𝘖𝘶𝘳 𝘊𝘩𝘢𝘯𝘤𝘦 [𝘚𝘢𝘬𝘶𝘈𝘵𝘴𝘶] - 𝘉𝘌𝘍𝘌𝘑𝘌𝘡𝘌𝘛𝘛

1.

Mérgelődve lépkedek az egyetem folyosóin és éppen igyekszem beérni az órámra. Bármit megtennék, hogy valami elterelje a figyelmemet a problémás családi helyzetemről. De ezek szerint ez lehetetlen. Még a legjobb haverom se jött be ma, mert beteg. Hogy lehet valaki beteg ilyenkor? Mondjuk oké, valóban most múlt félév, de akkor is! Huszonegy évesen az a legnagyobb problémám, hogy kiraktak otthonról. Igen, ki. Jó, ez nem teljesen igaz, én léptem le. És nem, nem azért, mert meleg vagyok. A szüleimet ez nem érdekli, hiszen az ikertesóm is meleg és az ő párját még kedvelik is. Pedig mind a ketten seggfejek.

Jó, lehet nem kéne ennyire előre rohannom a dolgokkal. Történetesen az a probléma, hogy nem lehetek olyan, mint Osamu. A születésem egy hiba volt és azt, hogy anyuék nem szerettek igyekeztem önimádattal egyensúlyozni, mondván, hogy majd én szeretem magam, ha senki más nem fog. Ez mind addig jól is ment amíg nem kellett elköltöznöm. Nem hagytak teljesen magamra, egy bizonyos összeg mindig érkezik a kártyámra minden hónapban az ösztöndíjam mellé. De nem beszélnek velem, mióta elpakoltam onnan teljesen megszakították velem a kapcsolatot. Ami nem is zavar annyira, hiszen még csak három hét telt el. Rám kinek ne lenne szüksége? Tökéletes vagyok, jobb mindenben, mint Osamu....

Most éppen azon gondolkodok, hogy hova menjek este elütni az időm. De szerintem szimplán egy egyszerű bárba fogok benézni és lesz ami lesz, nem? A közösség mindig feldob engem! Főleg mikor dicsérnek, vagy egyszerűen csak rám figyelnek. Élvezem a figyelmet, mert megérdemlem.

Miközben magamat fényeztem nekimentem valakinek. Morogva ráztam meg a fejemet és rivalltam volna rá az illetőre, de az meglepett engem. Magasabb volt tőlem, ami nem meglepő akkor se, ha száznyolcvanhárom centi vagyok. Bár ő nem sokkal magasabb. Illetve én azt vettem észre. Csak pár centi van köztünk és az ő arca.... undorral van tele? Na állj! Nem! Te így nem nézhetsz rám, hát király vagyok! Hát nem látsz rendesen? Helyes vagyok és imádni való.

Bár úgy tűnt, mint akit ez hidegen hagy, mert egyszer felmért, megakadt a tekintete a nyakamon, aztán pár másodperc múlva a szemeimet figyelte. Habár visszanéztem rá, mást láttam bennük, mint ami az arcára volt írva. Mármint, morcosnak tűnt, de közben meg a tekintete nem stimmelt. Mintha érdeklődve nézett volna engem egészen addig, míg meg nem rázta a fejét. Mintha csak magához akarna térni.

- Bocsánatot kérni majd én fogok? - morrant rám végül

Még csak most mértem fel rendesen. Fekete, göndör haj és fekete szemek. Van két anyajegye egymás alatt a homlokán jobb oldalt, de az arca többi részét nem is látom, mert eltakarja egy fekete maszk. Tch.... Szóval te is félsz a betegségektől, mi? Nos, Mr. Morci, az szívás. Főleg nekem, mert így nem tudom megnézni jobban az arcodat.

- Már elnézést, de te jöttél belém.

- Itt álltam egy helyben. - vonta fel egyik szemöldökét

Felmértem, majd végül félrenéztem és megvontam a vállam. Nekem aztán mindegy mit mond, nem fogok bocsánatot kérni. Sosem teszem és nem nem most fogom elkezdeni. Főleg nem neki. Azt se tudom ki ő, nem hogy a bocsánatáért esedezzek!

- Akkor útban voltál. - intettem le

Aztán inkább faképnél hagytam. Ha most itt lett volna Akira, akkor egyből legvágta volna, hogy ki ez. Félreértés ne essék, én is elég szociális vagyok, sok embert ismerek. De azt nem jegyzem meg amire nincs szükségem. És egy ilyen morgós alakra nincs szükségem! nekem csak a tökéletes életem kell.

Igazából az előbb még órára indultam, de hát.... Eltántorítottak a célomtól. Nem az én hibám, hogy nem megyek be. Mert tényleg nem megyek be. Olyan lendülettel indultam meg az ellenkező irányba, mint még soha senki a Földön. De összezavarodtam egy pillanatra, na....