Ferrari | HYUNLIX

VII.

- Han Jisunghoz jöttünk látogatóba. - mosolygott az ügyeletes nővérkére angyali arccal Felix.

A nővér pötyögött egy kicsit a gépén, majd elhúzta a száját és fájdalmas arckifejezéssel fordult vissza.

- Sajnálom de amíg le nem telik az első 24 óra addig nem látogatható. - Felix erre lemondóan sóhajtott, és szomorúan fordult felém.

Én karba tett kézzel álltam a falnak dőlve, de a szőke arcát látva ellöktem magam a faltól és intettem Felixnek hogy próbálkozzon tovább. Ő összehúzott szemöldökkel nézett rám, de végül beadta a derekát és felvette a legfájdalmasabb arcát.

- Uram, nagyon sajnálom de már mondtam hogy nem... - a nővérke szeme feljebb vándorolt, ahol a tekintetünk találkozott, és mint minden más nőnek, neki is rögtön elakadt a szava - Tudja mit? Menjenek, de ha bárki kérdezi nem én engedtem el önöket. Második emelet, B folyosó, 30-as szoba.

- Köszönjük szépen! - mondta Felix és már indultunk is volna de a nővérke gyorsan lefirkantott valamit egy papírfecnire és a kezembe nyomta azt.

Nem néztem többet az ügyeletesre, inkább Felix nyomába eredtem aki már a liftben ácsorgott és csak rám várt.

- Hát ez meg? - utalt kérdőn az előbbi jelenetre. Becsukta a lift ajtaját de még nem nyomott rá a 2-es gombra, én pedig széthajtogattam a papírt.

Nem voltam meglepve attól ami rajta állt, inkább elfogott az undor. Felix kezébe nyomtam hogy ő is olvassa el. Vicces volt nézni ahogy lassan, szóról-szóra haladva egyre jobban grimaszolt.

- Te, most ez azért engedett be mert meglátott téged?

- Mhm.

- Azta, hát ha én ilyen könnyen tudnék felszedni embereket... - zavartan megvakarta a tarkóját, még mindig a névjegykártyát nézve.

Kivettem a kezéből és összegyűrtem, majd eldobtam a lift egyik sarkába. Mindezt Felix végignézte, és értetlenül meredt rám.

- Mindig ez van. Általánosban is...minden lány álma voltam. - sóhajtottam.

- De az jó, nem?

Sajnálkozva pillantottam a szőkére, miközben elindítottam a liftet.

- Valakinek biztos, engem mindig csak zavart.

- Oh.

- Mielőtt félreértenéd...leginkább az zavart hogy egy fiútól sem kaptam szerelmes levelet. - hátranéztem mégegyszer utoljára a vállam felett, majd kiléptem a lift nyíló ajtaján.

Megérkeztünk.

Felix nem szólt semmit, csak követett végig, mivel ő nem igazán ismerte az utat.

Én már jártas voltam az egész épületben, főleg a második emeleten.

- Azta, hogy tudtad fejből hogy merre van Han szobája? - állt meg mellettem mikor megérkeztünk a 30-as számú kórterem elé.

- Régen majdnem mindennap itt jártam.

- Ó, istenem...de az az illető meggyógyult, ugye?

Ennek hallatán megtorpantam cselekedeteimben, és visszahúztam a kezem a kilincstől. Összeszorított szájjal gondolkoztam egy jó válaszon, de a jól ismert szorongató érzés ismét úrrá lett rajtam. Lenyomtam a kilincset és beléptem a helyiségbe, ahol már többen is tartózkodtak.

Han gipszelt lábbal és karral feküdt tehetetlenül, mellette egy kis széken Yuwon ült kisírt szemekkel. Az érkezésünkre mindketten felnéztek, és biccentéssel köszöntek.

- Hogy vagy? - kérdeztem óvatosan miután odahúztam mégegy széket és leültem.

- Voltam már jobban is... - Han keserédes mosollyal nézett rám, majd a mögöttem álló Felixre.

- Legalább a versenyt megnyerted?

Felix ekkor mellém lépett, és leguggolt az ágyhoz.

- Meg... - sóhajtotta - De az a hely téged illetett volna.

- Ugyan! - legyintett Han az ép kezével - Fele annyira se vagyok tehetséges mint te meg Hyunjin.

