💜 Magic Shop (18+)

5. Friends (?)

JK

A vacsora alatt lassan oldódom a társaságában, egyre felszabadultabban érzem magam Hyungie mellett. Ahogy kezdem megismerni, egyre inkább úgy gondolom, hogy mi tök jó barátok tudnánk lenni, és úgy tűnik a furcsa bizsergés is faképnél hagyott végre. Nagyon közvetlen és nyitott személyiség, mikor vele vagyok, szinte érzem, ahogy nyílnak az introvertált lelkem vasajtói kifelé.

– Mit iszunk? – kérdem tőle, amint letelepedünk az asztalhoz. Hyungie forgatja a nagy szemeit, és tanakodik.

– Őszintén? Nem nagyon szoktam inni. Ha iszok, akkor leginkább bort, vagy esetleg sojut*. (koreai nemzeti ital, mint kb. nálunk a pálinka, csak jóval gyengébb, gabonából -elsősorban rizs- esetleg édesburgonyából főzik, a japán sake alternatív verziója, nagyjából. Csak olcsóbb :D )

– Akkor legyen mindkettő – vágom rá, mert őszintén? én bizony szoktam inni. A viszki-sör kombó a kedvencem, de érzem, ez talán erős lenne neki. Ebben maradunk. Kikérjük a piát és a tésztát, majd várakozunk kicsit a pincér érkeztére. Hyungie arca az étterem lampionfényben olyan valószerűtlen, mintha egy hologrammal ülnék szemben.

– Amúgy miért szólít mindenki JK-nek, mikor van rendes neved is? – töri meg a csendet.

– Egy ideig Los Angelesben éltem és tanultam, ott mindenkinek csak JK-ként mutatkoztam be, mert azt könnyebben meg tudták jegyezni – vonom meg a vállam.

Közben kiérkeznek az italok. Töltök egy-egy sojut mindkettőnknek, Hyungie csak nyalogatja, én viszont gyorsan letolok kettőt is.

– Amúgy ezt én is kérdezhetném tőled! Mi az hogy csak Hyungie? Még bemutatkozni sem mutatkoztál be tisztességesen nekem! Van egyáltalán rendes neved?

– Ahhoz még nem vagyunk elég jóban, bébi – kacsint rám, és belekortyol az italába. – Egyelőre maradjunk annyiban, hogy Hyungie, így egyszerűen. Tudod, mint egy művésznév, mint például Sting. Csak Sting és kész.

Megüti a fülemet ahogy megszólít, és mintha a bizsergés a belsőmben megint fel akarná ütni a fejét, de gyorsan sojuba fojtom.

– Szóval a nevedhez nem vagyunk elég jóban, de ahhoz, hogy simán lebébizz, ahhoz igen? – engedem le a megint kiürült poharam.

– Miért, zavar?

– Melyik?

– Akit megkedvelek, elnevezem – magyarázza –,de ez csak olyan baráti dolog nálam. Van akit a haverjaim közül simán szólítok drágámnak, vagy édesemnek, vagy adok nekik cuki beceneveket. Ilyesmi. Ők már megszokták, de ha neked nem tetszik, nem csinálom.

– Akkor mi már barátok vagyunk? – teszem fel a kérdést, de ő csak mosolyog, miközben elkezdi magába tolni a vacsorát.

Egy pillanat csend áll be köztünk, és olyan természetesnek tűnik, hogy ő meg én együtt szürcsöljük a feketebab-szószos tésztát és közben iszogatunk.

Pici szósz marad Hyungie hologram arcán.Megnyalom az ujjam, és letörlöm. Ahogy a bátyám gyerekeivel szoktam.

Hyungie lefagy egy pillanatra, és megköszörüli a torkát. Tölt még egy kör sojut. Most ő az, aki hirtelen duplát dönt magába. Én érzem, hogy lassan az alkohol molekulák átveszik a vörösvértestjeim helyét szerte a szervezetemben.

– Nem kell több, hyung! – nevetek rá. – Azt hiszem, eléggé becsíptem.

Hyungie is mélyeket pislog rám a hatalmas szemével, de azért letekeri a zöld üveg kupakját megint, és újra tölt mindkettőnk poharába. Nagyon lelkes töltögető lett így a végére, ahhoz képest, hogy nem szokott inni.