1.

79 7 2
                                    

Idegesen doboltam a cipőm sarkával a márványpadlón. A tenyerem izzadt, a gyomromban egy hatalmas görcs volt és ez az első alkalmam, hogy magassarkút vettem fel. Ceruzaszoknyában és fehér ingben feszítek a SHIELD előcsarnokában lévő fekete bőrkanapén. A telefonomra pillantottam és sóhajtva dőltem hátra, látva, hogy egy perc sem telt el, amióta utóljára az időre néztem.

A kis üvegasztalon lévő újságokra pillantottam a szemem sarkából, majd a hölgyre, aki szintén szemezik a címlapon lévő, hatalmas betűkkel kiírt cikkel. "Tony Stark újabb világmegmentésen dolgozik" . A nő lecsapott rá, majd szinte feltépve azt kezdte el olvasni a szaftos interjút, amit papírra vetettek.

- Eloisa, várnak - szól a pult mögül barátnőm, Bella, majd a fekete öltönyös férfira biccent, aki mellette áll feszesen.

- Üdvözlöm, Nick! - örvendezek a férfinak, majd felpattanva és megbillenve sétálok a férfi elé, jelezve, hogy indulhatunk.

- Nick Fury, még mindig - emlékeztet érces hangjával, de én csak mosolyogva legyintek. Tudom, hogy csak viccel. - Ha az egyensúlyérzéke ilyen borzalmas, minek vett fel ilyen cipőt?

A lábaimra pillantok miközben sétálni kezdtünk a lift felé.

- Jobbnak láttam ma kiöltözni, hiszen ez egy izgalmakkal teli nap lesz - vigyorgok, majd megnyomom a lehívó gombot.

- Valóban?

- Lecsapok erre az ügyre, Nick. Érzem, hogy ez most jó lesz, és végre bizonyíthatok magamnak. Érzem, érted? - fordulok hozzá halvány mosollyal az arcomon, majd a liftbe lépünk.

Nick csak sóhajt, majd meg sem szólal. Ennyire meglephettem, hiszen az irodáig vezető úton hozzám sem szólt.

- Kívánj szerencsét, Nick - fordulok hozzá ajkamba harapva, ujjaimat összekulcsolva.

- Nick Furry! - szól utánam érthetően, de én már az üvegfal mögül nézek vissza rá.

Elfoglalom helyemet a székben, ügyelve arra, hogy a szoknya ne csússzon fel. Már bánom, hogy ilyet vettem fel. A teremben csak nők ülnek, kevesebb izgatottsággal az arcukon. Nálam idősebbek, és tapasztaltabbak is. Kézfejeiket néhol sebhelyek fedik, és tudom, hogy ezt bizony nem a hajvasaló okozhatta. Összeborzongok.

A terembe belép a főnököm, Everett Ross, talpig szürke öltözetében és szeretett aktatáskájával a kezében. Újra izgatottság önt el.

Egy fél óra múlva térünk csak a lényegre, miután jól kiveséztük a témát. Franciaországban lesz a küldetés, és egy bizonyos Buldózer névre hallgató férfit kell elkapnunk. Nem mondom, hogy nem rémisztett meg a férfi kinézete.

- Az ügyhöz kéne nekem egy jelentkező, majd ezután beosztjuk a csapatába. Önként jelentkező? - kocogtatta tollát a fényes asztalhoz.

- Én vállalom - tettem fel a kezem. Everett rám emelte tekintetét, majd lehajtotta fejét és megszólalt.

- Vége a tárgyalásnak, a többiek mehetnek, Miss De Luca és Carter, önök maradjanak!

A teremből szép lassan kiment mindenki, majd én és Carter az asztalhoz sétáltunk. Sharon sem értette ezt az egészet, hisz ő nem jelentkezett, és tudtommal csak egy ember kellett még csupán.

- Hol is kezdjem... - birizgálta gyűrűjét, majd egyenesen a szemembe nézett. - Eloisa, ön nem jelentkezhet erre a küldetésre.

A vér megfagyott bennem. Hogy érti? Remélem, hogy csak rosszul hallottam. Meg akartam magam csípni, ez csak egy álom. Csak egy álom... mély levegő be, majd lassan ki... mély lev-

Pokoli vágyWhere stories live. Discover now