakkal teli szemeivel.

Az anyja felé fordul, majd elejétől a végéig elmondja, hogy hogyan kötöttünk ki náluk.

- Hol is kezdjem...

- Talán térj a lényegre fiam, tudod, hogy nem vagyok egy türelmes asszony! - forgatja meg szemeit az előttünk ülő.

- Órán beszélgetünk Frauval...

- Azt hittem, hogy már nem foglalkozol azzal a beképzelt gyerekkel! - áll fel dühében Jenna.

- Nem is beképzelt! - felesel vissza a fiú az anyjának.

- Mrs. Robinsonnak ez nem tetszett, így már ha ő megzavart, gondoltam én is ezt teszem, így szép szavakkal.. ki kezdtem vele! - neveti el magát Caiden a történtekre gondolva.

- Hogy mit tettél? - kérdez vissza édesanyja kínos nevetését hallatva.

- Az igazgatóiba küldött, ami már nem az első esett, ezt te is tudod...az igazgatóúrat nem nagyon érdekelte, így haza küldött! - vonja meg vállát lazán.

Mintha amúgy nem ő kérte volna, hogy küldjék haza!

- Na és te? - ráza meg a nő fejét rám pillantva.

A melletem ülő fiú felém néz, majd fülemhez hajol úgy kezd duruzsolni.

- Most te jössz szüzike, de vigyázz, mert a büntetést nem úszod meg! - csókol meg fülem mögött, amitől egyből elkap a jóleső bizsergető érzés.

- Alig várom szépfiú! - harapom be alsó ajkamat a gondolatra, hogy milyen dolgokat tehet meg velem büntetés gyanánt.

- Szóval? - teszi karjait keresztbe az előttünk álló Jenna.

- Caiden megkeresett, majd elmondta, hogy haza küldték, így meg kért, hogy lépjek le vele! - hajtom le a fejemet szégyenemben, mivel ez az első, hogy el lógtam a suliból.

- Te pedig az első szavára vele is mentél! - néz rám lágy pillantásokkal az asszony, amikor fél szemmel rá pillanatok.

- Először mondtam, hogy baromság, hogy nem lehet, de őt ez nem érdekelte! - kapom fel a fejemet egyenesen a fiúra nézve.

- Nem is te lennél, ha egyszer nem magyarázkodnál bármilyen ügyben. - csókol szájon Caiden, amit szíves örömest viszonzok.

- Akkor tehát a szüleid erről mit sem tudnak, így van? - szakítja félbe pillanatunkat Jenna.