Gyilkos szerelem

2. fejezet

Meredten álltam akár egy szikla és figyeltem mi fog történni miközben torkomban egy teniszlabda méretű gombóc keletkezett, és a félelem lett úrrá rajtam. Kidugtam a fejem a vastag fa törzse mögül és lélegzetvisszafolytva figyeltem a férfit aki közelebb sétált a házamhoz, majd lassan felemelte fegyverét és óvatos mozdulatokkal belépett a tágra nyílt ajtón. Eközben a többi 3 közül ketten, nem kímélve a kisfiút betuszkolták az autó csomagtartójába bekötött szemmel és hátrakötött kézzel, majd összekötötték a lábát is. Hirtelen gondolkodni kezdtem hogyan tudnék rajta segíteni. A rendőrséget nem tudtam felhívni mert a telefonom bent volt a házban, ha viszont oda rohantam volna és elkezdtem volna kitépni a fiút az autóból, akkor én is kiszolgáltatott lennék nekik, és ugyan úgy végezném mint a kisfiú szülei odabent. Abban a pillanatban tétlen voltam, és utáltam magam ez miatt. Csak annyit tehettem volna, hogy valahogyan megjegyzem az autó rendszámát, és mihelyst elmennek hívom a rendőrséget. Ez az egy opció jöhetett szóba számomra. 

Gyorsan végigpásztáztam a környéket, hogyan tudnék közelebb kerülni az autóhoz úgy, hogy közben rejtve maradjak. Az utca erősen volt megvilágítva. A házam előtti virágoskert, a vékony fák és a vastag gesztenyefán kívűl, ami mögé elbújtam, semmi olyan épület vagy akár bokor nem volt ami mögött elrejtőzhettem volna úgy, hogy senki ne vegyen észre. Esélytelen volt közel kerülnöm, akár 1 centiméternyire is. Sehogy sem tudtam segíteni a fiún, aki valószínűleg halálra van rémülve és a szülei után vágyakozik. Nem nagyon ismertem a szomszédaimat de kedves embereknek tűntek. Még csak sejtésem sem volt, hogy miért lett ez a sorsuk. 

A két férfi aki betuszkolta szegény fiút a kocsiba, megálltak az autó mellett, majd a harmadik elrohant a férfi után aki bement a házamba. 

— M, mi a faszt keresel ott bent? Tűnjünk innen a francba! — állt meg az ajtón kívül mire az említett személy kilépett ajtón. — Mi faszért mentél be oda, baszki? 

— Égett a villany és nyitva volt az ajtó! — válaszolta M. — De nincs bent senki. — jelentette ki miközben szétnézett a bejáraton. — Szinte biztos vagyok benne, hogy valaki figyel minket. — mondta sokat sejtően majd bal kezével a jobb kezében lévő fegyveréhez nyúlt, kibiztosította majd lassú léptekkel megindult az autó felé. — Hé, A, hozd a baseball ütőt! — szólt oda az egyiknek aki az autó mellett állt. A, kinyitotta a hátsó ajtót majd elővett egy vasból készült baseball ütőt. — L, te nézz körbe a ház mögött! A, te maradj az úton és figyelj, ha meglátsz valakit szaladni, akkor menj utána! C, te ülj a volán mögé, és állj készenlétben, ha jelt adok indítsd a motort! Én itt maradok az ajtóban, hogy még véletlenül se tudjon be menni! — osztotta szét a feladatokat. Arcukat nem tudtam kivenni, mert mindhármójukon sikoly maszk volt, hajukat pedig fekete kapucni fedte.  

— És ha elkapjuk, mit akarsz vele csinálni? — kérdezte tőle L. 

— Mi a faszt hadrikálsz? Van egy szemtanúnk! Ha megjegyzi a rendszámot nekünk végünk! — magyarázott ideges hangon M. — És most, csináljátok amit mondtam! — jelentette ki majd beállt a bejárati ajtóm kellős közepébe, készenlétben. 

Mivel ahol én elbújtam, pont a házam végében volt, amit egész könnyen körbe lehetett járni, és aki a házam mögül kijön, az pont a gesztenyefa mellett kell, hogy elmenjen. Csapdában voltam, és akármilyen keményen is próbálkoztam, semmilyen kiutat nem találtam ebből a helyzetből. Csak vártam, hogy valami történjen. Nem tudom mennyi ideig álltam ott mint egy megrőkönyödött fa, de amikor meghallottam magam mögött egy faág reccsenését, tudtam, hogy menekülnöm kell. Lassan a nálam másfél fejjel magasabb férfi felé fordultam. A rémület lett urrá egész testemen, amikor a férfi elkiáltotta magát. 

— A! Ide! — kiáltott hangosan, én pedig amilyen gyorsan a lábaim bírták, kirohantam a fa mellől és eszeveszetten futni kezdtem Petúniával a kezemben, egyenesen az erdő felé, ami olyan fél kilóméterre volt. Futottam ahogy a lábaim bírták. Úgy éreztem, hogy a tüdőm minden pillanatban utat tör a szabaduláshoz és kiszakad a helyéről, közben a szívem hevesebben dobogott minden megtett lépésemnél. Ezúttal már hárman üldöztek engem különböző irányból. Amikor elértem az erdőt, hirtelen megbotlottam egy gyökérben és hasra estem, egyenesen Petúniára, aki a fájdalomtól vonyítani kezdett. — Erre! — hallottam meg nemsokkal mögöttem L hangját, kinek hosszú lábai szinte csattogtak a kiszáradt gallyakon és leveleken.