Pokoli vágy

3.

A reggeli friss levegő csípős érzése volt a legjobb dolog a világon. Kora reggeli órákban felkelni, ráadásul ősszel. Az ajtón lévő kis táblát átfordítva sétáltam át a folyosón, Bucky boltjába. A fiúk még nagyban készülődnek, így én nyitok ki.

Körülnézve a boltban szemet szúrt egy régi könyv. Gyerekként százszor elolvastam, újra és újra. Felsétáltam a rozoga falépcsőn, hogy hozzájuthassak. Az emeletre érve megcsapott a könyvek régi dohos szaga. Mámorító. Óvatos mozdulatokkal vettem le a könyvet, majd kezeim között tartva végigsimítottam a régi bevonatú kiadáson.

Könny marta a szemeimet, ahogy vissza emlékeztem a régi családi házra, ahol már évek óta nem jártam. Az otthonos meleget, a tészták mennyei ízét, és anya híres forró csokoládéját, amit meleg paplan alatt ittunk a hideg teleken, miközben ezt a könyvet olvasta fel nekünk. A húgom, aki gyerekkönyvek rajzolásával tengette napjait.

A bolt ajtajának zaja rántott vissza múltam merengéséből. Bucky lépett be rajta, mindössze egy hosszú pulcsiban és nadrágban. A könyvet a kabátom alá dugva sétáltam le, miközben törölgettem könnyeimet.

- Jó reggelt! - köszönt meghökkenve Bucky, majd átnyújtott nekem egy poharat, amiben tuti biztos kávé volt. - Hoztam neked kakaót, nem tudtam, hogy kávés típusú vagy, vagy nem. Vannak rajta pillecukrok - mesélte vidáman, ám mosolya csak halvány volt.

- Köszönöm, ez nagyon kedves tőled - bólintottam hálásan, mire ő csak egy váll rántítással válaszolt. - Én megyek, hátha jönnek.

A folyosón végigmenve álltam vissza a pult mögé. A könyvet a táskámba csúsztattam, majd a pohár tetejét levéve belekukkantottam a ténylegesen pillecukrokkal díszített kakaóba. Elmosolyodva kortyoltam bele, majd levettem kabátomat, és felvettem kötényemet.

Hosszú órákon át nem jött senki. Bucky is csendben volt, néha megreccsent a falépcső, így biztos voltam benne, hogy felfedező útra ment. Az emberek kabátban és sálban mentek el sorra a bolt előtt. Rápillantottam az órára, ami pontosan delet mutatott. Kapva az alkalmon, kabátomat magamra véve kimentem a boltból, egy "rögtön jövök" táblát ki is rakva.

Átsétálva Steve és Sam kávézójába, rögtön meleg és kávé illat szökött az orromba. Velünk ellentétben, náluk sokkal többen voltak. Beálltam a sorba, miközben szendvics kínálataikat néztem.

- Buongiorno! - (jó napot) köszönt Sam, majd amint megpillantott vállai lejjebb ereszkedtek. - Hál'istennek! Mit adhatok?

- Egy sonkás sajtos szendvicset - Sam beütötte az árát, mire én már meggondoltam magam. - Kettőt, inkább.

Sam újra beütötte, majd kifizetve a két szendvicset elköszöntünk egymástól. A kávézóból kiérve átrohantam az úton, majd a bokt kulcsát egy ismerős hangra elejtettem. Megdermedve kaptam fel a fejemet anyám hangjára. Hogy én mekkora bajban vagyok.

- Dolce Dio! Quindi sei tornato? - (Édes Istenem! Hát visszajöttél?) ordította anyám pár méterről, majd rögtön a nyakamba ugorva nevetett boldogan. - Az én kicsikém!

- Szia anya - köszöntöttem. Anya karján egy fonott kosár volt, piacra készülhetett.

- Jöttél meglátogatni?

- Én... - kerestem a szavakat. Hazudnom kell a saját anyámnak, hogy egy céget fedezzek. - Itt dolgozom - jelentettem ki, majd egy nagyot nyelve mosolyogtam anyára.

- Mio Dio, Eloisa! - (Istenem, Eloisa!) - Akkor mutasd meg a legszebb virágot a boltban.

Felvettem a kulcsot, majd remegő kézzel nyitottam ki az ajtót. Anyám halkan énekelve nézett körbe a virágokok között. Kabátot levéve akasztottam fel, majd a pultra támaszkodva néztem anya boldogságát. Ő volt a család legboldogabb nője. Bármi történt ő mindig boldog volt, és pozitív gondolatokkal árasztotta el apa sötét szívét. Hogy is mondják? Az ellentétek vonzzák egymást.

