MIDNIGHT - marvel ff

Hirtelen infóömlés

A pólóm végével játszva álltam meg a nyitott ajtóban a sötétben, míg Bucky a fürdőben matatott. Egy folyosónyi távolság volt köztünk még is tisztán kiláttam.

A férfi a villanyt lecsapva köszörülte meg halkan a torkát, míg Én hevesen dobogó szívvel nyeltem egy nagyot.

-Bucky - szóltam, Ő pedig érdeklődően, kérdőn kapta fel a fejét. 

Egy elveszett hümmögést ejtett.

-Megtartom a babát. - mondtam ki, a pulzusom pedig már rég az egekben volt.

A férfi döbbenten villanyozódott fel azonnal, és felém kapkodva erős lépteit kapott fel azonnal, és szorongatott magához kicsattanva.

-Istenem, köszönöm! - ragadta meg arcomat, egy óriási cuppanós puszit nyomva homlokomra.

-Babánk lesz - mondtam izgatottan csillogó szemekkel.

-Elmondhatom a többieknek? - nézett rám kisfiús mosollyal. -Steve-nek. El kell mondanom Steve-nek. Jó ég, ha ezt megtudja! - suttogott hadarva. -Ugye elmondhatom? - tűrte el hajamat arcomból.

-Persze. Persze! - bólogattam hevesen.

-Oh istenem. - ölelt magához szorosan, fém ujjait hajamba vezetve. -Kisbabánk lesz! - suttogta kicsattanva.

-Kisbabánk lesz - ismételtem meg.

-Istenem, köszönöm - térdelt le felhúzva pólómat, apró kis puszikat adva hasamra, míg Én könnyes szemekkel fogtam pólóm ajját felnevetve.

-Gyere, kelj fel te őrült - nevettem.

-Nem, nem. - puszilgatott. -Annyira... boldog vagyok - mosolygott derekamat fogva, de fém keze miatt azonnal végig futott rajtam a hideg, így elkapva rólam puszilgatott tovább.

-Bucky, ne takargasd előlem - ragadtam neg fém kezét.

-Sajnálom. Megszokás. - suttogta libabőrös bőrömre.

-Ha a babánknak is ezt fogod mondani, megütlek - kuncogtam.

-Még az sem érdekel - simogatta hasam. -Oh, hála az égnek.

- Hála nekünk és jó sok tömény tequilának - suttogtam.

-Köszönöm Raven - puszilgatott tovább. 

-Én köszönöm - suttogtam boldogan.

-Biztos vagy benne? - suttogta.

-Azt hiszem... igen. Menni fog - biccentettem, Ő pedig ölelgetve kapott fel és csapta be utánunk a hálószoba ajtaját.

Reggel a párnába temetve a fejem engedtem ki egy hosszú sóhajt.

Szombat volt, ami azt jelentette, hogy nem kell dolgoznom.

Nem azért, de a világ legjobb dolgát jelentette nekem, hogy Bucky rám óriási ruháiban feküdhettem és nem a rám feszülő, szoros és kényelmetlen kosztümben, esetleg szoknyában és ingben.

És bár imádtam a magassarkúkat, sőt egyenesen a cipők tipikus szerelmese voltam - áldottam az eget, hogy ma nem kell belegyömöszölnöm magam egy fájdalmasan hosszú műszakba.

Az éjjeli szekrényen egy pohár víz pihent, így hálásan a fém kezűre gondolva kortyoltam a jó, hideg vízbe.

Mezítlábamat az ajtóhoz kapkodva kukucskáltam ki, Buckyt keresve.

A férfi két emberrel beszélgetett a konyhában, így hajamat átfésülve ujjaimmal és megköszörülve a torkomat léptem ki az ajtón.

-Sziasztok - köszöntem reggeli rekedtes hangon, és mind a hárman egyszerre pördültek meg.