Tehát bele ütköztem valakibe aki megragadott és elkezdtett lerángatni a lépcsőn. Majdnem orra buktam. Sejtettem ki lehet az de annyira szorította a csuklóm miközben vonszolt lefele hogy az már fájt. Jól sejtettem ugyanis Tom húzott maga után és konkrétan bevágott a kocsiba.
- Mégis hogy képzeled? - üvöltött és elkezdett vezetni
Nem szólaltam meg csak néztem ki az ablakon és elkezdtem sírni.
- Hmm látom nagyon lázadó vagy - húzta mosolyra a száját - nem mondtam hogy elmehetsz
- Nem kérdeztem - vágtam vissza
Erre már nem mondott semmit csak gyorsított ami miatt megütöttem a fejem a kocsi ablakába. Nem mondom nem volt kellemes de nem reagáltam semmit remélve hogy Tom észbe kap. Mivel úgy hajtott "hazáig" mint egy állat gyorsan ott voltunk. Kirángatott a kocsiba majd be vonszolt a házba. Mindenki tapsolt és nevetett kivéve Bill ő egy bíztató mosolyt ejtett a szájára hogy bírnom kell még. Tom fel vonszolt a lépcsőn majd levágott az ágyra és a fiókba kezdett kotorászni.
- Mégis mit keresel? - töröltem meg az arcom
Erre nem válaszólt csak elmosolyodott amint megtalálta amit akart. Egy bilincs volt a kezébe és felém közeledett vele mosolyogva.
- Megfogta és kezemet az ágyhoz akarta bilincselni de én ellenálltam. Rugdalóztam és kapálóztam ahogy csak bírtam hogy ne tegye rám.
- Maradj már nyugton - üvöltött rám majd a hajamnál fogva leállított és rám rakta a bilincset
- Tom eressz el - sírtam keservesen
- Most garantálom hogy többé ne szökhess meg
- Utállak érted? Utállak te rohadék - kiabáltam arcába
- Tudod nem számít hogy szeretsz vagy utálsz mostmár itt vagy és azt teszed amit én mondok, világos? - szögezte le tudatva hogy nincs választásom
- Soha, soha, soha - kiabáltam még mindig és minden erőmmel ami volt még próbáltam szembe szállni vele bár én is nagyon jól tudtam hogy nincs egy fikarcnyi esélyem sem ellene
Tom ott hagyott le bilincselve le kapcsolta a villanyt majd kiment. Gondosan bezárta az ajtót hogy biztos ne tehessem meg megint azt a lépést hogy elszököm. Sírtam de nem akartam gyengének tűnni ugyanis nem fogok megalázkodni előttük de tudtam hogy innen nem juthatok ki, viszont nem voltam hajlandó ebbe bele törődni. Elhatároztam hogy minden erőmmel azon leszek hogy kijussak innen ugyanis én nem végzem úgy mint azok a lányok akiket Tom szintén elrabolt és ide hurcolt.
Másnap reggel érzem hogy valaki leveszi rólam a bilincset és a kezeim újra szabadok. Bill volt az nagy meglepetésemre. Egy tálcát hozott reggelivel. Szendvics volt rajta meg egy pohár frissen facsart narancslé. Letette elém majd megszólalt:
- Jó reggelt! Tom mondta hogy hozzak neked reggelit úgy hogy csináltam szendvicset - mosolygott mintha nem is tudná mit tesz velem Tom. Pedig mindketten tisztában vagyunk vele hogy Bill mindenről tud ami folyik Tom meg köztem
Nem voltam éhes ha csak körül néztem felfordult a gyomrom. Az ajtóra néztem ugyanis az tárva nyitva volt, viszont Bill azonnal levette mit akarok.
- Meg se próbáld. Ne ellenkezz csak egyél - mondta bájos hangon
- Hol van Zoe? - szólaltam végre meg
- Mi?
- Azt kérdeztem hol van Zoe? Napok óta nem láttam, mi van vele? - kérdeztem aggódóan bár elég keményen
- Jaj ne aggódj Zoe teljesen jól van. Egy biztonságos helyen van ahol senki és semmi nem bánthatja
- Mi az a hely és hol van?
- Azt nem mondhatom meg de tényleg ne aggódj Zoeval minden rendbe - mondta bíztató hangon bár tudtam hogy nincs semmi rendbe - most pedig egyél
- Nem kérek - válaszoltam és az oldalamra feküdtem
- Hát jó ha nem nem, viszont itt hagyom ha mégis éhes lennél - mondta majd letette az ágy melletti éjjeli szekrényre a tálcát
Még egyszer le nézett rám majd kiment és bezárta az ajtót. Most jelenleg nem zavart és nem is érdekelt hogy be vagyok zárva csak arra tudtam gondolni hogy mi lehet Zoeval. Tudtam és éreztem hogy nincs jól de hiába, sehogy sem tudnék neki segíteni.
Még lehetett hallani ahogy Bill megy lefele a lépcsőn ami szokás szerint nyikorgott. Hallottam hogy beszél valamit Tommal. Ugyan kimenni nem tudtam a szobából de jelenleg nem voltam lebilincselve úgy hogy kihasználva az alkalmat felálltam majd az ajtóhoz botorkáltam. Valószínű Tomék a lépcső alján álltak mivel tisztán hallottam minden szavukat. Ami viszont most következett, ami elhangzott arra nem álltam készen.
