4/2.

94 10 24
                                    

Be kellett ismernem magamnak, hogy ekkorra tényleg komolyan belezúgtam. De makacsul nem gondoltam arra, hogy meddig tarthat ez az egész, hogy lehet- e hosszútávú. Nem akartam eldönteni.

A következő héten nagyon keveset láttam, azt hiszem, összesen egy napot volt az "A" portán, de amúgy is őrültek háza volt az irodában. Csütörtök este hosszú túlóra után bandukoltam hazafelé a még mindig néptelen, csendes, eső áztatta utcámban. Majdnem a ház előtt csippant meg a telefonom. Azt reméltem, Peti írt, de egy engedélykérés volt, valami ismeretlentől. Annyit küldött: "Olcsó kurva", és mellé egy gifet egy biztonsági őrről. Olyan volt, mintha tarkón vágtak volna. Ledermedtem egy pillanatra, de amikor újra tudtam gondolkodni, rávettem magam, hogy ne forduljak megint körbe, mert ha valaki követett, és figyel, valószínűleg épp azt akarja látni, hogy megijedtem. Ugyanolyan tempóban, ahogy eddig, bementem a házba. Odafent egyből megnéztem a profilt. Egyértelműen kamu volt, úgyhogy már tiltottam is.

Én: Merre?

Peti csak jó fél óra múlva válaszolt.

Péter: Edzőteremben voltam. Mi a helyzet?

Beírtam, hogy "Hiányzol", aztán visszatöröltem.

Én: Szükségem van rád!

Megint vártam egy picit a válaszra. Lehet, azon gondolkodott, hogy szexelni akarok- e.

Péter: Történt vmi?

Én: Igen.

Már csörgött is a videó chat. Láttam, hogy úton van hazafelé. Mögötte a sötétben az utcai lámpák hol felbukkantak, hol eltűntek.

- Mi baj, mi történt? - kérdezte aggódva.

- Honnan gondoltad, hogy nem szex miatt írok?

- Hát, lassan egy hónapja vagyunk... összegabalyodva, és valamikor menstruálnod is kell.

- Egy nyomozó veszett el benned - mosolyodtam el, és egyúttal el is döntöttem, hogy mégsem most állok elő a történtekkel.

- Szóval mondd csak, miért van rám szükséged? - kérdezte szelíden.

- Igazából rájöttem, hogy személyesen jobb lenne elmondanom.

- Aggódjak?

- Nem, nyugi. Biztos túlreagálom... Holnap dolgozol?

- Igen, ott leszek elől.

- Oké, akkor majd beszélünk.

- Rendben - mondta bizonytalanul. - Akkor jó éjt!

- Jó éjt! - mosolyogtam.

Következő nap már kora délelőtt írt, hogy mikor lesz szünete, de akkor épp egy megbeszélésen ültem, úgyhogy csak délután került sor a kis találkánkra a hátsó udvari bokrok mellett.

- Biztos jó itt? Bárki láthat az ablakból.

- Beszélgethetünk, végül is munkatársak vagyunk. Vagy mi.

- Oké - hagyta rám. Feszülten figyelt, valószínűleg tűkön ült már attól, mit akarok mondani.

- Szóval elég banális dologgal fogom kezdeni: a kapucsengőnkre, ahova ki van írva a nevem, és a lakótársamé, valaki felvéste, hogy "kurva". Először azt gondoltam, véletlenszerűen vandálkodtak, tudod, de a lakótársam meg a pasija azzal fogadtak, hogy nem nekem szánta-e valaki az üzenetet.

- Neked?! Miért?

- Ők is hallottak minket... - mondtam kissé szégyenkezve.

- Pfff! - fújt ingerülten, és a homlokához kapott. - Na és, mit gondoltak, talán én voltam?!

Biztonsági szolgálatDove le storie prendono vita. Scoprilo ora