𝘖𝘶𝘳 𝘊𝘩𝘢𝘯𝘤𝘦 [𝘚𝘢𝘬𝘶𝘈𝘵𝘴𝘶] - 𝘉𝘌𝘍𝘌𝘑𝘌𝘡𝘌𝘛𝘛

18.

Öt nap. Kiyoomi öt rohadt napig nem is keresett. Bár én se őt. A harmadik napon azt gondoltam, hogy akkor nem zavarom, biztosan sok voltam neki. Meg ugye az anyámnál tett látogatás is ráébresztett, hogy egyébként mennyire is felesleges szereplő vagyok az életében. Úgyis csak idegesítem.

Elképesztő mennyire leromlottak a jegyeim ezekben a napokban. Két dolgozatot írtam, de még Rin segítségével se érzem úgy, hogy sikerült volna. Mi több. Lehet rosszabb is lett.

A szünetekben nem megyek sehova, suli után pedig egyenesen hazafelé megyek. Illetve terveztem ezt, de megbíztak egy beadandóval, aminek jövőhétre készen kéne lennie. Szóval bele kell húznom, ha nem akarok rosszabb jegyet. Ez egy potya ötös, ha ügyesen csinálom.

Szóval megcéloztam a könyvtárat és a könyvtárosnőtől kérdeztem mit hol találok pontosan. Aztán elindultam keresni. Teljesen bele is merültem, azt hiszem tetszett is ez a kis egyedül töltött idő. Kiürült a fejem és a könyvek lefoglaltak. Nem szeretek olvasni, egyáltalán nem az én műfajom. Csak akkor teszem, ha nagyon muszáj, de nem vonz. Úgyhogy ezért lepett meg, hogy milyen könnyedén jegyzetelek a keménykötésű darabokból.

Koncentráltam, nem is tudom mennyi időt töltöttem el itt. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy valaki leül velem szemben és hallhatóan fellapoz egy könyvet. Nos, nem vagyok a kedvesség híve és ezt mindenki tudja.

- Bocs, de nem látod, hogy— Kiyoomi?

Haragom azonnal elszállt és tekintetem megenyhült. Csak Ő volt az. Tekintete nyugodt volt és még a maszk is rajta, ahogyan az megszokott. Nem nézett fel a lapok közül, így csak sóhajtottam. Valószínűleg nem nézte meg hova ül. Nincs szívem elkergetni.

Csak gyorsan összeszedtem a könyveket, a füzetet és a tollat a táskámba dobtam, azt a vállamra vettem, aztán felkeltem az asztaltól. Magamhoz fogtam a könyveket és elmentem mellette.

- Miya.

Megálltam. Tudtam, hogy nem lenne szabad, a hülye lábaim mégse reagáltak rám. Megint ez van. A testem tudja, hogy maradni akarok még akkor is, ha nem lehet. És elég volt csak a hangja, hogy megállítson.

Később elém lépett, egyből a földet kezdtem nézni. Mégis miért teszi ezt? Most mondani akar valami.... bántót? Most elmondja, hogy végig játszott velem? Felkészültem rá, pedig valójában nagyon is tartok tőle, hogy ez lesz. Hogy összetörök. Már csak attól keserűség költözött a szívembe, hogy ott akartam hagyni az asztalnál. Akkor vajon mi lenne, ha színt vallana?

- Nem kerestél. Minden rendben? - kérdezte óvatosan

- Te se kerestél engem. Nem szokásod.

Miért bunkózok vele? Esküszöm nem akarok szemét lenni. De ez csak úgy jön. Tényleg egy idióta vagyok.

- Megbántottalak? - kérdezte - Beszéljük meg.

Kérésnek hangzott. Mi több. Mikor felnéztem akkor láttam a szemeiben a kérést. Tényleg tanácstalannak tűnt. Az érzelmek csak úgy átfutottak az arcán. Féltem, hogy talán sosem láthatom ezt a csodás arcot. Nem láttam még ennyi érzelmet egyszerre az ő gyönyörű arcán.

- Nem akarok beszélni. Bocs, hogy vesztegettem az idődet.

Kiakartam kerülni, de amikor oldalra léptem, akkor ő is. És ezt játszotta el párszor. Mikor elegem lett, hogy nem tudok hova menni, megfordultam, hogy megkerüljem akkor a másik oldalról, de így hátulról átölelt. Úgy megijesztett ezzel, hogy kiestek a könyvek a kezemből. Egy ideig csendben álltunk, majd éreztem ahogyan picit jobban magához ölel és a nyakamra puszil.

- Sajnálom. Bármit is tettem sajnálom. - suttogta - Ha azért haragszol, mert nem kerestelek, akkor sajnálom. Azt hittem sok leszek, ha mindennap írok.

Hogy....?

- Úgy gondoltam, hogy nem szeretnél mindennap beszélni, mert....

