Egyetlen írásjel - a kdrama regény

03 - A szívesség

Hanyang, aznap, sötétedés előtt

Yi Sung összekulcsolja a kezeit a háta mögött, és a földre mered, miközben a főváros utcáján sétál. Ügyel rá, nehogy pocsolyába lépjen, ugyanis az esőzések miatt még mindig csupa sár minden.

Geon-u mellette lépdel, a szeme sarkából folyamatosan azt lesve, követik-e őket. Mivel ő a testőrség első embere, egyetlen pillanatra sem képes rá, hogy ne aggódjon a király testi épségéért. Pedig jól tudja: ha szükség lenne rá, Őfelsége nélküle, akár egy bottal is remekül megvédené magát.

– Aggaszt ez a rengeteg eső – mondja hirtelen a király, miközben felpillant a szürke égre. – Mit gondolsz, nem tesz kárt a földben?

– Ha leszámítjuk a földcsuszamlásokat, nem hiszem, Felség – feleli a fiú. – Megöntözi a talajt, hogy tavaszra jó termőföld legyen belőle. Bár... nem igazán értek hozzá.

– Földcsuszamlások – ismétli elgondolkodva Yi Sung. – A mai ülésen elrendeltem, hogy erősítsék meg a veszélyeztetett falvak körüli hegyoldalakat, nehogy úgy járjanak, mint az Uggim-híd.

– Felséged mindig jó gondját viseli a népének. – Geon-u fejet hajt, és közben halványan elmosolyodik. Amit mondott, teljes szívéből komolyan is gondolja. Öt éve szolgálja hűségesen a királyát, és eddig egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy Őfelsége ne vett volna tudomást a közép valamely bajáról.

Yi Sung sétálás közben szándékosan kerüli a fogadót. Tegnap itt szaglásztak utána, talán ma is ide küldi a kutyáit a főtanácsos. Még a lány miatt se mehet oda... Bár, ha valamikor, Őfelségének ma igazán van oka rá, hogy csak úgy kiszellőztesse a fejét. Az egész reggelt az apja sírjánál töltötte az éves megemlékezésen, azután pedig ülést tartottak, ami a miniszterek csatározásai miatt igencsak elhúzódott. Hiába tesz meg mindent, hogy fenntartsa a frakciók közötti egyensúlyt, a politika újra és újra kitermeli magából a saját problémáit – úgyhogy jelen pillanatban nem vágyik másra, mint friss levegőre, és arra, hogy a palotában hagyja az intrikákat.

Geon-u és a király is a gondolataikba merülnek, így mindketten hátrahőkölnek, mikor hirtelen nyílvessző csapódik az egyik ház verandaoszlopába, pontosan Yi Sung feje mellé. Ha csupán egy kicsit is félremegy, egyenesen a halántékába fúródik.

– Felség! – kiáltja Geon-u. Ösztönösen maga mögé rántja a királyt, de ő dühösen lesöpri magáról a kezét.

Először a nyílvesszőre pillant, aztán két oldalra, végül a háta mögé. Egyetlen gyanús alakot sem lát. Távolról lőhették ki a nyilat, valahonnan, ahol megfelelően el lehet rejtőzni. Őfelsége kitépi a fából, lehúzza róla az aprócska, ráerősített papírtekercset, aztán a földre hajítja, és elolvassa az üzenetet.

– Mit ír, uram? – kérdezi izgatottan Geon-u, de azért közben a biztonság kedvéért többször is szétnéz az utcán.

A király a szemöldökét ráncolja, és újra meg újra átfutja a fecnit.

– Valaki találkozni akar velem Noronge faluban teliholdkor – magyarázza. – Tud valamit a rendeletről.

– Teliholdkor? Öt nap múlva?

– Ezt írja.

– De Felség... Ez bűzlik. Csapda is lehet!

– Nem lehet, Geon-u. Biztosan az. Méghozzá a főtanácsosé.