💜 Magic Shop (18+)

4. Dimple

Hyungie

A hátsó kis helyiségben pakolok, előkészítem a növényeket éjszakára, átnézem, szárad-e a levelük, van-e valamilyen betegségük. Amelyiknek több fényre van szüksége, azokat a lámpa alá állítom. Vízpermettel frissítem őket, majd nekilátok a vágott virágok szelektálásának is.

A kezembe fogom az utolsó két darabot abból a különleges lila rózsaszállítmányból, amiből a csokrot kötöttem annak a gombszemű fiúnak. Elég hervadtak már, ki kéne dobni őket.

De ehelyett letörölgetem a vizet róluk, fogok egy szalagot, és a száruknál összekötve fellógatom az irodai asztalom fölé, hogy szépen megszáradjanak.

– Micsoda nosztalgikus hülyeség, amit csinálsz – korholom magam. Jó néhány nap eltelt már. Ha vissza akart volna jönni, már megtette volna. – Nincs mire várnod – emlékeztetem magam.

Visszamegyek az üzletbe, hogy még egyszer végignézzem a növényeket. A minőségre ügyelek a legjobban, nem lehet sérült, száradt, rohadt virág nálam. Ezért elég akkurátus vagyok zárás után.

Kitakarítok, lekezelem őket, megcsinálom a papírmunkát, elküldöm a számlákat a könyvelőnek, szóval ja, zárás után még vagy három órát lemelózok. Gyagya Jimin ezt nem érti, nem annyi a virágbolt üzemeltetése, hogy ülök és unatkozom egész nap.

Régebben még a nagybani virágpiacra is én jártam hajnalban, de ezt sikerült megoldanom a húgom segítségével. Szerencsére nemrég ő is felköltözött Szöulba, így sokszor be tud segíteni a nyitásba, amikor nekem például óráim vannak.

Elgondolkodva forgolódok a dézsák és kaspók közt, mikor látom, hogy valaki áll az üvegajtó előtt. Nehéz felismerni, mert a kigyúló közlámpa-fényben csupán egy sötét alakot látok. De a szívem önkéntelenül dobban egyet. Talán...

Két lépéssel termek az ajtónál, és tépem fel, mielőtt meggondolja magát, és továbbáll. Kb. egymagasak lehetünk, úgyhogy nyílegyenesen az arcába nézek. Megszeppent tekintettel figyel, de egy pillanat alatt mosoly szalad az arcára.

Kivillannak a fogai. Olyan, mint egy nyuszi, mint egy pihe-puha, ölelni való nyuszi. Na jó, ez talán túlzás – korholom le magam a könnyen elszaladó gondolataim miatt. – Gyere be – mondom neki szárazon, és sarkig tárom az ajtót.

– Köszönöm – válaszolja kissé tétován. Figyelem, ahogy elhalad mellettem. A hátulról besütő közvilágítás árnyékban hagyja az arcát, de mintha elpirult volna. Vagy csak a képzeletem játszik velem?

– Mi járatban? – csukom vissza mögötte az ajtót. – Újabb sürgős csokor?

– Nem. Igazából kérni szeretnék tőled valamit. Elnézést, még be sem mutatkoztam – hajol meg kicsit. – Jeon Jungkook vagyok, de általában mindenki csak JK-nek szólít.

– Hyungie – válaszolom röviden, a fölösleges magyarázkodásokat mellőzve, miközben belesimulnak az ujjaim a felém nyújtott tenyerébe.

– Említettem a múltkor talán, hogy grafikus vagyok. Te meg mondtad, hogy szereted a játékokat. Nos... – Megakad a mondatában, és zavarba jön. Nyel egy nagyot. Igazából kedvemre való, látni rajta, hogy izgul.

Ahogy itt áll a gombszemeivel és a nyuszi mosolyával, meg az abszolúte nem nyuszis izmaival. Beharapom a szám, míg végigfuttatom a tekintetem a farmer-póló összeállításán.

– Szóval lennél a modellem? – pislog rám kérdőn. Érzem, a mondata néhány részéről tutira lemaradtam, mert elvesztem egy picit valahol a bicepsze és a tricepsze közt.