Biztonsági szolgálat

1/2.

Napokon belül megvolt a közös edzés időpontja, és egyre idegesebben gondoltam rá. Igyekeztem azzal nyugtatni magam, hogy hibátlan erkölcsi bizonyítvánnyal kell rendelkeznie a munkájához, szóval biztosan nem lesz semmi gond.

A terem előtt találkoztunk, és enyhén szólva zavarban voltunk mindketten. Az öltözőben még az egész egy pocsék ötletnek tűnt. Ha rosszul sül el, hogyan fogok ezután bemenni a munkahelyemre? Nem tudjuk elkerülni egymást, vagy majd átkéreti magát a B épület portájára? Kissé feszengve léptem ki az előtérbe a tapadós sportszettemben. Most először zavart, hogy kendőzetlenül kiadja a csontos alakom. Már várt rám egy laza trikóban és rövidnadrágban, és nem volt a fején az emblematikussá vált sapka, így legalább biztos lehettem abban, hogy nem lesz részem a Dia által felvázolt csalódásban. Nekem volt igazam: oldalt rövidre nyírt, felül kicsivel hosszabb, kócos, világosbarna haja volt. Villámgyorsan végigfuttatta rajtam a tekintetét, majd az ajtóhoz lépett, és kitárta előttem.

- Azt mondtad érdekelnek a gépek, szóval most tekints rám úgy, mintha egy edző lennék, és felejts el minden mást, oké?

Ezt vajon azért mondta, mert látta rajtam, hogy befeszültem? Mert egész sikeresen oldotta a hangulatomat.

- Miért, a következő állásodra gyakorolsz?

- Nem, nem készülök edzőnek, ha erre célzol - mosolyodott el.

- Oké, hol kezdjük?

- Kezdjük a bemelegítéssel, aztán rámehetünk arra - mutatott előre, de nem láttam, melyikre is gondol. Pár perc múlva kiderült.

- Állítsuk be a neked megfelelő súlyokat - javasolta.

Azonnal odaléptem, hogy kézbe vegyem a feladatot, de a korábban felpakolt súly meglehetősen nehéznek bizonyult.

- Megengeded, hogy segítsek? - lépett mögém, finoman megérintve a derekam. Bizsergés futott rajtam végig.

- Persze - léptem ki az érintésből, és oldalról a megfeszülő karjait figyeltem, ahogy pakolt.

- Parancsolj, szerintem ez így kábé jó lesz - adta át a helyet.

Sorban kipróbáltuk az eszközöket, elmondta, hogy szerinte kezdőként melyeket érdemes használni, és közben végig nagyon türelmes és figyelmes volt velem. Az apró érintéseitől mindannyiszor libabőrös lettem. Teljesen megfeledkeztem a munkahelyi státuszunkról, csak egy őrülten szexi, kedves, jóképű pasit láttam, akit éppen megismertem. Fényévekre kerültem már attól, amikor még cuki fiúként hivatkoztam rá.

Már utcai ruhában, a kijáratnál álldogálva várt. Egy pillanatig némán mosolyogtunk egymásra, aztán én törtem meg a csendet.

- Itt laksz a közelben? - Alig mondtam ki, máris azon aggódtam, nehogy félreértse, és azt higgye, fel akarok menni hozzá.

- Aha, gyalog öt percre. Te metrózol?

Szerencsére nem értett félre, de csak én lehetek annyira őrült, hogy aggódok valamin, aztán csalódom, hogy nem következett be. Hogy meg sem fordult a fejében.

- Igen.

Bólintott, és csendes egyetértésben elindultunk a megálló felé. Felbátorodva kezdtem firtatni a témát.

- Egyedül laksz?

- Á, nem tudnék egyedül fizetni egy albérletet. Van két lakótársam. Egyetemista srácok.

- Én is albérletben lakom egy lánnyal.

- Csak nem Kingával? - kérdezte.

- Nem.

- Azért gondoltam, mert legtöbbször vele érkezel, és mész haza.

- Gondoltam, hogy ezért gondolod, de nem - mosolyogtam. - Kinga a legjobb barátnőm a gimi óta. Neki köszönhetem az állásom.

- Áh, jó, ha az embernek ilyen barátai vannak.

- Az.

Pár másodperc szünet után jöttem a következő témával:

- Az edzésen kívül mit szoktál még csinálni a szabadidődben?

- Szabadidőmben? Az nekem nincs sok. Rendszerint hulla fáradt vagyok és csak indítok valamilyen sorozatot, ami kikapcsolja az agyam.

Én is szerettem így kikapcsolódni időnként, de csak utolsó lehetőségnek hagytam ezt a programot, ha nem volt senki vagy semmi más, amivel elfoglaljam magam. Jobban szerettem a nyüzsgést, a társaságot magam körül.

- Mit szoktál nézni?

- Amit általában mindenki. Trónok harca, Stranger Things, Witcher...

- A Stranger Things- et én is néztem! - Nem sok esélyt adtam neki, de örültem, hogy volt egy egyezés.

- És még? - kérdezett vissza.

- Hát az az igazság, nem vagyok nagy sorozatozós. Szeretek a barátaimmal lógni, koncertre menni, vagy stand up-ra... Mindig csinálni valamit.

- Szóval te ilyen pörgős lány vagy.

- Valahogy úgy.

Csak mosolygott. Nem tudtam megítélni, hogy ez most rossz pont, vagy esetleg semleges. Jónak semmiképp nem gondoltam. Beértünk a megállóba az Örsön, de még volt pár perc az indulásig, ezért nem szálltam fel. Ő kivett egy palack vizet a táskájából, és akkor, a nyitott zsebben megláttam a cigisdobozt.

- Mondd csak, a sport és a dohányzás hogy fér össze?

Meghúzta a palackot, azután válaszolt.

- Sehogy. Le akarok szokni.

- Igazán? - kérdeztem hitetlenkedve, látva a vigyorgó-bűnbánó arckifejezését. Úgy éreztem, csak azért mondja, mert ezt szeretném hallani.

- Komolyan le akarok. Pár éve megfogadtam magamnak, hogy nem fogok függeni semmitől, de ezt még nem tudtam elengedni. Azt hiszem, ehhez már nem maradt elég motivációm.

- Hogy érted?

- Te mindig ennyit kérdezel?

- Bocsi, szakmai ártalom lehet.

Nagy levegőt vett, mielőtt belekezdett.

- A suliban elég hülye gyerek voltam. Sok mindenbe belekeveredtem, miután anyám meghalt, és egyedül maradtam az alkoholista apámmal.

Először fordult elő velem, hogy valaki képes volt elnémítani a lepcses szám. Néhány hosszú pillanatig csak bámultam rá.

- De, azóta helyre jöttem, sikerült megállni a saját lábamon. Eljöttem apámtól és lassan, de biztosan haladok a céljaim felé - folytatta, hogy némileg megnyugtasson.

- Nagyon sajnálom anyukádat. És azt is, hogy rákényszerítettelek, hogy beszélj erről.

- Nem kényszerítettél semmire. De most már szállj be, mert indul a metró.

Hallva a figyelmeztető sípolást, megkapaszkodtam a széles vállában, lábujjhegyen adtam egy puszit a szőrös arcára, és még épp beugrottam a záródó ajtón. Bíztam benne, hogy lesz még alkalmam elmondani neki, hogy az iszákos apa figurája számomra sem ismeretlen.