MIDNIGHT - marvel ff

Pofon

Csütörtök van. 

Este, tizenegy óra fele járhattunk. 

Bucky pulcsijában, a hasamat simogatva ültem a kényelmetlen ágyon, egy hosszú melegítő nadrágban, ami szintén Buckyé volt. 

A szobája ugyan olyan szürke, és sötét volt, mint az Ő kisugárzása. És eszméletlen sok fegyver volt, a szekrényben, a polcokon, a falra rögzítve... Mindenütt. 

Már elköszöntem a többiektől. De nem tudtam aludni. 

Deborah nem bánta a szabadságom, mivel elsőként fejeztem be a cikket, úgy sem lett volna semmi másabb dolgom a következő - szombati gyűlésig. Arra bemegyek, de addig itt, a Bosszúállók tornyában, pontosabban James Buchanan Barnes szobájában és utálatos ágyában töltöttem el a napot.

Mérges voltam. Nagyon, de nagyon mérges voltam. 

És ez nem jött jól, amikor a kinti csendben halk léptek ütötték fel a fülemet. 

Bár hevesen vert a szívem, még sem tudtam kiverni a fejemből azt, hogy hogyan hagyhatott egyedül így szó nélkül, amikor a küldetés alatt bármikor meghalhatott volna. Gyerekünk lesz, az istenért!

A bakancs különös, de halk nyikorgása, a bőrkabát súrlódása... 

A kilincs lassan, halkan jelezte, hogy a megérzésem százszázalékos volt.

Bucky hazaért.

A lélegzetemet visszatartva keltem fel azonnal az ágyról, könnyes szemekkel. 

A férfi halkan belépve a szobába torpant meg. Eszméletlen helyes volt.

-Raven? - hatolt a levegőbe érces hangja. - Te meg még is hogyan kerülsz... - kezdte, de tenyerem sajnos túl gyorsan csattant arcán, könnyeim pedig azonnal záporozni kezdtek. 

-Te... - kezdtem dühösen, a férfi pedig döbbenten tapasztotta tenyerét az égő területre. 

Szemei kikerekedtek, és csak akkor vettem észre, szája sarka fel volt repedve, bőre mindenhol koszos volt, haja kócos... Döbbenettel nézett szemembe, míg Én előtte állva zokogtam. 

-Hogy tehetted ezt? - kérdeztem halkan, remegő hangon. 

-Dehát... - kezdte. Hebegett. Zavart volt. -Mit csináltam?

-Eltűntél! -löktem rajta egyet. 

-Állj meg Raven, mi a baj? - suttogta döbbenten. 

-Mentőt kellett hozzám hívni - suttogtam, Ő pedig elhűlten nézett végig rajtam. 

-Ugye nem... -kezdte. - Ugye.. - kezdte. 

-Tudnád, ha felvetted volna a telefonod - temettem tenyereimbe arcom. 

-Raven, a baba... - kérdezte remegő hangon. 

-Jól van. - sírtam. 

-Akkor még is mi a baj? - húzta el kezeimet arcom elől. - Miért sírsz? - tűrte el hajam. 

-Eltűntél, a francba, Barnes! -harsantam rá. 

-Nem tűntem el, itt vagyok! - meredt rám. 

-Azt hittem, megléptél, azt hittem, meghaltál! - ragadtam meg arcát.

-Oroszországban voltam, Én.. Uram Isten - kapott arcához Ő is döbbenten. -Kórházba kellett vinni téged? - kapkodta ijedt tekintetét. 

-Igen - szipogtam. -Azt hittem halott vagy!

-Mi a fene történt? - ragadott meg engem, Én pedig kezeimbe fúrva arcomat hagytam, hogy magához öleljen. 

A férfi ölében ülve nyomkodtam a kis üvegcse betadinba a fülpiszkálót.