A bőség zavara BEFEJEZETT

3. fejezet

Malina férje mellett ébredezett ezen a hétfői reggelen. Elméje határán még halványan rémlett neki a tegnapi nap. Ösztönösen orrához kapott, amelyből órákkal ezelőtt még tulajdon vére csörgedezett. Az éjjeli szekrényre egy rongyot dobtak, ő szennyezhette be. Felrepedt ajkához nyúlt, amely fájdalmasan ki is száradt. Tisztában volt vele, ki okozta a sérülését, de azzal is, hogy ugyanez a személy hozta el az ágyig, kezelte le, majd ivott rengeteget utána. Rowel alkoholszagtól bűzlött. Nem viselt semmilyen ruhát a takaró alatt, meztelen mellkasa kikandikált onnan.

Malinát egy pillanatra elkapta egy érzés, amelynek azonnal engedelmeskedett, akármi is hajtotta őt ebbe a bűnös élvezetbe. Ujjait Rowel sűrű hajába vezette, majd szakállát szintén megcirógatta, végül a keze hitvese felsőtestén állapodott meg. Hallotta párja elégedett morranását, ahogyan álmai világába is bemerészkedett ez az érintés. S egy halk szó szökött ki ajkai közül, amely elérte Malina fülét, és jelezte férje örökös hűségét.

– Malina... - motyogta, de szeme továbbra is csukva volt, aludt.

Rowel az oldalára fordult, majd magához vonta felesége törékeny testét. A nő a mellkasára hajtotta a fejét, és átölelte kedvesét. Szerette hallgatni a szuszogását, simogatni a haját, birizgálni a szakállát. Régebben mindig ezt tették: hosszú órákon át összebújtak. Mára csak ez maradt, de csupán akkora, mikor házastársa aludt. Ilyenkor mintha a múlt egy darabja dominált volna benne, amelyről Malina azt hitte, hogy már rég eltűnt, de nem. Bármikor álomra hajtotta a fejét, ott volt, és a régi szép időkhöz hasonlóan vigyázott rá.

De tudta, férje hamar fel fog kelni, ezért még egy utolsó szorítás és egy csók után felkelt, hogy elvégezze a teendőit. Kikecmergett a forró, puha fekhelyről, hogy elvégezze mindennapos rutinját. Némi horgolás, takarítás, reggelikészítés és mosakodás után jelent meg Rowel az ajtóban. Malina azonnal rákapta kék íriszét, hogy felkészüljön, bármilyen sorscsapást is mér rá a férje. Azonban hitvese nem mozdult, egy teljes pillanatig csak őt figyelte, és elvesztek egymás szemében.

– Ha megreggeliztél, menj el a templomba!

– Te nem jössz? – kérdezett vissza Malina.

– Dolgoznom kell.

– Igaz is, bocsánat! Csomagoltam neked ételt és kevés süteményt is – mondta, közben búcsúcsókot váltott férjével, aki elvette, amit kapott, és elindult munkába. – Legyen szép napod, drágám! – szólt utána a nő, de párja ekkor már rácsapta az ajtót.

Ahogy Rowel parancsolta, neki is látott elkölteni a reggelijét, amit hamar elfogyasztott, és a templomba való öltözékkel készült, kedvenc barna fűzőjét is felvette mellé. Már egy ideje úgy érezte, a kisegér ki akart szabadulni, ezért fejben felírta, hogy még arra is időt kell fordítania. Kilépett a bejárati ajtón, majd útra kelt. A templom nem volt messzire, de annyira közel sem.

Chertelt völgyben elhelyezkedő, apró településként ismerték az emberek. Malina és Rowel háza alacsonyabban feküdt, mint a faluközpont, ahol a szép imahely is található volt. A hegyek óvó biztonságában, de mindeközben a legördülő sziklák fenyegetésében. A nő szerette megtenni ezt az utat, a sétálást különösen kedvelte, mint háziasszony, aki kevésszer mozdulhatott ki. Ezért minden ilyen alkalmat megragadott, legyen az a templomhoz vagy a kúthoz történő gyaloglás.

Szimatolta a friss levegőt, nézte a lassan tovaúszó fellegeket, amelyek pillanatnyilag vihart jósoltak, virágokat szedett, hallgatta a csicsergő madarakat. Az esőt is kedvelte, ezért nem zavarta volna, ha elerednek a cseppek oda vagy visszaúton. De minden akadály nélkül eljutott Chertel imaházáig, ahol már gyülekezetek a papra váró emberek.