Ferrari | HYUNLIX

I.

- Gyerünk bírd ki még ezt a kicsit, ne engedd be magad elé! - Chan izgatott hangját teljesen elnyomta a fülemben dobogó ér, átjárt az adrenalin ahogy teljes sebességgel száguldottam a Monte Carlo-i versenypályán.

Már láttam a célt, ott állt a nap híressége aki készenlétben állt hogy leintse a versenyt a fekete fehér kockás zászlóval. Már nem kellett sok, és enyém volt a győzelem, de az a rohadék szinte a seggemben volt, készen arra hogy utolsó pillanatban megelőzzön.

- Na azt már nem! - motyogtam és mégjobban rátapostam a gázra, de az ellenfelem is gyorsan reagált és belekezdett az előzésbe.

Fellobogott a zászló, a közönség őrjöngött, a túlvonalról hallottam ahogy a csapatom üvölt.

Nyertem.

- És újabb győzelem a Stray Kids csapatának! - harsogta a hangosbemondó eksztázisban - Hihetetlen teljesítmény a kétszeres világbajnok pilótájuktól ismét! Hwang Hyunjin a nem létező íveivel megnyerte a Monaco-i nagydíjat!

Üvöltve ujjongtam a levezető körön, és habár kívülről nem lehetett látni a sisak miatt, de mosolyogtam, úgy mint addig még soha. Nyertem, megint legyőztem a rivális csapat pilótáját és feladtam a leckét a többieknek is. Hihetetlen mértékű büszkeség öntött el, boldogan integettem a nézőknek akik vörös fejjel skandálták a nevem olyan hangerővel hogy én is hallottam.

- Szép munka Hyunjin, kevesebbet nem is várhattam volna tőled! A földbe döngölted őket. - szakította félbe az örömöm Chan, a csapatfőnököm.

- Kösz Chan. - mosolyodtam el, és megállítottam az autót a levezető kör végén. Mellettem befutott a másik kettő dobogós is, mindhármunkat kirobbanó boldogsággal fogadott a tömeg.

Mindenhonnan a nevem hallottam, virágokat hajigáltak a nyakunkba, amiket nevetve sepertem le magamról, és megszabadítottam magam a sisakomtól. Erre ha lehet mégjobban megőrült a közönség, különösen a fangirljeim akik visítozva lóbáltak a telefonjaikat.

Nevetve hátrafésültem izzadt fekete hajam a kezemmel, és egy nagyobb csoport lányra kacsintottam, mire néhányan szószerint elájultak közülük.

- Hyunjin.

Élveztem ahogy mindenki ünnepelt, és felettébb feldobott ahogy a második és a harmadik helyezett a halálomat kívánva nézték ahogy ünnepeltettem magam.

- Hyunjin!

Körbefordultam és széles mosollyal integettem a rajongótáboromnak, alig láttam valamit a szemembe villogó vakuk és a sárgán fénylő nap miatt.

- Hyunjin most azonnal felkelsz vagy én rángatlak ki onnan!

Rögtön felpattant a szemem, de először fogalmam sem volt hol vagyok. Hol van az engem ünneplő sokaság? A sajtósok, a kamerák, a konfetti? Miért vagyok a szobámban?

- Föld hívja Hwang Hyunjint, Hyunjin jelentkezz!

- Itt vagyok anya. - motyogtam csalódottan ahogy realizáltam hogy az egészet csak álmodtam.

- Miért keltesz fel ilyenkor, hétvége van! - mondtam felháborodva miután kidörzsöltem az álmot a szememből és megláttam az órát, ami reggel hetet mutatott.

Anya felegyenesedett és a fejét rázva nézett rám, mint aki nem akarja elhinni hogy milyen idióta fia van.

- Ma mentek el valahova a fiúkkal, elfelejtetted?

- Mi? Ja, igen tényleg...De csak este megyünk. - mondtam elgondolkodva. Az előttem álló anyám megvonta a vállán, mivel ő neki általában fogalma sem volt róla hogy ilyenkor hova is szoktunk menni, legfőképp pedig azt nem hogy miért.