Lose & Lost - Minsung ff. ✔️

... my self-control 1.

... az önkontrolom

Nálam aludt Minho, megint. Azaz a saját szobájába. Én pedig nyugodtan végig aludhattam az éjszakát, újra a karjaiba zárva.

Eljött lassan a péntek, Minho pedig dolgozni ment estére újra, de ezúttal nem hagyott otthon, elvitt magával.
- Ha fáradt leszel, aludhatsz a pihenőszobába. - mondta miközben leültem a bárszékbe.
- Rendben. De most előbb inni akarok.
- Biztos?
- Aha.
- Hát jó. - Közelhajolt hozzám - Mit kívánsz? - nézett egyenesen szembogaraimba. Az övéi csillogva mértek végig egyszerűen a tekintete lyukat ütött a lelkembe. Nagyot nyeltem.
- Rád bízom. - szemeim pedig cikáztak ajkai és szeme között.

Mi vonz ennyire benned Minho?

Féloldalasan elmosolyodott majd elkezdte töltögetni az italokat egyenesen a mixerébe.
Rázott rajra párat, a pohárba jeget rakott majd kitöltötte a vörös löttyöt.
- Tequila sunrise. - tolta oda hozzám - és kapsz bele egy cuki kis napernyőt. - majd azzal egy rózsaszín papír díszt nyomott bele nem tudtam nem elpirulni.
Néztem sokáig az innivalót majd belekortyoltam.
- Hmmm~ - nyammogtam egyet- Ez finom!

A zene pörgössége valahogy összefüggésbe lehetett az italok elfogyasztására. Nem tudom hanyadik koktélomat ihattam, mikor Minho odahajolt.
- Nézzenek oda. Sungi hasonlít arra a piros kis esernyőre. Nem akarsz lepihenni?
- De... Hannie álmos. - majd neki dőltem.
- Nagy baba - szinte hallottam finom kis kuncogását. Átkarolt és két lábra állított. Az illata szinte elkábított, vagy az alkohol, már nem tudom. De ahogy bevitt a pihenőszobába, leültetett a kanapéra.
- Pihizz. Jobban jársz. Tudod a számom, ha baj van szólj.  - majd felállt mellőlem és ahogy fordult meg keze után kaptam.
- Minho. Ne menj!
- Muszáj, dolgozom kell.
- Naaaa ~ Kérlek.
Majd nagyot szusszanva mellém huppant.
- De nem sokáig. Annyira cuki vagy lehetetlen néha neked ellenállni. - mire kijelentésére elvigyorodtam.
- Most látlak először mosolyogni igazán. 
- Mert itt vagy mellettem. - majd hozzábújtam, mellkasára hajtottam a fejem. - Melletted nem félek.

Az alkohol elég önbizalmat adott, ajkai pedig csak úgy vonzották a tekintetem.

Valóban olyan puhák?

Majd felnéztem rá és ajkaihoz érintettek enyémeim. Tettemre felszusszant, mint ha erre várt volna egész életében. Finoman lassan mozgatni kezdte ajkait, én pedig egyre jobban mocorogtam mellette míg nem ölébe ültem. Ujjaim testén felfedezőútra indultak.

Nem tudom, hogy az a tény tüzelt fel, hogy rég voltam akárkivel... De éreztem egyre mohóbban akarom minden porcikáját az alattam lévőnek. Minél inkább alatta akartam lenni és érezni magamba. Csókunk egyre hevesebb és mohóbb tempó váltotta fel sóhajokkal, míg ujjaimnak nem volt mit felfedezni, nadrágja övéhez nyúltam, de erre hirtelen elhajolt tőlem.

Óvatosan kezeim megfogta.
- Sungi.
- Ne haragudj. - szégyelltem el magam előtte, miközben mindketten levegő után kapkodtunk.
- Nem haragszok. - állam alá nyúlt és végig simogatta állkapcsomat. - Nem, mint ha nem akarnám... - sóhajtort egyet - De nem akarom kihasználni, hogy ittál. -mélyen a szemebe nézett, ettől komolyabbnak még nem láttam tekintetét. - Nem akarom, hogy megbánd. Azt akarom, hogy emlékezz minden egyes pillanatra. Minden egyes érintésre, - az ajkaimon végig simított - Minden egyes csókra. -  majd egy óvatos puszit nyomott orromra - Előbb el akarlak vinni randizni. Nem akarom, hogy bármit is elsiessünk. - finoman derekamnál fogva a kanapén elfektetett és felém tornyosult. - Megakarom neked azt a szeretetet adni neked Sungi amit érdemelsz. - majd közelebb hajolt hozzám. Szemeim becsuktam vártam csókját... De csak a homlokomra puszilt majd felemelkedett mellőlem. - Pihenj Hannie. Nekem vissza kell mennem dolgozni. Szép álmokat!

Ahogy kiment a szobába leoltotta a villanyt, én pedig ahogy feküdtem úgy is maradtam. A pilláim nehezen lecsukódtak, már csak arra eszméltem fel, hogy Minho kelteget, hogy menjünk haza.

