Vigyázz rám Bucky Barnes

14

Egy szó se hagyta el a szánkat, mindketten halkan fogtuk egymást miközben a könnyeink össze keveredtek. Mohón csókolta  a szám, én pedig úgy kapaszkodtam belé mintha az életem múlna rajta. Annyi év érzelmei és tudatlanság áradt belőle de egy csepp haragot sem éreztem. Ugyanúgy húzott magához és tapasztotta száját az enyémre mint 5 évvel ezelőtt, mintha el se mentem volna. Szinte belemélyesztettem a körmeim olyan erősen szorítottam őt magamhoz hogy el ne vegyék őt újra tőlem. 

- Hova tűntél annyi ideig?- szakította el magát tőlem ezzel újra vissza hozva engem a jelenbe. Nem tudtam mit mondjak, a szavak pedig nem jöttek a számra akárhogy akartam. Mindent elakartam neki mondani de féltettem őt és a lányunkat is. Nem tudhattam Steve mire képes és mit tenne meg csak hogy betartsa az ígéretét. Bucky szemébe néztem és más nem jött ki belőlem csak hangos zokogás amit gyorsan felváltott a pánik. A férfi aggódva nézett rám majd két keze közé vette az arcom és lágyan megcsókolt ezzel lenyugtatva engem. Percek múlva húzódtam el tőle és megfogtam a kezeit.

- Nem volt választásom, azt tettem ami akkor az egyetlen megoldásnak tűnt, nem akartam hogy bárki megsérüljön. - Bucky arcán értetlenség futott át.

- Azért mentél el mert attól féltél hogy bántanám a lányunkat?

- Mi? Dehogyis soha meg se fordult ilyen az eszembe. Történt valami ami erre késztetett. Meg kell értened hogy ez volt a legjobb megoldás amit tehettem.- most már láttam az arcán a haragot.

- A megfutamodás soha nem megoldás.- nézett rám majd ott hagyott egyedül az erkélyen. Utána rohantam de hiába kiáltottam a nevét nem állt meg. Lefutott a lépcsőn az előtérbe ahol még mindenki rám várt.

- JAMES ÁLLJ MÁR MEG. MOST MONDTAD HOGY A MEGFUTAMODÁS NEM MEGOLDÁS ERRE ELROHANSZ.- megtorpant az ajtó előtt én pedig leléptem az utolsó lépcsőfokról. A többiek levegővételt vissza fojtva néztek ránk. Bucky indulatosan fordult felém szemei pedig szikrákat szórtak.

- NE MERJ KIOKTATNI ENGEM PONT ERRŐL. MINDEN TÖKÉLETES VOLT KÖZÖTTÜNK ÉS ÉLETEMBEN ELŐSZÖR BOLDOG VOLTAM ÉS SZERELMES ERRE KISÉTÁLTÁL EZEN A KURVA AJTÓN EGY NAP ÉS MÉG AZ OKÁT SE TUDOD ELMONDANI NEKEM. VAN EGY LÁNYOM ÉS EL SE MONDTAD NEKEM. 5 ÉVE VÁROK RÁD A KURVA ÉLETBE IS. 5 KIBASZOTT ÉVE MINDEN REGGEL ÚGY KELTEM FEL ÉS FEKÜDTEM LE HOGY MAJD TALÁN MOST VISSZAJÖSSZ DE NEM JÖTTÉL. MEGŐRJÍTETTÉL ÉS A LEGCSÚNYÁBB HOGY MINDEN EGYES NAPPAL CSAK EGYRE JOBBAN BELÉD SZERETTEM. -ekkor már előttem állt és a könnyeivel küszködött

- Sajnálom.-csuklott el a hangom. Bucky nézett pár pillanatig majd megcsókolt. Olyan szenvedéllyel és lendülettel mint még soha eddig. 

- Köszönöm.- csókolt meg újra.

- Hogy tönkre tettelek?

- Hogy életet adtál a gyermekemnek, hogy megmutattad az igazi szerelmet, hogy melletted végre élek, hogy betöltötted az űrt amit egész életemben éreztem.- csak a szemeit néztem és az arcát fürkésztem. Semmit nem változott. Végighúztam  a kezem az arcán majd újra megcsókoltam.

