𝘖𝘶𝘳 𝘊𝘩𝘢𝘯𝘤𝘦 [𝘚𝘢𝘬𝘶𝘈𝘵𝘴𝘶] - 𝘉𝘌𝘍𝘌𝘑𝘌𝘡𝘌𝘛𝘛

6.

Szóval én esküszöm nem terveztem semmit. De nem tudom befolyásolni azt amikor alszom. Így történt meg talán, hogy arra keltem fel amire. Mármint amikor kinyitottam a pislogóimat akkor éppen egy mellkassal találtam szembe magam. Szóval hátrébb húztam a fejemet, hogy megnézhessem mi folyik itt, mert nem emlékszem, hogy tegnap lefeküdtem volna valakivel. És nem is. Ez csak Kiyoomi. Kiyoomi.... Jézus Mária, Kiyoomihoz bújtam! Miért? Most megfog ölni!

Elakartam húzódni a pánikom közben, de nem tudtam, mert két kar tartott a derekamnál. Meglepett. Majdnem egy magasak vagyunk, de én valószínűleg addig fészkelődtem álmom közben míg a mellkasához nem kerültem. Szóval.... Ez azt jelenti, hogy ő reagált rám este és magához ölelt. Istenem! Nagyon aranyos, nem bírom tovább. Ez ennyi, kész, vége. Elhalálozok ettől a fiútól.

Nem mellesleg, most még alszik. Biztosan szeret sokáig aludni, hm? Akkor megfigyelem őt!

Az arcát figyeltem. Nyugodt volt és túl szép. Ahogyan nyugodtan szuszogott feltűnt, hogy még az a két anyajegy egymás alatt is annyira passzol oda, hogy ha nem lennének ott, akkor hiányérzetem lenne. Túlságosan is passzolt minden. A szemöldökeit néha felhúzta, vagy éppen összevonta. Még álmában is művészet törit tanul, vagy mi?

Megakartam érinteni megint. Megint szerettem volna megfogni az arcát, de nem tudtam menne-e a nélkül, hogy felkelteném. De attól még megpróbáltam. Szépen fogtam magamat és megmozdítottam a kezemet. Lassan nyúltam felé, de nem is akartam különösebben gyorsan cselekedni. És így egyébként el is értem az arcához. Finoman érintettem meg és alsó ajkamat beharapva szorítottam magamnak, hogy ez is zökkenőmentesen menjen. Hüvelykujjammal óvatosan megérintettem ajkát. Puha!

Erre mondjuk morogva összevonta a szemöldökeit és megrázta a fejét. Azonnal elhúztam a kezemet, mintha tűzbe nyúltam volna. Aztán figyeltem őt. Mondjuk nem sokáig, mert ezzel elindítottam egy láncreakciót, ami miatt magához húzott még jobban. Fejét az enyémre tette és aludt tovább. Nahát.... Akkor most ezt kihasználom és hozzábújok!

Hát valójában el is aludtam. De nem baj, mert arra keltem, hogy valaki mocorog. Kinyitottam a szemeimet és felemeltem a fejemet.

- Jó reggelt Omi. - mosolyogtam rá

- Mit csinálsz itt? - akadt ki azonnal

- Itt lakom. - feleltem értetlenül - Ha nem tetszik akkor engedj el. Te tartasz engem. - vontam vállat

Egy ideig engem bámult, én meg őt. A szemeit néztem igazából, mert nagyon tetszettek az íriszei. Bevallottam már magamnak, hogy kedvelem őt. A kérdés az, hogy ő is így van-e vele, vagy sem. Mert amúgy nagyon szép szemeim vannak, de neki.... Ő aztán nagyon vonzó ezekkel a sötét szemekkel. Levesz a lábamról.

Végül nem válaszolt, csak azt vettem észre, hogy morcosan tart továbbra is. Elmosolyodtam majd végül vállat vontam és kényelmesen elhelyezkedtem. Lehunytam a szemeimet, de már nem aludtam volna vissza. Csak pihentem Omi karjai között.

- Olyan vagy, mint egy macska. - jegyezte meg

- Szereted a macskákat, Omi-kun? - kérdeztem

- Nem.

Auch. Oké, akkor maradj hideg, te szemét! Majd én megoldom, hogy megnyílj nekem. Erre itt megesküszök a helyszínen. A karjaidban....

- Miért is vagyunk ebben a szituációban? - érdeklődött kulturáltan

- Mert nem tudok mocorgás nélkül aludni? - kérdeztem vissza

Egy idő után mind a ketten felnevettünk, bár én még mindig takarni akartam az arcomat, így hozzábújtam jobban. Mocorgott, majd végül elengedett és felült. Ránéztem, azonnal elhallgattam és én is felültem. Megint egymást néztük és a farkasszemet ő szakította meg azzal, hogy félrenézett.

- Omi....

