𝘖𝘶𝘳 𝘊𝘩𝘢𝘯𝘤𝘦 [𝘚𝘢𝘬𝘶𝘈𝘵𝘴𝘶] - 𝘉𝘌𝘍𝘌𝘑𝘌𝘡𝘌𝘛𝘛

22.

Tényleg eljöttünk a boltba. Történetesen az egyik bevásárlóközpontba, mert Omi szerint itt biztos mindent megtalálunk majd. Én meg nem vitatkozom, tuti igaza van.

A kezemet fogja, én kulcsoltam össze az ujjainkat és hagyom vezetni magam. Beszéltem neki szüntelen, bár egyszer sem szólt rám, hogy fogjam be. Akirán kívül ő az első, aki szívesen hallgatja a hülyeségeimet. És ez rettentő sokat jelent nekem. Mi több. A világot jelenti nekem. Mint ő maga. Boldoggá tesz engem.

Omi egyik keze se volt szabad, mert az egyik kezével az enyémet fogta, a másikban pedig három szatyor volt. Nem engedte, hogy én is vigyem, szóval azért üres az egyik kezem. Pedig mondtam neki, hogy hozom én, de.... nem engedte. Kedves volt tőle, de fura is. Nekem ez az egész nagyon fura.

- Szeretnél valamit? - kérdezte Omi - Ha igen, akkor szólj.

- Um.... lehet szükségem van pár dologra, de majd megveszem egyedül. - vontam vállat

- Tsumu, megveszem neked. Azért vagyok. - pillantott le rám

- Nem ezért vagy, Omi. - ráztam meg a fejemet - Azért vagy, hogy szeress engem! Nem azt akarom, hogy a pénztárcám legyél. A páromként akarlak magam mellett tudni.

Egy pillanatra megtorpant, amit nem tudtam hova tenni. Engem nézett, így én értelemszerűen őt. Viszont talán kicsit sután, mert a szemeiben láttam a szórakozottságot és a.... boldogságot? Attól boldog amit mondtam neki? Akkor fantasztikus vagyok, mert Omi akkor a leggyönyörűbb, ha mosolyog. Bármeddig eltudnám nézni.

- Akkor párodként szeretnék neked venni valamit. - hunyta le a szemeit

Sakusa Kiyoomi lehunyt szemekkel mosolyog és én a rohadt maszk miatt nem láthatom? Francba bele meg a germofóbiába! Ez akkora kicseszés. Levesz a lábamról olyan aranyos, csak éppen.... nem is tudom. Hihetetlen.

"- Jó, de ha egy szobában lenne veled, meg még pár másik jobb választással, akkor is téged választana?"

Nem. Egyáltalán nem engem választana. Viszont akárhányszor is visszhangzik ez a fejemben, nem fogom feladni. Omi talán nem engem választana, talán ez csak egy átmeneti állapot.... de én minden percét kiakarom élvezni. Olyan, mint egy álom és nem akarok felkelni soha, de soha.

Végül megint elmerengtem, ezért nem vettem észre, hogy elindultunk. Csak megálltam mikor megláttam egy nekem tetsző boltot. Omi rám nézett, majd a boltra. Kérdőn vonta fel szemöldökét, majd mintha eszébe jutott volna valami úgy biccentett. Furának találtam, de végül is bementünk. Egyből az alapozók felé vettem az irányt, mert tudtam, hogy az fogyóban van. Egyszerűen képtelen vagyok mostanában rendesen kialudni magamat, szóval ez maradt nekem. Szivacsot is vennem kellene hozzá, szóval arra is elmentem. Omi egész végig egy szót sem szólt, ami megnyugtatott engem. Ezek szerint nem zavarja.

Én akartam kifizetni, de megelőzött. És még csak nem is vihettem a reklámtáskát.... aranyos, de megtudnám oldani, ennyire béna nem vagyok.

Kilépve az üzletből pont megakartam szólalni, de ekkor egy ismerős hangot hallottam meg. Pánikolva kaptam oda a fejemet, de nem hallottam rosszul. A testvérem és a pasija. Rintarōu Osamu derekát átkarolva figyelt engem, mintha csak egy macska nézte volna az egeret a sarokban. Osamu is hasonlóan nézett felém, annyi különbséggel, hogy ő inkább egy rókára hasonlított. Az átkozott—

- Szia öcsi. - mosolyodott el fölényesen

Omi rám kapta a tekintetét, majd Osamura pillantott. Ezt eljátszotta még kétszer, aztán megállapodott testvéremen. Tényleg, ők még sosem találkoztak, azt se tudta, hogy az egyetlen vérszerinti testvérem az ikrem. De nem lágyult meg a tekintete egy pillanatra se. Komoly volt és hideg, mint mindig mindenkivel, akivel valaha is találkozott. Ez valamelyest megnyugtatott, mert ő nem jegyezte meg, hogy Osamu mennyire különlegesnek tűnik.

