Biztonsági szolgálat

2/2.

A vasárnap egy gyönyörű nap volt. Aranyló napsütés ragyogta be, miközben már érződött az ősz hűsítő, lágy lehelete. Izgatottan dobogott a szívem, ahogy Petit megpillantottam az Örsön, a megbeszélt helyen. Az Attilával töltött szombat után, visszaolvasva az Ő üzeneteit, szinte haragudtam az apró elírásaira, amik fölött korábban átsiklottam. Arra gondoltam, igazán lehetett volna figyelmesebb. Azt akartam, hogy jobb legyen, mint a vetélytársa. Aztán itt, a találkozási ponton belenéztem a mosolygó szemeibe, és azonnal elfelejtettem, hogy is hívták a tegnapi srácot.

Vettünk popcornt, kólát, mindent, ami kell, és elfoglaltuk a helyünket a teremben. Mikor elkezdődött, kiderült, hogy feliratos a film. Szidta magát, hogy nem vette észre, mikor a jegyet vette, de megnyugtattam, hogy engem ez egyáltalán nem zavar. Végig hanyagul szétvetett lábakkal ült, hozzáérintve az enyémhez a lábszárát és a karfán a vállunk is összeért. Nem tudom, szándékosan mászott-e be az aurámba, de már ez egy kicsit beködösítette az agyam. Abban is benne lettem volna, hogy átkaroljon és smároljunk, mint a tinik. Időnként rásandítottam, és el is kaptam egy-egy lopott pillantást, de az idő múlásával azt vettem észre, hogy egyre laposabbakat pislog. Fáradt lehetett, vagy legalábbis nem élvezhette túlságosan a műsort.

- Hogy tetszett? - kérdeztem a plázából kifelé menet. - Úgy láttam, annyira nem ragadott meg.

- Ja, lehetett volna jó is, csak a feliratok... Utálom olvasni őket.

- Oh, sajnálom.

- Az én hibám - válaszolt kurtán.

Egy darabig tétovázott. Talán ő is azon gondolkodott, hogy ezen az estén lehetne még fordítani. Én sem akartam így búcsúzni.

- Szóval... Te itt laksz a közelben? - tettem fel újra a korábbi kérdést, hátha ezúttal félreérti.

- Igen, öt percre... de ezt mintha már mondtam volna - húzta össze a szemöldökét, én viszont csak mosolyogtam rá, mire leesett neki. - Meg szeretnéd nézni, hol lakok?

Szemet hunytam afelett, hogy helyesen "lakom", és bólintottam, így hát mutatta az utat.

- Egy panel hetedik emeletén. Nem nagy kaland.

- És hol laktál ezelőtt?

- Huh, sok helyen. Még apámmal Pécelen laktunk. Azelőtt meg Hatvanban. Heves megyében.

- Sokat költöztetek?

- Nem, mi csak akkor egyszer, miután anyám meghalt. Aztán én költöztem sokat.

Megint beletenyereltem a témába, de úgy tűnt, képes róla beszélni.

- Megkérdezhetem, mi történt?

- Autóbaleset.

- Nagyon sajnálom, még egyszer.

- Tudom. Ez van. Van, ami elkerülhetetlen - mondta csendesen.

- Ez úgy hangzik, hogy megbékéltél a dologgal.

- Hát, mondjuk, hogy igen. Néha vannak rossz napjaim. De azt megtanultam, hogy ha csak menekülök előle, sokkal rosszabb.

- Ez igaz lehet. - Meg szerettem volna kérdezni, hogy mikor történt, hány éves volt, hogy miket élt át utána, minden érdekelt a múltjában, de még nem mertem beleásni, ezért inkább előre tekertem az idővonalat oda, ahol elvileg már a saját lábára állt, ahogy a múltkor mondta. - És amikor csak te költöztél, merrefelé mentél?