– Legalább vizet adhatnának, nem látszik, hogy halálomon vagyok? – üti meg a fülem Useok panaszkodásának a hangja, már közel járunk a Rutherford dokkjához. Fémkordon zárja le a folyosórészt az állomás többi részétől, rajta led felirat fut amely közli a látogatókkal, hogy saját biztonságuk érdekében ne lépjenek a területre.
– Fogja be a száját és tegye vissza a kezét a tarkójára!
Előveszem a biztonságiaktól eltulajdonított fegyverem, a szemem sarkából látom, hogy Cortez hasonlóképp tesz.
A hátrahagyott Vintage-t és Useokot közvetlenül a Rutherfordra vezető zsilip előtt térdelve találjuk meg, nyakukra kulcsolt kézzel, miközben a MIKA egyik tagja mogorván jártatja közöttük a tekintetét.
– A parancs szerint előbb a legénység többi tag... – szól a rádiójába, de megakad a szeme rajtunk. – A rozsdás...!
A férfi pánikszerűen kapja elő a fegyverét és Cortez már lendül is elém, hogy a golyók útjába vesse magát. Mintha képtelen lennék megvédeni magam!
Megfeszítem a lábaimat, majd teljes erőmből vetem magam előre, hogy az odaérkező ezredes már csak a hűlt helyem találja. A marsi viszonyok között nevelkedett izmaimnak köszönhetően egyetlen szökelléssel áthidalom a több mint négy méteres távolságot köztem és a megrettent MIKA ügynök között. A férfi kétségbeesett lövése a bal hónom alatt fütyül el. Elé érkezem, majd újra elrugaszkodom, és épp a hasfalára érkezve tarolom le az ügynököt a lábáról. Együtt zuhanunk hátra, a férfi koponyája döngve csapódik a padlónak.
– Te jó ég, Vénusz! – hördül fel Useok. – Megölted?!
Az ügynök harcikedvét vesztve, zsákként terül ki a földön.
– Nem. Elixoiddal majd rendbejön. – Remélem.
– Még van egy a hajón! – kiáltja Vintage továbbra is a földön kuporogva. A svindlis múltja dacára megviselik az éles helyzetek. – Tuti le fogja tiltani a hajó rendszerét...!
– Maradjanak a földön, majd én... – kezdem miközben kihámozom az elesett ügynök kezéből a pisztolyt.
– ... itt marad velük! – fejezi be Cortez helyettem is a mondatot.
– El tudom intézni, vagy a Geimen történtek is kiestek az agyából?! – vágok vissza.
– Jobb lesz, ha itt marad. Most is hajszál híján múlt, hogy nem sérült meg!
– Épp ugyanolyan, ha nem jobb kiképzést kaptam, mint maga!
– Mi lenne, ha ezt az után beszélnék meg, hogy elhárították a nyilvánvaló fenyegetést, ami miatt mondjuk képtelenség lesz lelépni innen? – szól közbe Vintage, és féltérdre emelkedik a földről.
Még neki áll feljebb?! Ő papol fenyegetésről, amikor miatta szakadt a nyakunkba a fél MIKA?!
– Jól van, menjen – vetem oda Corteznek, és ha a férfit meg is lepi a gyors váltás, nem mutatja ki, helyette egy biccentés után elsiet a zsilipbe.
Még el sem tűnik a harmonika folyosón, egy rövid sorozatot eresztek az épp felkászálódó pilóta felé. Kárörömre gördülő szájjal figyelem, ahogy Vintage jajveszékelve táncol el a körülötte pattogó gumilövedékek elől. Így is néhány lábszáron találja újabb fájdalmas kiálltásokra késztetve.
– Elment az eszed, Vénusz?! – kiált fel Useok. Arca elé kapott karral védekezik az eltévedt lövedékek ellen. Vintage-nek mindössze újabb ijedt kiáltásra telik, miközben hanyatt esve, ijedten elevickél előlem, ahogy fenyegetően közeledek felé.
– Maga tehet az egészről! – ordítok rá. – A MIKA tudott róla, hogy idejövünk, azért, mert maga beköpött minket!
Useok eddig láthatóan az épelméjűségem kérdőjelezte meg, most viszont viharos gyorsasággal kapja dühödten a fejét a holdi felé.
