Gyilkos szerelem

3. fejezet

Nem tudom mennyit utazhattunk Jamievel a csomagtartóban, de már kezdtem kimerülni attól, hogy reménytelenül próbáltam kiszabadítani magunkat a fogságból. Egy ideig még nem adtam fel és élt bennem a remény, hogy mihamarabb kitalálok valami jó tervet, hogy elszökhessünk. De egy idő után feladtam. Amikor meghallottam Jamie zokogását, sírásban törtem ki én is. De nem tudtam segíteni. Nem tudtam megnyugtatni kellemes szavakkal mert a ragasztószalag a számon, megakadályozott. Semmit sem tehettem, csak hallgattam ahogyan keservesen sír. Mindketten pizsamában voltunk, fáztunk, éhesek és szomjasak voltunk. De abban a pillanatban amikor a kocsi megállt, semmire sem tudtam gondolni, csak arra, hogy mi fog történni ezek után. Amikor kinyílt a csomagtartó ajtaja, ugyan azt a fehér sikoly maszkot pillantottam meg, de mielőtt bármit is tehettem volna, nyakon lőttek egy sokkolóval és azon nyomban elsötétült előttem minden. 

Egy hideg és sötét pincében tértem magamhoz. Mindkét lábamat egy szék lábához kötözték, kezeimet pedig a hátam mögé, miközben a szám még mindig le volt ragasztva, a nyakamon lévő sokkoló helye pedig égetett. Lassan körbenéztem a helyiségben. Betonfalak vettek körbe mindenhol, egyedül a mellettem lévő falon 2 keskeny és hosszú ablak húzódott végig a fejem fölött, ahonnan a hold fénye gyéren világította be a sötét szobát. A másik oldalon vas szekrények és polcok sorakoztak, mellette pedig egy öreg, régimódi, rozoga asztal állt, ami tele volt mindenféle kacattal. A szemem hirtelen felcsillant amikor megpillantottam egy halfiléző kést a sok lom között. Elgondolkodtam, majd szapora mozdulatokkal megpróbáltam közelebb jutni az asztalhoz, az által, hogy valahogy el kellett mozdítanom a széket a helyéről az asztal irányába. Törzsemet és combomat használva pici lökéseket képeztem a széken ülve, hogy el tudjak fordulni. Minden mozdulatommal csupán csak pár milimétert sikerült arrébb csúsznom. Lehetetlen küldetésnek tűnt, de nem adtam fel. Már majdnem sikerült teljesen megfordulnom, amikor egy erőteljesebb lökést végeztem, de ekkor a szék hirtelen megbillent, én pedig nagy csörgés és csattogás közepette döltem oldalra, ezzel beverve a fejemet a betonpadló kiálló szélébe. Ekkor hirtelen valami kellemesen meleg folyadékot vettem észre lecsorogni a homlokomon. A jéghideg, rapacsos betonpadló szinte égette a bőrömet amikor a földre zuhantam, ezzel lehorzsolva a lábszáram teljes hosszát, mivel a rövid pizsamanadrágom szinte semmilyen hatástól nem védett meg. Pár perce feküdhettem ott, amikor cipődobogást hallottam meg a fejem felett lévő földszinten, pár pillanattal később pedig a fekvő pinceajtó felnyílt és 4 pár cipőt láttam lejönni a nyikorgó falépcsőn, hangos dobogással ütögetve a fokokat. Amikor mellém értek megálltak és végignéztek rajtam a maszk mögül. 

— Te sosem adod fel, igaz? — mondta az egyik sóhajtozva csípőre tett kézzel, majd lehajolt és egy hirtelen erőfeszítéssel visszaállított engem székestől az eredeti helyzetembe. Homlokom csupa vér volt, könnyeim potyogtak akár egy vízesés, miközben egész testem reszketett a hidegtől. Fogaim vacogtak, ajkaim pedig enyhén elvesztették eredeti színüket, amit lassan a lila váltott fel a ragasztószalag alatt. Eközben, a legmagasabb közülük, lassan közeledni kezdett felém, majd óvatosan lehúzta a számról a ragasztószalagot. Könyörgő pillantásokat vetettem felé, de nem tudtam megszólalni. 

— Most pofázz! — jelentette ki az egyik. — Halljam! Mit láttál? — faggatott, de én csak hallgattam. Egyetlen szó sem tudta elhagyni a torkomat abban a pillanatban. — Beszélj! — kiáltott mire én összerezzentem. Hirtelen oda lépett elém majd két kezével megtámaszkodott a combomon miközben közelebb hajolt, hogy a szemembe nézhessen a maszk mögül. — Halljam! Mit láttál? — ismételte meg előző kérdését. 

— S-s-s-emmit sem láttam. — dadogtam lassan, miközben rémülten bámultam a fehér sikoly maszkra, ami mostmár csak pár centiméterre volt az arcomtól.