A bőség zavara BEFEJEZETT

1. fejezet

Chertel településének egyik házában lakoma készülődött. Malina Dian egyenként hordta a finomabbnál finomabb ételeket, amelyeket a férjének, Rowelnek szolgált fel. Illatos sütemények, friss gyümölcsök, fűszeres sültek hada fogadta a férfit. Felesége ízletes bort tett le elé, majd a kutyájuknak, Bote-nak a tegnapi ételmaradékokból szedett egy fémtálba. Végül meggyújtotta az asztalon található gyertyákat, és leült urával szemben.

A vállig érő, sötétbarna hajú, szakállas, nagytermetű Rowel idáig a gyűrűsujján lévő gyűrűt forgatta másik kezének hüvelyk- és mutatóujja között, azonban most abbahagyta ezen tevékenységét, és jókora adag sülthúst pakolt a tányérjára. Megismételte ezt a műveletet a különböző zöldségekkel, gyümölcsökkel, diófélékkel és egyebekkel. Villájával megkocogtatta fémből készült kupáját, mire Malina azonnal felkelt, és színig töltötte azt a vérvörös borral. Rowel egy hajtásra kiitta, ezért Malina-nak ismét el kellett végeznie a korábbi tevékenységét. Megint elfoglalta helyét a férjével szemben, az asztal túloldalán. Tányérjára egy falatot sem szedett, saját magának italt sem töltött. Türelmesen várta, hogy ura elfogyassza a temérdek ételt, majd ő azután kezdhetett étkezni.

Rowel hajlamos volt a harácsolásra, így már meg sem lepődött, mikor a tányérján hamarosan valaki egész nap elfogyasztott összes fogásának megfelelő táplálékot talált. Ő maga pilláit lesütve ült a székében, s meg sem mozdult. Közben Rowel elkezdett enni, puszta kézzel látott neki a húsnak, hiába álltak rendelkezésére jó minőségű evőeszközök.

Felesége mindig költött arra, amit a férje fontosnak talált. Favágói fizetéséből nem futotta sokra, de Rowel egyik kedvenc elfoglaltsága az étkezés volt, amelyet a hosszú munkanapok után űzött. Ezenkívül egyéb elfoglaltságai is akadtak, amelyeket Malina olyannyira már nem kedvelt. Miután ura körülbelül fél óra állatias evés után kiürítette a tányérját, felsandított hűséges feleségére, aki egy kérdés nélkül kisietett az alagsorban található, hűs étkezőhelyiségből.

Hamarosan több tányért egyensúlyozva tért vissza, mindegyiken különböző édességek és sósak halmaira lehetett lelni. Egyenként tette le őket csendben üldögélő férje elé, azonban az egyik kicsúszott a kezéből, és nagy csörömpöléssel érte a földet. Szétcsattant a fapadlón, a sütemények szanaszét gurultak a talajon. Bote azonnal odarohant, hogy felegye a kiborult finomságokat, miközben Rowel letette a már kezében tartott ételt, tenyerével megtámaszkodott az olcsó, ingatag asztalon, majd a széket hátratolva felemelkedett a helyéről.

– Hányszor megmondtam már neked, hogy ne pazarold az ételt! – üvöltött Malinára Rowel, mire a nő összerándult ijedtében.

– E-elnézést kérek! Azonnal feltakarítom – szabadkozott Malina, majd nekiállt, hogy kimenjen az étkezőből, és hozzon egy seprűt.

– Nem mész te sehova! – rántotta vissza a karjánál fogva Rowel. – Elegem van, hogy képtelen vagy elvégezni egy egyszerű feladatot!

– Nem akartam! Ígérem, hogy legközelebb jobban figyelni fogok!

– Ha még egyszer meglátom, hogy ekkora bakot lősz, lehet nem lesz legközelebb – fenyegette meg a férje, közben egyre erősebben szorította Malina felkarját.

– É-értettem.

A nő a lehető leggyorsabban a dolgára sietett, hogy összeszedje a lehullott falatokat és porcelánszilánkokat. Mire visszaért, Bote gyakorlatilag már mindent befalt és Rowel a hosszú, világosbarna fülének a tövét vakargatta. A nyúzott arcú véreb az asztal felé tekingetve fürkészte gazdáját, hátha lepottyan még pár finom darab morzsa. Malina vizes ronggyal mosta fel a padlót, közben az ura kárörvendően elmosolyodott, és a földre szórta az általa megevett ételek ehetetlen vagy éppen kevésbé ízletes részét.