Elixoid I. - A nagy követrablás | ✓

16. Hobel megmenti a húgát

Elengedem a rádió gombját, miközben egy komplett idiótának érzem magam. Tudtam róla, hogy követ érkezik a Marsra, és azt is sejtettem, hogy Sura jó eséllyel indulhatna tolmácsként a küldöttségbe, mégis még csak meg sem fordult a fejemben, hogy akár ő is lehet az a meglepően fiatal marsi ügynök, akiről Useok mesélt. A nagy hajórablós tervünk szövögetése, majd kivitelezése közben arra sem fecséreltem az időm, hogy egy részletes híradást elcsípjek.

De éppen Sura? Ezen a hajón? Az a lány, akit ismertem előbb kirándult volna egyet szkafander nélkül a marsi dűnék között, minthogy segítse a MIKA-t az ördögi tervében. Pedig minden kétséget kizáróan ez az ő hangja, nincs szükségem videóképre sem, hogy biztos legyek benne.

– Ez mi a szent szarra volt jó?! – löki meg Useok a vállam. A könyököm a lendülettől akaratlanul is sérült oldalamba fúródik és a fájdalomtól bennem reked a levegő. Vintage manőverének hála valószínűleg megrepedt pár bordám, amit az elixoid úgy-ahogy már összeforrasztott, de egy újabb adag kell, hogy tökéletes munkát végezzen. – Komolyan mondom, egy fél percre hagyom el a fedélzetet, te máris feladsz minket?! És Pici Plútó miért van szabadon?!

– Hé! – csattan fel a holdi lány sértetten.

Meglepetten felvonom a szemöldököm a furcsa megnevezésen. Megfeledkeztem Meganről, hogy ő is velem jött a pilótafülkébe. Mindenről megfeledkeztem, amikor meghallottam Sura hangját a rádióban.

– Nem erről van szó... – védekezem.

– Akkor mégis mivel magyarázod, hogy épp az előbb fejezted be a diskurzust egy őrült ügynök spinével és a hajójával?! – kérdezi Useok hisztérikus hangon.

Igen, ez tényleg rosszul hangzik, és nem erősségem a magyarázkodás. Lehunyom a szemem egy pillanatra, majd úgy folytatom.

– Ismerem ezt a lányt.

– Szóval valami ügynök exed. Hát ez még csodásabb.

Hűvösen meredek Useokra, majd lopva Meganre pillantok, hogy vajon mennyit csípett el a szavaiból. Az utóbbi fél óra tapasztalatai alapján mindent. Ez a holdi lány még Useoknál is százszor kotnyelesebbnek tűnik, és ahogy vártam, Megan szeme meglepetten kerekedik el az elhangzottaktól. Csodás, most már azt is tudja, hogy dezertált ügynök vagyok.

– Nem, hanem a... húgom – válaszolom, de még én is érzem, mennyire esetlennek tűnik a magyarázkodásom. – Illetve genetikailag nem az, csak ő mondta, hogy olyan vagyok neki, mint egy báty.

Useok elég furcsa szemmel méreget, és Megan is, amitől forrósodni érzem a fülem. Useok hangja egészen szánakozó színt üt meg, ahogy válaszol.

– Ilyen furcsa kikosarazó szöveget sem hallottam még.

– Tényleg keményen hangzik – teszi hozzá Megan.

– Téged senki sem kérdezett, plutoida.

– A nevem Megan!

Hogy lehetnek ennyire értetlenek?!

– Nem, mi nem úgy...

– Teljesen mindegy, hogy mit gondoltok egymásról, ez akkor sem jogosít fel rá, hogy kiadd a helyzetünket! – Persze Useok nem engedi, hogy végre szóhoz jussak.

– Ezek szerint már meg is szabadultunk? Éljen! – virul fel Megan arca.

– Komolyan mondom, jobban értékeltem a társaságát, amíg csak sikongatott. Kapd meg a kisbolygódat, Hob, és zárd Morgós Merkúr mellé, én meg addig elsimítom a helyzetet...

Az ütéstől Useok feje egyébként is sajoghat, és a kialakult helyzetnek hála látszólag ez tovább súlyosbodott, mert eredménytelenül masszírozza homloka kötés alól kilógó részét. De ez akkor sem változtat a tényen, hogy a szavait megszeghetetlen parancsnak gondolja, és elvárja, hogy én ugorjak teljesíteni őket! Halvány fogalma sincs róla, mi történik odakint! Vagy pontosabban fogalmazva: mi fog nem is olyan sokára történni...