Mert? Mondd ki mire gondolsz. Nem vagyok gondolatolvasó.

Óvatosan megpaskoltam a kezét, így elengedett. Összeszedtem a könyveket a segítségével és szembefordultam vele. Komolyan néztem rá és ezt viszonozta.

- Miért gondoltad azt, hogy nem akarok veled beszélni? - kérdeztem

- Mert hallottam ezt-azt. Hogy szeretsz egy éjszakában gondolkodni és—

- Komolyan azt hitted, hogy egy éjszakáért képes lettem volna ennyit teperni? - akadtam ki - Jesszusom, Kiyoomi! Nagyszerű. Tényleg te is csak egy kurvának tartasz?

- Nem, én nem ezt mondtam! Csak megijedtem! - emelte meg a hangját - Hallgass meg, kérlek!

- Nem érdekel mit akarsz mondani! Már épp eleget hallottam.

Ismét elakartam menni mellette, de csak megfogta a felkaromat és megszorította. Felnéztem rá és felmorrantam. Mérges voltam rá. Szóval azért nem keresett, mert hallott pletykákat és elhitte őket. Tényleg kinézi belőlem, hogy azok után amiket mondtam neki, amiket tettem érte.... képes lettem volna egy éjszaka után otthagyni? Tényleg jó naiv voltam.... mindig megjárom. Ostobaság volt azt hinni, hogy ezúttal máshogyan lesz.

- Engedj el!

- Nem, amíg nem beszéltünk!

Hirtelen egy morcos női hang törte meg a köztünk lévő konfliktust. Kiyoomi azonnal elengedett, én pedig felemeltem a fejemet és elmentem mellette. Igaza volt a nőnek, ez egy könyvtár és csendben kell lennünk. Még akkor is, ha mérgesek vagyunk.

A könyvtárostól kikölcsönöztem gyorsan a könyveket, aztán elindultam haza. Ezúttal nem sírtam otthon, csak mérges voltam. Rettentően mérges.

Áthívtam Akirát, aki perceken belül a lakásomon is volt. Elmondtam neki mindent, majd végül dühösen beleittam a sörbe, amit barátom hozott.

- Ezt nem hiszem el. - mondta elképedve - Azt hittem Sakusa kedvesen bánik veled.

- Én is. - morogtam - Erre kiderül, hogy ő is a "megbasz és átbasz" kategóriába tartozik. - forgattam a szemeim - Komolyan mondom, hogy anyunak igaza volt! Nem kellett volna megszületnem, amúgy se érdemlem meg a boldogságot. Az égiek is ellenem vannak.

- Na! Ne mondj ilyet, testvér. - állt fel a kanapéról

Közelebb jött, egy ölelésbe vont. Megsimogatta a fejemet majd a hátamat is. Ezúttal nem sírtam. Belül valami összetört. Valami szilánkosra tört csak azért, mert megtörtént amire számítottam. Nem is lehetne ennél jobb, igaz? Talán egy kicsit még mindig reménykedtem mikor beszéltünk.... de hiába.

Akira elengedett és ujjaival csettintett egyet. Felvontam egyik szemöldökömet majd megbillentettem a fejemet mikor elővette a telefonját.

- Áthívom Rint. Társasozunk egyet, na?

- Iszunk is?

- Természetesen! - nevetett

- Jó. Akkor előkészítem a kanapét.

Megszokás. Ha mind nálam vagyunk, akkor általában a kanapén alszanak. Na meg, Akira nem vallja be nekem, de látom, hogy kedveli Rint. A lány pedig nem is takargatja, elég nyilvánvaló, csak a testvérem vak. De nem olyan nagy baj ez igazából.

Nassolnivaló is lesz, mert Akira mindig hoz. Rin inkább az alkoholra specializálódik és a legjobbakat hozza. Én meg biztosítom a lakást és játékot. Meg persze a fekvőhelyet. Szóval azt hiszem kvittek vagyunk.

Mire a lány megérkezett mi már alapoztunk és meglepetésemre minden problémám hamar elszállt. Ha a barátaim nem lennének, akkor tulajdonképpen én se lennék. Már régen feladtam volna. De ez nem történt meg szere csere. Az élet gyönyörű, csak néha rossz vágányokon sodródunk.

Nem kesereghetek sokat. Jól nézek ki. Sokan akarnak engem. Kurva sokan. És nekik mindegy milyen a lexikális tudásom, nekik elég az is, ha szétteszem a lábamat és csinos vagyok. Ha kielégítem őket, akkor szeretnek. Ennyi. Nem kell nekem párkapcsolat, nem kell nekem senki. A magam ura vagyok és ez a legjobb! Itt vannak a barátaim, bármit megbeszélhetek velük és nem kell szégyenkeznem, mert olyannak szeretnek amilyen vagyok.