Gyilkos szerelem

4. fejezet

*L Szemszöge*

— Mondd csak Max, neked teljesen elment az eszed? — rohantam utána a folyosón miután feljöttünk a pincéből. — Képes vagy otthagyni vérben úszva az egyetlen húgodat? Mi a fasz ütött beléd? Tegnap még nem így viselkedtél mielőtt ránk bízták ezt az ügyet. — kértem számon miközben mind a négyen beértünk a nappaliba.

— Igen Max, mondd csak el! Mi is hallani szeretnénk, hogy miért akartad kiontani az életét? — nézett rá mérgesen Cole.

— Nem azt mondtad a főnöknek, hogy nincs senkid sem? Nem úgy vélekedtél, hogy nincs mit veszítened? Most meg kiderül, hogy van egy húgod, aki valószínűleg átkutatta a világot, hogy rádtaláljon, és te mégsem hiszed el neki. — lépett közelebb hozzá Alex.

—Azért, mert ő nem a húgom! Őt elvesztettem aznap amikor különváltak az útjaink! Nekem mostmár nincs senkim! Nincs mit veszítenem! - ordította le Alex fejét Max.

— Fúúú, öregem, te ittál? — legyezte el Alex Max borzalmas, alkoholtól bűzölgő leheletét.

— De igen is van mit veszítened! Itt vagyunk neked mi, és ott van lent ő! Megbeszéltük, hogy ez az utolsó ilyen jellegű ügy amit elvállalunk. Utána felhagyunk ezzel a egésszel! Nem így volt? — emeltem fel a hangom. — Kérdeztem valamit! — kiabáltam. — Nem így volt? De igen! És most, amikor már csak pár hónap választ el minket a szabadságtól, neked akkor kell elbasznod az egészet, hogy leiszod magad és pirulákat veszel be rá! — ordítottam. — Hidd el ettől nem lesz könnyebb! Tudom, mert próbáltam! Aztán másnap csak mégrosszabb lesz! Mi lesz majd holnap reggel, amikor semmire sem fogsz emlékezni?! Egyáltalán minek kellett elhoznunk őt ide? Úgysem látta az arcunkat, és szerintem rémületében nem tett volna semmit. — magyaráztam idegesen miközben szemeim szikráztak a méregtől.

— Egyszerűen elvesztettem az önkontrollt. És nem érdekel, hogy az a nőszemély, ott lent, mit gondol. Így legalább nem kell a közelemben lennie. Semmit sem kell tennie annak érdekében, hogy újra a húgomnak tekintsem. Semmit sem kell éreznem! És nem kell állandóan azt éreznem, hogy megint el fog hagyni engem! — fakadt ki, majd a földre rogyott. — Kurvára nem érdekel, felfogod? — nézett rám.

— Nekem nem úgy tűnik. — jegyezte meg Cole.

— Tudjátok mit? Csináljatok amit akartok, de nem az én hibám lesz ha meglép, utána pedig miatta fognak lecsukni minket! — fakadt ki Max, majd felállt és az emelet felé indult el, néhol megtántorodva az alkohol hatása miatt.

— Most meg hova a francba mész? — szólt utána Alex.

— Megyek aludni! Elegem lett ebből a napból! — válaszolt a válla felett majd folytatva útját az emeletre, eltűnt a lépcső végén.

— És most mit teszünk? — kérdezte Cole miközben még mindig meredten bámult a lépcső felé.

— Pontosan azt amit tennünk kell, mert mi nem ilyenek vagyunk! — válaszoltam majd a konyhába mentem ahova a többiek követtek. — Ezt vigyétek fel Jamienek és nézzétek meg minden rendben van-e és bizonyosodjatok meg róla, hogy Max nem tett vele semmit. Ugyanakkor próbáljatok meg kedvesek lenni és kommunikatívak. — toltam oda egy előzőleg elkészített tálcát Colenak az asztal túloldaláról amin étel és egy bögre langyos tej volt. Hiába kaptuk azt az utasítást, hogy nem láthat minket, és nem is kommunikálhat velünk személyesen. Ezt nem tudtam megtenni Jamievel. — Én lemegyek a pincébe. — jelentettem ki, majd az egyik szekrényből kivettem egy elsősegély dobozt és elindultam a pinceajtó felé.

Amikor leléptem a lépcső utolsó fokáról, felkapcsoltam a lámpát ami halványan kezdett el pislákolni. A lány vérben fürödve feküdt lent a földön, ugyanabban a helyzetben ahogy hagytuk, késsel a combjában. Amikor lassan közeledni kezdtem felé, hirtelen meghallotta lépteimet majd kinyíltak a szemei és szaporán kapkodni kezdte a levegőt, miközben mocorogni próbált. Odaérve leguggoltam mellé majd letettem az elsősegélydobozt a földre és rápillantottam. Félelemtől reszketve nézett rám, miközben könnyei utat törtek maguknak.