– Vintage, most komolyan!
– Mégis mit vártatok?! Ott raboskodtunk Megannel egy alig pár köbméteres kabinban, amikor rádöbbentünk, hogy a tabsuját nem vettétek el! Mit kellett volna tennünk, sorozatot nézni rajta, míg el nem adják a hajót körülöttünk valami övi maffiatagnak?!
– Igaza van, sokkal bölcsebb dolog volt leadni a drótot a MIKA-nak, ami mindannyiunknak a vérére szomjazik! – ripakodok rá magamból kikelve.
– Még egyszer mondom, be voltam zárva egy kabinba, bármilyen külső hírforrás nélkül!
Minden önuralmamra szükségem van, hogy az utolsó gumilövedéket ne eresszem Vintage valamelyik feláldozható végtagjába. Végül csak kipréselem magamból a levegőt, és leeresztem a fegyvert. Mérsékelten és vonakodva igazat kell adnom a pilótának.
– Segítek Corteznek, maguk maradjanak itt! – szólok végül és megpördülve a tengelyem körül a zsilip felé iramodok. Minden ajtó tárva-nyitva, ezért akadály nélkül jutok át a Rutherford belsejébe.
Nem hallok dulakodást, ezért felbátorodva kémlelek ki a folyosóra, majd amikor azt is üresen találom, óvatos léptekkel megindulok a pilótafülke irányába.
Ott találom meg az ezredes és a hatástalanított ügynök kettősét. Megszaporázva lépteimet pattanok oda hozzájuk.
– Gyorsan ártalmatlanította. Kötözzük meg, és tegyük a másik mellé? – Amikor nem kapok azonnal választ, homlokráncolva fordulok az ezredes felé, majd elkáromkodva magam folytatom. – Tudja, a golyók elől ki is lehet térni...!
– Ritkán van ügynököknél éles fegyver – válaszolja a férfi erőtlen hangon, és végképp megadva magát a gravitációnak a földre omlik.
– Várjon, mindjárt hozok egy ampullát – sóhajtok fel, majd egy utolsó pillantást vetek a műszerfalra borult ügynökre és a konyha felé veszem az irányt, hogy begyűjtsek egy fiolát, és visszasiessek a csendesen elvérző ezredeshez.
Cortez zubbonya lassan lyukacsosabb, mint egy napvitorla meteorraj után, de legalább a tulajdonosát az elixoid néhány perc leforgása alatt rendbehozza. Megkönnyebbülök, amikor a szer befoltozta az újabb lukat Cortez bőrén.
Tényleg kezdeném megkedvelni ezt az embert?
– Nem probléma, hogy ez már a második adagja alig pár órán belül? – kérdezem lepillantva az ezredes izzadtságtól csillogó arcára.
– Nem, amíg nem szorulok rá még egyre a következő pár órában.
– Akkor elkezdhetne kicsit jobban is figyelni magára. Attól még, hogy könnyen meggyógyul, nem kell golyófogóként viselkednie.
– Lelőttek...?
Nem várt módon üt szíven ez az egy bizonytalan kérdés és az ezredes zavart arca.
Basszus, minden furcsasága ellenére kezdem megkedvelni Cortezt.
– Igen, le.
– Maga volt?
– Kivételesen nem – válaszolom mosolyra húzódó szájjal, majd néhány tömör mondatban összefoglalom az elmúlt pár óra eseményeit, és közben reménykedem, ennyi alapján Cortez rendet tud vágni a fejében. Úgy tűnik, igen, legalábbis az elveszett kifejezés eltűnik az ezredes arcáról, és tőle meglepő fürgeséggel pattan fel a földről.
– Gyerünk, gondoskodjunk a két ügynökről, aztán vegye fel újra a kapcsolatot a társainkkal.
Ekkor megelevenedik a mindenes az ájult ügynök karján.
YOU ARE READING
Elixoid I. - A nagy követrablás | ✓
Science Fiction"- Mit akar tőlem? - kérdeztem elfúló hangon. - Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni a dolgot, el kellene nekünk rabolnia egy idegent." Hála az idegeneknek, az emberiség messzire jutott a Naprendszerben. Meghódították a Marsot és egyre terjeszkednek...
