Tengerparti röplabda

Tizenegyedik nap

Kuroo

Négy nap nem is értem miért számolom? Ma fel hívom a szüleim és elmondom mi van. Sokkal jobb lenne személyesen, de félek. - szia kicsim, hogy telik a tábor?- kérdezte anya - szia anya! Apa ott van? - szia fiam!- szia apa szeretnék valamit mondani- megiesztesz valami baj van?- kérdezte anya aggódó hanggal - anya, apa tudom személyesen kéne elmondanom, de én szerelmes vagyok egy fiúba- csend néma kínzó csend- az én fiam meleg? Nem az lehetetlen én ezt nem hiszem el! Ha meleg vagy nem vagy a fiam - ordibált apám olyan hangosan, hogy el kellet tartanom a telefont a fülemtől. - kicsim én nem ítéllek el akkor is a fiam leszel és apáddal majd beszélek - az én arcomat már marták a sós cseppek - khö... Khöszönöm anya- csuklott el a hangom. Ezután bontottuk a vonalat én pedig csendben kullogtam ki.

Kenma

Kuroo könnyes szemekkel nézett rám. Nem értettem mi a baj és el se akarta mondani. Nekem meg elegem van! Megbántottam? Én tettem valamit? Már én is sírok csak arra gondolok mit rontottam el, hozzám se szól. Megbánta, hogy össze jöttünk? Én már nem értem elfutottam egy csendes kis zugba. Sírni kezdtem nála nem szokott ilyen hirtelen hangulat változás bekövetkezni. Biztos az én hibám. Hirtelen valaki megölelt. Akasshi volt az. - össze vesztettek? Bokuto mondta, hogy Kuroo sincs valami jó passzban - csak öleltem nem tudtam válaszolni - énh nem tudom hi... hirtelen ilyen lett éhs éhn - nem bírtam tovább mondani a könnyeim folytak - késő van mennyünk vissza. Holnap meg megbeszélitek ha meg megbánt agyon verem- köszönöm- mondtam majd vissza indultunk a táborba vacsorázttunk, fürödtünk majd el mentünk aludni én pedig halkan álomba sírtam magam.

Itt a rész remélem tetszett. Most nincs sok minden amit ide tudnák írni így csak ennyi.