Suhan a szél a fejem fölött,
Egy erdő közepén állok.
Nincs mit tenni, csak várok-Rád.
Bár e földön nincs ki megmondja, ki vagy te.
Lassan elkomorul felettem az égbolt,
Tovaszáll a köd,
Még mindig téged kereslek,
Hol vagy már Édesem?
Merre mentél ilyen messze,
Merre vitt ez a dús zápor?
Oly nehéz rád találnom,
Kellemes napsütés csiklandozza arcom.
Leülök, s várok, ámélkodom.
Eljössz e valaha, vagy mindig e útvesztőt kell járnom?
Beborul a táj, s te sehol sem vagy,
Még a madarak is elhalkulnak.
Ha te nem is, az első csillag eljött,
Megvárt engemet itt, a fa tövében.
Lágyan csillog reám, a szemed talán?
Nem, az nem lehet, nem érzem bőröd illatát.
Vadul mosolyog a Hold is,
Mintha titkot tartana-Rólad.
Valami olyat, amit a természet sem vethet föl,
Imbolyogva felállok, s nézek rá föl.
Nem árulja el ki vagy te, őrjöngő, vad rózsa.
Leveleid izmosak, rostosak,
Szárad csípős, mégsem hajlik.
Talán én vagyok okulatlan.
Ezért nem fed föl.
أنت تقرأ
Verstelen Versek
شِعر"Nemrég észrevettem, hogy mindenről amire ránézek, verset tudnék írni. Egy idős fa, érzelmek, vagy csupán a szél. Erős késztetést éreztem arra, hogy gondolataimat mondatokba szedjem és lejegyezzem őket. A kötet címe 'Verstelen Versek' onnan ered, ho...