Itt rám nézett.

- Gondolom Chan már mondta...

- Igen. - bólintottam - De én nem így akartam...nem akartam hogy ez történjen veled! - mondtam halkan és hirtelen nagyon érdekesnek tűnt a föld.

Han és Felix aggódva néztek rám, amiről az jutott eszembe hogy olyanok mint két iker. Szinte ugyanúgy viselkednek...

- Ne hibáztasd magad! - húzta gyengéd mosolyra a száját Han, majd felszisszent amikor a kezem után nyúlt. Gyorsan visszahúzta a kezét, Yuwon pedig dühösen leszidta miatta.

Biztos valami barátnő dolog...mindenesetre furcsálltam hogy Yuwon azért dorgálta meg mert hirtelen mozdult. Gondolom ez egy olyan dolog amit soha nem fogok megérteni.

- Mit mondott az orvos? - néztem Yuwonra, előre félve a választól. Amint kimondtam, Han arcáról eltűnt a mosoly, és komoran nézett maga elé, a barátnője úgyszintén.

Mintha bluetooth-al lennének összekapcsolva...de még Felix is!

Ő is sejtette már a következőt.

- Azt mondta... - a lány nagy levegőt vett mielőtt egy szuszra elhadarta volna - Ha szerencsénk van és nem lesz maradandó sérülés, akkor sem ajánlott visszatérnie a pályára. Kész áldás már az is hogy nem vesztette eszméletét...

- Han... - fájdalmasan néztem a barátomra, aki most rettentően törékenynek nézett ki.

Borzasztó volt pont őt így látni. Mindig ugrált össze-vissza, csinálta a hangulatot, ő volt a csapatunk mókamestere. Sokszor láttam már sírni, de így...így még soha.

Csend telepedett a kórteremre, mindenki próbálta feldolgozni az elmúlt pár óra eseményeit.

A tekintetem Han és Felix között járt fel s alá, és ezerrel kattogtam valamin. Megelevenedett a szemem előtt a felvétel, ahol Felix mustangja éppen balról kezdte előzni Hant, de túl hamar akarta újra jobbra húzni a kormányt. Neki koccant a porschénak, és csupán ennyi hiányzott ahhoz hogy az autó motorja berobbanjon. Az autó kipördült, és egyenesen a korlátba szaladt, ami azonban nem állította meg...átfordult felette, és a porsche végül tetőre érkezve állt meg.

Tekintetem hosszabb ideig időzött Felixen, mikor váratlanul elöntött a hirtelen haragom. A Jacksonék iránt érzett utálatom ködként telepedett az agyamra, és fellobbant bennem a mérhetetlen düh jól ismert lángja.

Valami azt súgta hogy most rögtön vezessem le, de Jackson nem volt ott. Így maradt az az ember aki elvett tőlem mindent, és hiába tudtam hogy akaratlanul tette ezt, ott és akkor nem voltam képes logikusan gondolkodni.

- Igazad van Han, nem az én hibám. - a mellettem guggolóra mutattam - Felix hibája.

- Mivan? - a szőke értetlenül tápászkodott fel, mire én is felálltam.

- Hyunjin, miről...- Han fel akart ülni hogy megállítson engem de Yuwon visszafogta. A sérült versenyző fájdalmas nyögéssel hanyatlott vissza az ágyra, ami fülsértő nyikorgással díjazta a kis mutatványát.

- Fiúk, ezt odakint! - nézett fel ránk Yuwon mérgesen.

Több se kellett, csuklón ragadtam Felixet és kirángattam a szobából, és kicsit arrébb nekilöktem a folyosó falának.

- Hyunjin, nyugodj le! - tette fel a kezét védekezően a szőke, ami csak olaj volt a tűzre. A haragom átvette az irányítást felettem, és innen már úgy tűnt nincs visszaút.

Ez nem feltétlenül Felixnek, vagy Jacksonnak szólt...előtörtek belőlem az elmúlt évek fájdalmai, frusztrációi, traumái, rossz emlékei.

Minden amit legszívesebben kitöröltem volna az emlékeim közül, most visszaköszönt.

És pont rajta készültem levezetni...

☆

Innentől jön az izgalmasabb rész🫣