Ki nem mondott szavaink II. kötete
Cami elmúlt fél éve felért egy kínzással.
Nem elég, hogy a szíve darabokban hever - az önbecsülése mellett, de egyetemi tanulmányai és karrierje is kisiklóban van.
Három hónapja van összeszedni magát, hogy újra a...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Az elmúlt egy hetem izgalmasabb volt, mint összevetve az elmúlt hat hónapom. Majdnem, vissza is hozott a valóságba, mindössze annyin múlott az egész, hogy mennyire zsibbasztom le magamat a külvilágnak. Szokásomhoz híven, amikor egy minimális inkonvencia került bele a napjaimba muszáj voltam valahogy tompítani a külső hatásokat.
Viszont annyi különbség volt most az eddigi helyzetekhez képest, hogy nem egyedül, nem négy fal között kellett ezt csinálom. Nem mondom, hogy kicsattanok az örömtől, hogy újra emberek között kell lennem, de határozottan rám fog férni. Nem akarok örökké úgy élni, mint egy remete és az elmúlt hónapok, hetek teljesen erről szóltak. Nem a legjobb, mikor be vagyok zárva a lakásba a saját gondolataimmal, főleg úgy, hogy mostanság csak nyomasztó pillanatai vannak a napjaimnak.
Astrid többször is kísérletet tett, hogy kimozdítson agonizálásomból, de mivel Ő egy időre haza utazott a családjához így nem nagyon tudtunk találkozni. Persze ennek ellenére volt többször is New Yorkban én pedig kellő udvariassággal mindig elutasítottam a találkozóit, ami leginkább bulikat foglalt magába. A héten több olyan dolog is történt, ami miatt úgy voltam vele, hogy abszolút megérdemlek egy olyan estét, ahol teljesen K.O-ra teszem magam és egy perc erejéig sem kell olyan emberekre gondolnom, akik csak megkeserítik az épp gondolataimat - mindezt most mindenféle olyan szer nélkül szerettem volna elérni, ami nem dönt le órákra a lábamról. Tudatomnál szerettem volna maradni, még ha nem is teljesen, mégis félig-meddig kótyagos aggyal tudtam a legjobban mostanság kikapcsolódni.
Astrid rám adta egyik fekete ruháját, ami egyensúlyozott a merész és az elegáns határain, hátánál teljesen kivágott volt - így esélytelen volt hozzá melltartót venni, csak egy tapasszal biztosítottam a melleimet - hosszúujja tette egy picit elegánsabbá, de a bal combomon lévő hasíték kihívóvá, a mindössze combközépig ruha pedig egyből felhívás volt arra, hogy "vigyél ágyba". Hozzá fekete bakancsot vettem fel, fekete harisnyával, szőke hajamat pedig először begöndörítettem, majd egy copfba fogtam a fejem tetejére. Vörös rúzs és fekete tusvonal, végre valamennyire úgy néztem ki, mint a régi énem. Annyi különbséggel, hogy nem igazán hordtam ilyesmi ruhákat, de valahogy a fekete most teljesen tökéletesen leírta a lelkiállapotomat.
- Annyira jól nézel ki - mondtam Astridnak miközben felhúzta a csinos csizmáját és miközben kitöltöttem az újabb kör tequilat, hogy tompítsam a fejemben kavargó gondolatok sokaságát.
- Köszi, te is, imádom rajtad ezt a ruhát. - mondja és mellém sétál.
Lehúzzuk a felest és mindenféle hülyeségről beszélünk, hogy én miért voltam eltűnve - persze azokat a részeket kihagyom, ami Sébastian és Elyast érinti. Ő is elmeséli, hogy mi történt vele mostanság, de maradunk az alap dolgoknál, nem merülünk túl mély dolgokba bele. Az nem illene egyikőnkhöz sem.
