Undeniable - Tagadhatatlan | ✔️ |

4.

- Tessék! - nyomott a fejembe egy fekete széles karimájú kalapot nevetve.

- Ne már! Nekem ezek a kalapok az ős ellenségeim! - akartam volna levenni nevetve, de ő nem hagyta.

- Nézd meg magad! Jól áll - tolt egy teljes alakos tükör elé.

- Basszus! Egész életembe kerestem egy darabot, amiben nem nézek ki úgy, mint egy gnóm, te meg itt rögtön megtalálod - vizsgálgattam magam.

- Mit mondjak? Tehetséges vagyok - vont vállat vigyorogva.

- És szerény is - húztam a szemébe a hasonló kalapot, mint ami rajtam volt csak férfi változatba.

- Nem tudom te, hogy vagy vele, de szerintem ez igazán jól állna neked - tartott elém egy mélyen dekoltált pólót.

- Biztosan nem fogsz ebben látni - toltam el a kezét.

- Kár - biggyesztette le alsó ajkát. - Pedig szerintem a tegnap este után már nem látnék újat - súgta a fülembe.

- Legközelebb nem jövök veled ruhát venni - fordultam ki előle, majd megindultam egy póló felé.

- Szóval lesz legközelebb? - jött utánam hatalmas vigyorral a fején.

- Pont azt mondom, hogy nem - fordultam felé egy pólóval a kezemben.

- Én nem is a vásárlásra gondoltam. Mert ami azt illeti, kezd egyre jobban nem tetszeni a dolog - loholt utánam már megint, mert én tovább álltam a gatyákhoz.

- Na, legalább megtudod annak a töredékét, hogy nekem, hogy fájt tegnap a lábam, miután kb. szerintem az egész Rodeo Drive-ot bejártuk.

- Azért az a kis pihi nem volt rossz rajtam nem?

- Az volt az egészben a legrosszabb - siettem a próbafülkék felé. - Oké. Én ezt felveszem, te megvársz, viselkedsz, és nem jössz be, sőt még csak nem is leskelődsz. Világos? - léptem be egy kabinba.

- Mint a nap leendő Mrs. Woods - kacsintott. Unottan csuktam be az ajtót, ami eltakart. A ruhák mérete tökéletes volt. Visszavettem az egybe ruhámat, majd kiléptem Cameron-hoz. – Mehetünk - biccentettem.

- Miért érzem azt, hogy még mindig nincs ínyedre, hogy én fizetek?

- Mert így van. Add ide a pénzt, legalább látszólag had vegyem én.

- Dehogy adom! Arra tuti ráharapna a sajtó! Én fizetek minden téren. Jó napot! - mosolygott a kassza mögött álló elegáns férfira.

- Jó napot! - köszöntem.

- Jó napot! - mért végig a férfi, mire Cameron megragadta a derekamat, és figyelmeztetően nézte a kasszást. A fizetés után rögtön bepattantunk a kocsiba, majd egy cipőbolt felé vettük az irányt.

- Cameron Woods! Nem fogsz nekem cipőt venni! - csattantam fel.

- Már késő - vigyorgott rám, majd lehúzta a vezető ülés felőli ablakot.

- Szia, Saw! Köszönöm - vette át a nőtől a felé nyújtott dobozt.

- Szia, Öcsi! Nincs mit. Szia! Sawyer Woods - nyújtott nekem kezet.

- Szia! Zoe Black - ráztam meg.

- Ígérem később még keresni foglak, mert alig várom, hogy megismerjelek, de most rohannom kell. Sziasztok! - intett, majd el is viharzott.

- Bocs, állandóan siet valahova - forgatta szemeit a fiú.

- Ugyan! Honnan tudtad meg a cipő méretem? - lestem bel a dobozba.