Lose & Lost - Minsung ff. ✔️

... all of my tears

... az összes könnyem

Darabokra hullottam. A fájdalom úgy kínzott mint eddig még soha.

Szemem elhomályosult a sok könnytől, képtelen voltam mozdulni. A főorvos szavai sokkoltak, az egész életem a boldogságom odalett.

- Mi-Mi..Minho! - sírtam fel egyre hangosabban, élettelen kezeit mancsaim közé szorítottam, a fájdalom pedig csak egyre erősödött.
- Adok pár percet...Magukra hagyom Önöket. - nézett rám megvetve egy reszketeg sóhajjal az orvos. Ahogy pedig bezárult az ajtó égtelen sírásba kezdtem.

- Minho! Mért ... miért hagysz magamra? - kérdeztem s már a földre rogytak lábaim magatehetetlenül. Az egész világomból akár a fény, lassan kihunyt. Hatalmas sötétségbe rántva testem, lelkem. És egy hatalmas fájdalomba.

A fájdalom, átváltott hisztérikus sírássá, a fájdalom elárasztotta az egész testem és magam maradtam. A világ ellen.

Eddig itt voltál Minho, itt voltál, te voltál az utolsó dolog, ami életben tartott.
Egy hatalmas darabot magaddal rántottál.

- Most mit csináljak? - ültem a földön és magamba roskadtam. Nem volt senkim...

- Mi történt a fiúnkkal? - rontott be síró anyuka, oldalán a férjjel. - Jisung!
- Fiam? - lökött el Minho mellől a férfi. Én pedig a padlón arrébb csúsztam, lábaim felhúztam és ölembe temettem az arcom. 

Nem bírtam.

- Biztos erről is te tehetsz! - támadt nekem darázs módjára Minho anyja - Te és a buziskodásod tehet erről is! - majd vállamnál fogva meglökött, kezemmel támasztottam meg magam.
- Én... - csuklott el hangok - Én nem... - mondtam alig hallhatóan.

A gépek egyre kevesebbszer pityegtek. A lélegeztető egyenletes pumpálását lehetett hallani és egy zokogó házaspárt. Én pedig némán, könnyekkel áztatott arccal ültem távol. S vártuk a véget.

Mikor a kaszás kopogtatott az ablakon. Hideg fuvallattal végigmarta fájó szíveket még jobban. A sípoló hang és a felsikoltó anya sírása Minho nevével a levegőben, majd a néma csend. Mikor kikapcsoltak minden gépet. Annál ordítóbb nem is lehetett volna.

Nem akarok itt lenni...

- Minho miért hagytál el? Azt igérted, itt leszel nekem... - suttogtam már élettelen testének.

Honeybaby💕:
Szerintem megőrültem.
Legalább is ezt mondják.
Sikertelen kézbesítés.

Honeybaby💕:
Holnap lesz a temetésed...
Ott leszel?
Én is ...
Megint találkozunk...
Sikertelen kézbesítés.

Honeybaby💕:
Képzeld...
Anyud megint megvádolt.
Pedig, te is tudod, hogy nem én tehetek róla.
Ugye nem én tehetek róla?
Sikertelen kézbesítés.

Honeybaby💕:
Hogy vagy?
Én... nem tudom.
Anyudnak minden baj volt.
Hogy nem sírtam... az is.
Elhordott mindenféle szívtelen buzinak...
Szívtelen lennék?
Vittem virágot.
Sikertelen kézbesítés.

Honeybaby💕:
Nem tudom fizetni a lakbért.
De képzeld. A pólódon még mindig rajta
van az illatod, amit úgy szeretek! ❤️‍🩹
Most is abba vagyok.
Azzal alszok.
Sikertelen kézbesítés.