A sötétben sem féltem, mellette bármerre mehettem volna, jó kezekben lettem volna. Én pedig mosolyogva szerelemtől és az italoktól megrészegülve félkábán botladoztam mellette, pláne akkor mikor kuncogása újabb pillangókat táncoltatott meg gyomromba.

Reggel eszméletlen nagy fejfájásra keltem és egy szuszogó emberrel, aki átkarolt újból. Nagyot szusszantam pislogóimmal pedig egyre jobban figyeltem ajkait. Homályosan derengett az előző nap, de tisztán emlékeztem. Emlékezni akartam... Ujjaimmal végig tapogattam finom csókja helyét, sóhajtva egyet a bizsergős érzésre és hol őt hol ajkait bámultam... azokat a puha... ajkakat. Elvesztem bennük, de merengésemből egy hang ragadott ki.
- Jó reggel, jó kora reggel bámulni? - nyitogatta szemeit óvatosan.
- Jó reggelt. - bazsajogtam karjai alatt, majd elfordítottam fejem - Bocsi.
- Emlékszel este mi volt? - mire elpirultam, jobban, mint akartam. Nem mertem a szemébe nézni, mire levette a tantuszt és elvigyorgott. - Tehát igen.

Mire csak bólintottam és mellkasába fúrtam magam. Mire átölelt jobban és a hátam simogatta, amibe folyamatosan beleremegtem.
- Tettszett Sungi? - puszilt egyet a hajamba az érintései alatt pedig csak úgy kirázott a jóleső borzongás. - Fejed, hogy van?
- Picit fáj.
- Hozok neked fájdalomcsillapítót. Maradj itt.

Kikelt mellőlem, csak az üresség maradt és a ki nem hűlt párnája. Kis idő múlva vissza is tért egy pohár vízzel és a fájdalomcsillapitóval mire felültem.
- Tessék.
- Kö- mire az ujját a számhoz nyomta.
- Ne köszönd meg, mert nem fog hatni. - mire bólintottam majd bevettem a gyógyszert.

- Sungi. Megengeded, hogy elvigyelek ma randira, ha jobban leszel? - nézett rám azokkal a cica szemeivel. Legszívesebben én pedig azonnal az ölébe ugrottam volna. Mert nem álmodtam... Nem álmodtam a csókot. Nem álmodtam, hogy randizni akar velem.
- Igen. De hova mennénk?
- Az legyen meglepetés. - majd kézfejemre simított, kivette a poharam a kezemből és kivitte.

Kicsit se festettem jól szerintem. Falfehéren mászkáltam a szobába. Minho pedig folyamatosan a hogylétemről érdeklődött.

Eljött a délután, igazából kisebb hányingerrel küzdöttem gyomromba lévő sav miatt, amit az italok okoztak, de hál' istennek utána ahogy kiadtam magamból, jobban lettem.

Kabátot húztunk, tél révén és elindultunk busszal. Pár megállót mentünk és a Han folyóhoz értünk. Egy nagy területen elterülő parkhúzódott a híd mellett. Leszállva a buszról pár lépést haladtunk még és Lino megszólalt.
- Hannie. Megfoghatom a kezed? - mire bólintottam, amit boldogan mosolyogva el is kapott.

A hideg levegő, csak arra kényszerített bennünket, hogy egyre közelebb legyünk a másikhoz, hogy a testünkben lévő hő felmelegítsen bennünket.
Idilli volt, a néhai csend a folyó habjainak morajlása, a kacagás, ami szívemből jött, ami látványosan megdobogtatta Minho szívét. Elvesztem tekintetébe. Sétáltunk, csak mi voltunk az idő az ujjaink melege, a nyugalom a biztonság, amit csak ő vele éreztem eddig. A hídon már a felénél jártunk mikor a korlátnak dőlt. Maga mellé húzott.
- Csodálatos a Han folyó. De, amit csodálatosabbnak tartok, az te vagy Han Jisung. - szememben pedig könny gyűlt.

Csodálatosnak tart?

- Hannie... Tudom, nem ez lesz az első, de... - kicsit megtorpant, mint ha félt volna a válaszomtól. - De megcsókolhatlak?
Felpipiskedtem arcához és egy apró puszit adtam ajkaira majd elváltam.
- Máskor nem kell megkérdezned már. - majd fülig vörösödve újból ajkaim övének nyomtam.

Finoman mozgattuk ajkainkat, teljesen egymásba olvadtunk. Lágy volt, romantikus óvatos. Ujjaival pedig körbe ölelt, mint ha csak porcelánból lennék olyan óvatossággal simított végig rajtam.

- Szeretlek. - súgtam oda neki majd orcájára pusziltam.
- Szeretlek én is Sungi. - majd átölelt. Elvesztem a meleg ölelésébe, megrészegültem illatába ahogy nyakába bújva húztam magam hozzá egyre jobban.

Veled talán képes vagyok elhinni Minho, hogy van remény a boldogságomra.