Ki nem mondott szavaink II. kötete
Cami elmúlt fél éve felért egy kínzással.
Nem elég, hogy a szíve darabokban hever - az önbecsülése mellett, de egyetemi tanulmányai és karrierje is kisiklóban van.
Három hónapja van összeszedni magát, hogy újra a...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Az utolsó fekvenyomást csinálom, de érzem, hogy már ez baromira nehezen megy. Általában jobban bírom, de most nagyon kimerült vagyok. Lelkileg, testileg, mindenhogy. Az pedig már csak hab a tortán, hogy még a mai napon Liával mennünk kell a párterapeutához. Egyszerűen tökéletes, nincs is jobban máshoz kedvem, mint napi tíz óra munka után és két óra edzés után további két órát üljek egy olyan nő irodájában, aki irreális elvárásokat állít az összes létező nőnek.
Mire is gondolok? Például, hogy ki van kötve, hogy hangulatnaplót kell írjunk minden-egyes -kibaszott-nap. Ez a legnagyobb hülyeség, amit valaha hallottam. Ez persze arra szolgálna, hogy tudassuk egymással, hogy milyen hangulatban van a másik és ezek szerint viszonyuljunk egymáshoz. De ki akar ilyen hímestojás kapcsolatban élni? Egy kapcsolatban nem arra kellene pont törekedni, hogy minden hangulatban tudjuk egymást kezelni, még ha ez vitával is jár?
Lia viszont, mint egy mániákus, issza a nő szavait, egy kapcsolat csak úgy jó, ahogy dr. Quinn mondja, ha valami ellentmond annak, amit a doktornő mond nekünk akkor kezdődik az összes vesződés előröl. Mert ez volt az egész. Azt érzem egyre jobban az idővel előre haladva, hogy ugyanazokat a köröket futjuk, nem sok minden változott. Én is helyre szeretném hozni a kapcsolatunkat, de amíg egy idegentől várjuk a megoldást, addig azt érzem, hogy semmi nem változik.
Nyilván, főleg én vagyok, aki ezt elbaszta, de az sem segít, hogy Lia folyamatosan felhozza az egészet és akárhányszor összeszólalkozunk - bármi miatt, akár, hogy nem dobtam be a szennyesbe a ruháimat - mindig oda lyukadunk ki, hogy megcsaltam.
Olyan kibaszott nagy feszültség van bennem, hogy azt nem lehet kifejezni. Kisrészben amiatt, hogy egyszerűen nem akar kettőnk között működni a dolog és Lia folyton csak erőlteti. Túlságosan mesterkélt az egész. Nem tudunk összekapcsolódni. De nagyrészt az a baj, hogy azt érzem, hogy nem is biztos, hogy akarom ezt az egészet. Az agyam baromira akarja, hogy folytassunk onnan, ahol abba hagytuk, de más nem klappol.
Lia teljesen átkattant, ha a terapeuta azt mondja, hogy a sok szex nem segít a kapcsolatunkon, akkor cölibátus következik. Ha pedig azt mondja, hogy hajrá csináljuk, akkor kimerülésig nyomná, persze nem amiatt, mert szétrobban a szexuális vonzástól, hanem mert azt mondták, hogy ez majd jót tesz.
Nyilván az is zavar, hogy nem tudom merre tartunk, nem látom, hogy milyen vége lesz ennek az egésznek. A legnagyobb baj az egésszel az, hogy Liával kapcsolatban azt érzem, hogy nem is igazán kettőnk között szeretné helyrehozni, hanem mindenképp annak a látszatát szeretni kelteni kifelé, hogy minden rendben köztünk. Kezdve már csak azzal, hogy minden héten új képet tölt fel rólunk mindenhova, sablonos szerelmes idézetekkel. Ez pedig mindig egy olyan dolog volt, amitől kirázott a hideg.
***
A futópadon vezetek le, mert valahogy muszáj lelazítanom az izmaimat. A mellettem lévő törölközőbe picit megtörlöm a homlokomat, ami már kezd egyre jobban verejtékezni. Éppen új zenére váltanék, amikor a telefonom megcsörren. Liától érkezik be a hívás és mivel tudom, hogy ha nem veszem fel teljesen kiakad, ezért kisebbre veszem a gép sebességét és a fülemhez emelem a telefonomat.