- Osamu. - biccentettem - Mennünk kell, sajnálom.

Elindultam volna, de nem csak Osamu szólt utánam, még Omi se volt hajlandó megmozdulni, ami felettébb bosszantani kezdett. Egyszer az életben működne együtt velem ilyen helyzetekben, de nem, mert ő kibaszott Sakusa Kiyoomi és nem hajlandó rám hallgatni. Nem látja, hogy itt hamarosan háború lesz? Vagy mi?

- Be se mutatsz minket? - érdeklődött Samu

- Minek? - fordultam vissza - Feleslegesnek tartom, hogy Omi ilyen kutyákat ismerjen meg.

- Oh, micsoda szövegeid vannak. - nevetett Osamu - Megfeledkeztél róla, hogy rókák vagyunk? Inarizaki?

- Fejezd be. Elmegyünk. - húztam ki magam

- Ugyan már. Csak gondoltam érdeklődöm. Hogy van a térded? Vagy a lelkivilágod? Csúnyán vesztettünk aznap.

- Fogd be, te is ugyanúgy sírtál, mint én!

- A szégyentől. - bólintott

Tudta, hogy ezzel az agyamra megy. Hiszen a röplabda volt az életem. Mindennél jobban szerettem csinálni. De nem volt elég, hogy megvertek minket - életünk első veresége volt -, még a rákövetkezendő héten csúnya balesetem volt, ami miatt többet nem játszhattam. És azóta nem is játszok. Így kerültem az egyetemre, álmok és mindenféle komolyság nélkül. Majd később arra jutottam, hogy akkor majd leszek edző, azt még megtehetem, nem kell hozzá a térdem, hogy utasítgassak.

Beharaptam alsó ajkamat és lehajtottam a fejemet. Éreztem ahogyan Omi finoman megszorítja a kezemet. Egyszerűen jól esett, hogy ennyire figyel rám. Még ha nem is tarthat örökké.

- Megtennéd, hogy nem beszélsz így a testvéreddel? - kérdezte Kiyoomi

- Ebbe ne szólj bele, semmi közöd hozzá. - morogta Osamu

- Igenis van közöm hozzá. Atsumu az én párom és ami az ő ügye az az enyém is. Ne merészelj még egyszer így beszélni vele, vagy megbánod.

- Fenyegetsz?

- Nem, csak figyelmeztettelek.

- Oh?

Osamu felvonta egyik szemöldökét és a komoly párommal nézett farkasszemet. Én meg nem tudtam leállni a mosolygással. Omi kiállt értem és komolyan is gondolta! Olyan büszke vagyok és hálás. Tényleg itt van mellettem mikor szükségem van rá. És azt mondta a párja vagyok! Nyíltan kimondta. Vagyis örül neki, hogy együtt vagyunk? Akkor is, ha bajos vagyok?

Rintarōu felmérte Omit és valójában ez zavart. Nem féltékeny voltam, az az idióta a testvéremet szereti valamiért. Az zaklatott ahogyan nézte. Méregette és elemezte, képet alkotott róla és elfintorodott. Ettől csak még mérgesebb lettem. Egyszerűen felmérgelt.

Osamu lépett egyet Omi felé, ami miatt kihúztam magam. Közéjük álltam és egyenesen testvérem szemeibe néztem. Állta a tekintetemet és picit megemelte a fejét, hogy felsőbbrendűnek tűnjön, pedig mind a ketten tudtuk, hogy ki itt az igazi uralkodó. De ezektől eltekintve komolyan nézett engem, kezeit ökölbe szorította és biztos voltam benne, hogy meg is akart ütni, de végül nem tette, mert lehetséges opcióként biztosan lejátszódott benne, hogy én azt viszonozni fogom és az nem feltétlen lesz jó neki. Tekintve, hogy erősebb vagyok, mint ő és simán leverem cölöpnek. Lehet idősebb, de közben meg egy kis senki hatalmas szájjal.

Hosszú óráknak tűnő percek után hátrálni kezdett. Két lépéssel eltávolodott tőlem és megfogva Suna kezét húzta magával. Eltűntek, nekem meg ekkor tűnt fel, hogy befeszültem. Elengedtem magamat, majd kifújtam egy nagy levegőt. Hallottam ahogyan a csomagok földet érnek, de nem tudtam megfordulni, mert megéreztem ahogyan Omi megölel hátulról. Fejét a vállamra tette és nem mondott semmit. Némán támogatott, amit tudtam is értékelni, mert nagyon jól jött most ez. Nem volt szükségünk szavakra ahhoz, hogy megértsük egymást. Ezért - is - reménykedtem, hogy ő az igazi számomra. Bár még kicsit bizalmatlan vagyok, mellette akarok maradni. Ezt már elhatároztam magamban.