Emlékezet és Feledés | Át Írás Alatt

Epilógus

Marco Caiden Herison

Zsebre dugott kezekkel - öltönyben - állok az ablak előtt, miközben arra gondolok, hogy vége!

A mese, ami arról szólt volna, hogy boldogan élünk, míg meg nem halunk - rosszul végződött!

A mi tündérmesénk véget ért esküvő és menyasszony nélkül!

Bassza meg mindenki - az összes - aki esküvő helyett temetésre jön ma!

Amara szobájában ott az ajtóra akasztott menyasszonyi ruha, amire arra vár, hogy magára öltse - hogy fehér ruhában a feleségem legyen!

Meg annyi emlék vesz körbe a szobájában állva, amit többé nem mesélhetek el neki, mivel meghalt!

Gyűlölöm az életett azért, mert elvette tőlem - hogy megfosztott a boldog befejezéstől!

Kitörölte a sors a jövőt, azt amit mi együtt terveztünk - a közös kalandunkat!

Igazságtalan!

- Bejöhettek? - szipog az ajtóban állva Ciara, aki lassú léptekel mellém lép - Részvéttem!

S ekkor tudatosul bennem, hogy tényleg magamra hagyott - elment!

Zokogva ölelem magamhoz, miközben a fehér menyasszonyi ruhát lessem az ajtón - Itt hagyott - súgom remegő ajkakkal - Amara - képtelen vagyok hangosan ki mondani!

Ha ki mondom hangosan, akkor valóra válik!

Még mindig várom, hogy szélesre tárja a gardrób ajtaját és azt mondja, hogy csak egy rossz vicc volt - de hiába, nem teszi ezt!

- Szedd össze magad vőlegény - mondja könnyek között, majd a ruhára néz - a húgom álma az volt, hogy a mai nap boldog mosollyal lásson mindenkit, különösen téged!

Tekintettem a gyűrűmre vetődik - Szüzike - gondolok a lányra, ahogyan boldog kacajjal hagyta, hogy a gyűrűt az ujjára húzzam.

- Boldog tizennyolcadik születésnapot szüzike - apró csókot nyomok gyűrűmre - Szeretlek!

Most ha itt lenne valóra válna az álma - tizennyolcévesen férjhez menni élete szerelméhez - Hozzám!

Emlékszem minden vele töltött percre, különösen azokra, amiket a kórházban töltöttünk.

Az időpontott is ott tűztük ki, az első fizioterápiás kezelése közben - Emlékezni szeretnék a házasságunkra, ahogyan a veled közös első születésnapomra! - fülemben cseng a hangja, ahogyan az az édes kacaja!

Az előttem álló lány könnyeit törölgetve bólogat, majd az ajtó felé sétál - Valaki látni szeretne - azzal bezárja az ajtót.

Bárcsak te várnál oda lent szüzike!

Utoljára körbe nézek a szobán - Egy életen át szeretlek - azzal nehéz szívvel bezárom az ajtót, azt ami mögött ott van ő!

A lépcsőn lassan le sétálva meg pillanatom Mrs. Robinsont a magyar tanárt - imádta Amarát!

A nőn végig nézve egyből arcon csapnak az emlékek, ahogyan az Alzheimer-ben szenvedő lányt nézem az ő órájan, miközben annyi piszkos dologra gondoltam őt csodálva.