- Anya szomjas vagyok- Maeve a lépcső tetején állt. Mikor felnéztem rá láttam hogy mindenki más is felébredt. Wanda könnyekkel teli szemmel nézett rám mosollyal az arcán. Felsétáltam a lépcsőn és a karomba vettem a kislányt.

- Anya ő az a néni akivel álmomban játszani szoktam.-mutatott Wanda felé aki zokogásban tört ki én pedig végre megértettem ki az a vörös néni akiről a lányom azóta mesél hogy megtanult beszélni. Wanda lefutott a lépcsőn és szorosan ölelt mindkettőnket magához.

- Hogy?- kérdeztem tőle.

- Új képesség, utána jöttem rá hogy elmentél. A lányodról Tony fejéből tudok.- újra szorosan magamhoz öleltem őt és egy köszönöm-öt suttogtam a fülébe. Tony kivette a kezemből a kislányt majd a konyha felé vette vele az irányt ahonnan a lányom kacagva a kezében egy almalével jött vissza a nagyapjával a sarkában és meg se állt a lábamig ahol elbújt. A mellettem álló Bucky csak nézte a mellettem álló lányt majd leguggolt mellé.

- Tetszik a kezed mi a neved?- kérdezte Maeve a mellette guggoló férfitől.

- Bucky Barnes és a tied?

- Az én nevem Maeve Wanda Barnes- Stark de ennek csak a felét használom de anya mindig azt mondja hogy nagyon fontos emberek után kaptam a nevemet és hogy legyek rá büszke.

- Anyukád okos ember.-szólalt meg Bucky a könnyeivel küszködve.

- Maeve drágám tudod ki ő?-guggoltam a lányom mellé Buckyra mutatva.

- Az ő képe van a nappaliba kirakva, azt mondtad azért hogy mindig emlékezzek rá hogy ki az apukám. Tehát te vagy az apukám.- mutatott Maeve Buckyra majd megölelte őt. Bucky szorosan ölelte magához a lányát és zokogni kezdett miközben leült a padlóra de a lányát egy pillanatra sem engedte.

- Hiányoztál apa.- hallatszott  a kislány halk hangja ahogy Bucky fülébe suttog.

- Ti is nekem.- a többes szám összetörte a szívem miközben néztem ahogy apa és lánya először találkoznak. Leültem melléjük mire Bucky engem is hozzájuk húzott és hosszú percekig ültünk együtt a földön.

Pár órával később Buckval együtt néztük ahogy a lányunk az ágyban elterülve szuszog. A nap elkezdett feljönni de én kicsit sem voltam fáradt. Buckyra pillantottam aki le se vette a szemét a kislányról.

-Ugyanolyan színe van a hajatoknak-nézett végre rám, mélyen bele a szemeimbe. Szinte megállt közöttünk a levegő és csak bámultunk egymás szemébe. A tekintetünk helyettünk beszélt és szinte összekapcsolódtunk. Lassan végighúzta az ujjait a karomon majd egészen a számig vezette az ujjbegyeit.Gyengéden fogta meg az arcom majd lassan és gyengéden kezdett csókolni majd egyre szenvedélyesebben. A gardrób szoba ajtajának nyomott aminek lenyitva a kilincsét be is húzott majd bezárta azt maga mögött. A kanapéra lökött  majd felém tornyosult és szenvedélyesen csókolt  csak levegőt venni szakadt el tőlem fél pillanatra. Le szaggatta rólam a ruháim  majd magáról is.  Megállt egy pillanatra és végignézett rajtam.

-Még mindig ugyanolyan szép vagy mint voltál. Nagyon rég várok erre a pillanatra.

-Én is úgyhogy ne beszélj annyit.- húztam magamhoz és csókoltam meg újra.. Végig csókolta a testem majd egész hajnalban egymás nevét nyögtük még fel nem jött újra a nap.

- Ismered minden porcikám,tudsz minden titkomról és jobban ismersz mint én magamat és soha többé nem hagyom hogy itt hagyj.-nyögte a fülembe végszóként.