2023 Adventi naptár

Huszonkettő

Robert hasonlóan felborzoltnak érezte a saját idegeit, amikor végre végeztek a jótékonysági ebéddel az Északi Csillagban, mint amennyire felzaklatottnak Magick tűnt. Pedig őt még csak nem is zaklatták kérdésekkel a kölykök, mint Kyle-t, és neki hasonló gyomrozást sem kellett kiállnia, mint a macskának. Ami viszont határozottan meglepte, az volt, hogy mennyire óvón viseltetett a kandúr Aranyfürt irányában. Valami történhetett az állatkozmetika óta, mert azóta a macska mintha minden korábbi ellenérzését elfújták volna.

A kölyök is összebarátkozott vele, az utóbbi napokban mindenhova a nyomában loholt, mindent igyekezett leutánozni, amit az idősebb állat csinált. Legyen szó arról, hogyan követeljen extra ételt vagy nasit, esetleg simogatást, vagy arról, hogyan kell a leghatékonyabban lelökni dolgokat a polcokról. Robert általában nem bánta, de amikor Magick az ő zoknis lábát használva kezdte a vadászat titkaira tanítani Aranyfürtöt, azért már felszaladt a szemöldöke.

Mivel a gyerekek épp lassan menni készültek, Robert és Kyle is visszaterelték a cicákat a hordozóikba. A gyerekek, amikor ezt észrevették, még egyszer megpróbáltak közel nyomakodni az akkor már eléggé irritált Magickhoz. Szerencsére a kísérőjük még időben rájuk szólt, és nem sikerült annyira megijeszteni a macskát, hogy kiugorjon Robert kezéből.

Miután a gyerekeket kiterelték az étteremből, pillantása ismét Kyle-re siklott, és csak rettenetes kimerültséget látott az arcán. Érzelmileg egyértelműen megviselte, hogy az intézeti éveiről kellett mesélnie. Persze később ahogy odaterelődtek a kérdések elmondta azt is, hogyan találta meg ismét az anyját, hogyan lett kapcsolata vele, és milyen a viszonyuk most. Robert legszívesebben megölelte volna, annyira büszke volt rá. De mivel párja akkor épp egy felpaprikázott kölyökmacskával küzdött, inkább letett róla.

Már a kabátjukat vették, amikor Joseph és Maya melléjük léptek, hogy személyesen is megköszönjék, hogy eljöttek. Az ő napjuk volt az utolsó jótékonysági nap az évben, és amennyire Robert le tudta olvasni a két pincér arcáról is a megkönnyebbülést, hogy ezzel végetért a rohanásnak és a kapkodásnak egy bizonyos része. Tudta, hogy az étterem dolgozói imádják ezt csinálni, imádnak örömet szerezni, de a kimerültséget sem tudták letagadni, amit okozott nekik. Peter aznap szabadnapos volt, ahogy a legendás Cook is, ezért a többiek tartották helyettük a frontot.

Egy kézrázás és ölelés kíséretében elbúcsúztak Mayától és Joseph-től, majd Robert és Kyle is fogott egy-egy hordozót, és elindultak haza.

– Mit szólsz hozzá, ha útba ejtjük a Mindenízűt? – fordult a kávézó irányába szinte ösztönös mozdulattal Kyle. – Úgy érzem, kell egy kávé.

– Engem nem kell meggyőznöd, mehetünk – karolt bele párjába.

Miután ezt eldöntötték, kényelmes tempóban sétálták a nagyjából negyed órára fekvő kávézóhoz. Közben pedig nagyon ügyeltek, hogy ne rázzák össze a macskákat a hordozókban. Általában jól viselték az utazásnak ezt a módját, de azért fordult már elő olyan, hogy Magick meglepetést okozott, amikor a doboz himbálózásától felfordult a gyomra. Az kifejezetten utálták, amikor az ilyen balesetek után ki kellett takarítani és fertőtleníteni a ketrecet. Aznap viszont szerencséjük volt. Talán a hideg tette, talán az, hogy a város fényei és karácsonyi látványosságai a szokásosnál jobban is lefoglalták az állatokat. De mindenféle kellemetlenség nélkül sikerült elérni a célt.

Mivel pont ebédszünet után érkeztek, úgy tűnt, hogy a kávézóban épp kezdett lecsengeni a nap legforgalmasabb időszaka, és a vendégek is kezdtek elszállingózni, ki-ki a dolgára. Belépve azonnal észrevették Pault a pult mögött, aki a szokásos hatalmas mosollyal figyelte a belépőket. Még intett is nekik, hogy jöjjenek, azonnal fel is veszi a rendelésüket.