- Egy csokor krizantént szeretnék.

Anya kívánságára a csokrot becsomagoltam újságpapírba, majd az árát lecsökkentve adtam át neki. Bucky ideges léptei és egy nő hangos beszéde szűrődött át a folyosón keresztül.

- Eloisa! - ordított át Bucky, mire anyám felkapta fejét és rám nézett. - Szívem! - Anyám szemei nagyra nyíltak, ahogy az enyém is az édes becenév hallatára. Bucky léptei egyre közelebbről és közelebbről hallatszódtak. - Eloisa - lépett be Bucky. Megtorpanva anyámra nézett, majd a folyosón egy nő jelent meg, aki sálját szorongatva beszélt Bucky-hoz. - Kéne egy kis segítség!

- Egy pillanat - állította meg anyám, akcentusa keményem hangozva. - Szívem? - akadt meg anyám szeme rajtam, majd Bukcy-ra nézett.

- Ő itt az anyám - mutattam be neki hátrafordulva és egy mosolyt intéztem felé, a férfi tekintete pedig mindent elárult.

- Ez a nap nem lehetne csodálatosabb! Apádnak látni kell, gyertek el vacsorára! - örvendezett anyám.

- Anya...

- No, non obiettare! tuo padre ha bisogno di vederlo - (nem, ne ellenkezz! apádnak látnia kell ezt)

- OK, mama. Ma non credo che gli farebbe piacere vederti (Rendben, anya. De nem hiszem, hogy szívesen látna)

- Non c'è modo! da allora se ne è pentito (Dehogyis nem! Azóta megbánta) - Cena alle sette! (Vacsora hétkor) - majd még utoljára ránk mosolygott és távozott izgatottan.

- Eloi...

- Mi az?! - csattantam fel.

- Nem találok egy könyvet és a nőnek nagyon kellene.

- Nem tudom hol van - rántottam meg a vállam, tudva, hogy biztosan azt a könyvet keresik, amit elraktam magamnak.

Bucky bólintva kísérte vissza a nőt, elmondva neki minden egyes szót, amit az előbb elmondtam. A nő hamarosan távozott, és a boltom előtt elhaladva telefonált. Bucky léptei a folyosón visszhangozva jöttek át. Hamarosan a férfi csípőre tett kezekkel állt meg előttem.

- Elvetted a könyvet, mi? - kérdezte, teljes nyugodtsággal a hangjában. Anyámnak szörnyű hazudni, de egy fémkarú embernek nem.

- Nem - majd nyeltem egyet. - Te viszont - mutattam rá, majd mellkasára böktem, amiről szinte visszapattant az ujjam. - Anyám előtt?! Most azt hiszi, hogy egy pár vagyunk! Mit mondjak én neki?

- Sajnálom, a nő teljesen rám nyomult és az angolja is tökéletes volt - magyarázkodott a férfi. - Nem tudtam mit tegyek. Amúgy meg, egy pár vagyunk, emlékszel.

- Ahogy az anyámnak is - világosítottam fel. A férfi kezébe nyomtam az egyik szendvicset, mielőtt megszólalhatott volna. - Este hét!

- Várj már - állított meg a férfi, ahogy én a folyosó felé toltam. - Csak ők lesznek ott, ugye? És ebből baj nem lehet. Vagy de?

- Ó, jesszusom! Neked még nem volt barátnőd? - tettem csípőre a kezem.

- Nem erről van szó, Eloisa... - sóhajtott. - Az már évekkel ezelőtt volt.

Kuncogva szólaltam meg. - Nem kell magyarázkodni, Barnes! Nem szégyen.

- A tény, hogy te azt hiszed, hogy nem volt még partnerem, lenéző. Elmondhatnám én is ugyen ezt rólad, de mégsem teszem - közölte véleményét. Haragudtam magamra, amiért igaza volt, hiszen bármi hihetetlen is, ő fogja a partneremet eljátszani ma este, és ki tudja anyámék, mit fognak elmesélni.

A folyosóról fordult vissza a férfi. Alakja sötét volt. Háta széles, karjain a pulcsi feltűrve és keskeny csípője kirajzolódott. Nem beszélve izmos lábairól, ami furcsa érzést keltett bennem. Rekedt hangon intézte felém utolsó szavait, amik a szívembe hatoltak és az alhasamban keletkező érzés pedig jólesően mocorgott.

- Voltak barátnőim, de egyszer sem volt feleségem.