- Csend. - morogta

- Igenis. - haraptam be alsó ajkamat

Megint figyeltük egymást. És ez egyáltalán nem unalmas vele. Mert hát mikor Kiyoomival szemezik az ember, akkor készülhet arra, hogy azok a sötét szemek teljesen felemésztik majd és nem lesz számára más csak ő. Egy világ, amit ő teremt az embernek. A normális világ megszűnik olyankor és csak te meg ő van. Ez egy kellemes érzés és őszintén szólva, nem hiszem, hogy bárki is szabadulni akarna ebből a helyzetből. Én sem akarok.

Nem tudom meddig figyeltük egymást és mennyire tűnhettem hülyének, de mosolyogtam rajta. Az egész szituáción. Valamiért boldoggá tett engem az az egész, hogy itt ülünk egymással szemben, rendezetlen hajjal és kissé még álmosan, elveszve egymás szemeiben.

Nem én mozdultam. Ezúttal ő volt az, aki megmozdította a kezét és én hagytam. Nem ijedtem meg, hanem lehunytam a szemeimet és vártam. Később meg is éreztem a kezét arcomon és belebújtam tenyerébe. Éreztem, hogy megrezzent, biztosan nem számított rá. De egy idő után megmozdította a hüvelykujját és megsimogatta az arcomat. Olyan gyengéd volt és kedves. Soha senki nem érintett meg még ennyire óvatosan, mint ő.

Lassan kinyitottam a szemeimet és pont elkaptam ahogyan mosolyog. Halvány volt, de őszintének tűnt és ez megmosolyogtatott. Bár amikor észrevette, hogy kinyitottam a szemeimet, akkor elvörösödve vette el a kezét, de utána nyúltam. Elkaptam és most már megint egymás kezét fogtuk. Mivel tudtam, hogy megint elhallgattatna, ezért csak szó nélkül visszatettem kezét az arcomhoz. Bár most már nem csak ő volt zavarban, hanem én is. Eléggé.

Sokáig voltunk így megint. Mert hát jó érzés volt. Legalábbis nekem. Kezem az övén volt és nem zavartatta magát. Pedig nagyon óvatos volt velem, most meg hagyja magát. Kicsit úgy nézett ki mintha elvarázsolta volna valami.

Valami, ami hozzám volt köthető. És én boldog voltam. Jól éreztem magamat.

- Olyan puha a bőröd. - jegyezte meg halkan

- Testápoló és arcmaszk. - mosolyogtam

Megforgatta a szemeit és végül elvette a kezét. Ezúttal hagytam neki. Ahogyan azt is, hogy eltávolodjon és felkeljen az ágyról. Kiment, azt mondta felöltözik. Én addig elfeküdtem az ágyban és hatalmas vigyorral ajkaimon bámultam a plafont. Nem tudtam abbahagyni a mosolygást. Imádtam az érzést, úgy éreztem magamat, mint egy tinilány az egyik béna szerelmes filmben, amit még anno Osamu nézett nagy beleéléssel. 

Mondjuk.... lehet tényleg szerelmes vagyok. Lehet ezt ennyi idő alatt? Csak pár hete ismerjük egymást. És ő mégis mennyire más, mint a többi. Őt máshogyan kell megközelíteni és máshogyan bánni vele. De nekem tetszik ez a fajta Omi. Nem csak a morgós énjét ismertem meg.

Mikor visszaért akkor megállt az ajtóban és engem figyelt. Felé fordítottam a fejemet és elmosolyodtam.

- Köszönöm. - mosolyogtam

- Mit?

- Hogy velem voltál.

- Hülye. - nézett félre - Hazamegyek.

- Kikísérlek! - ültem fel azonnal

Kikeltem az ágyból és elindultam vele az ajtóig. Felvette a cipőit és a kabátját majd felvette a táskáját. Szembefordult velem, én megint felmértem őt. Ugyanaz a ruha volt rajta, mint tegnap, de mégis.... Máshogy festett. Mintha valamilyen pozitív érzést keltett volna.

És ekkor eszembe jutott. Mielőtt kiment volna a lakásból megfogtam a kezét. Rám nézett és megfordult. Amint teljesen felém fordult én odaléptem és szorosan megöleltem őt. Nem ölelt vissza, de nem is vártam el. Örültem neki, hogy nem tol el azonnal.

- Tévedtem Omi. - mondtam végül

- Abban, hogy nekem jöttél? - kérdezett vissza

- Te álltál rossz helyen! - morrantam rá - De nem. Nem abban.

- Hát?

- Azt mondtam neked, hogy kérdések nélkül nem érted meg az embereket. - kezdtem - De valójában mi az előbb jobban megértettük egymást, mintha beszéltünk volna.

Egy ideig csend volt, aztán eltolt magától és azonnal el is fordult. Kezét a kilincsre tette majd lelépett. Minden köszönés nélkül. De nem haragudtam. Csak néztem a becsukott falapot és halkan felnevetve túrtam a hajamba. Istenem ez a srác. Micsoda hatást tud rám gyakorolni.