Sötét és világos

A piros ház lakósa

Ahogy ültem a fűben, éreztem a tavaszi levegőnek mámoros illatát, a tengerpartra vetődő hullámok nyugtató hangját. A nap erősen sütött, így felmelegítve a földet. S a leveleken kósza napsugarak ficánkoltak. Mélyeket lélegeztem és próbáltam le nyugtatni a gondolataimat. Hirtelen viszont minden félelmem vissza tért mert az idős hölgy megjelent a fejem felett s csak engem kémlelt kiváncsi szemeivel.
-Kelj föl kedvesem, csak bátran nem harapok.
Olyan gyorsan felpattantam a földről mintha az dobott volna fel. Leporoltam a ruhámat amit még mindig alvadt vér szennyezett. A nénivel egy magasak lehettünk. Barátságos mosolygós arca, melegséget adott a lelkemnek.
- Alex elmesélt rólad mindent.
Igen én is pont ettől féltem, nyeltem egy nagyot, a kezeim remegni kezdtek. A szám mintha össze tapadt volna aligha tudtam egyáltalán megszólalnia. A néni befonva a haját egy koronát csinált belőle, szemüvegén aligha láthatott ki valamit. Szoknyája sárga a felső részével passzol, de azon még van egy kötény ami zöld kockás. A derekára pedig ilyen kis batyuk vannak kötve. Alex addigra lova hátán ült biccentett nekem a nénitől meg elköszönt.
- Nem vagy egyedüli eset a kezeden felfedezett rúnákkal kapcsolatban.
Kacsintott rám. Nem tudtam mit csináljak, futni nem futhattam hiszen nincs hova. Muszály volt megbíznom ebbe az idős asszonyba.
- Várj meg itt kint mindjárt hozok ki egy könyvet.
Itt a lehetőség Sarah fuss, rohanj, s soha többé ne nézz vissza. Körbe tekintettem és itt valamivel barátságosabb a légkör mint ott volt az erdőben, igaz hogy nem tudom hogy tudnék e bízni benne. De ez tűnik a meg logikusabb magyarázatnak, itt biztonságban érzem magam. Ajtó csapodásra kaptam fel a fejem és láttam ahogy az idős asszony lejön a lépcsőn kicsit nehezen egyből felálltam neki segíteni. Ő pedig csak legyintett mondván hogy minden rendben ne aggódjak miatta. Leült a karosszékbe ami az egyik cseresznye fa árnyékában foglalt helyet, én pedig a fűbe huppantam.
- Nem kell tőlem félned, te és én nagyon hasonlók vagyunk. Én is fiatalon jöttem rá micsoda erő van bennem ami bármikor kiszabadulhat belőlem.
Nem értettem vajon miről beszél ezért felhúztam a szemöldököm.
- Maga miről beszél?
Kérdeztem vissza a saját hangomat alig hallva, eltörpültem mellette. Egy mosollyal bátorított így már nem is tűnt annyira félelmetesnek.
- Alex szerint Sarah a neved igaz?
Bólintottam még mindig kicsit félénken.
- Azt is mondta hogy nem tudsz lovagolni.
Nagy levegőt vettem miközben fel tápászkodtam a földről.
- Így igaz, őszintén csak egyszer lovagoltam de azt is csak egy pónin. A városba soha nem kellett ez a tudás ezért nem törődtem vele.
Elmosolyodott miközben engem fürkészett a szemével.
- Azt hiszem tudom ki kell neked! Muszály lesz megtanulnod lovagolni, hisz itt kell maradnod.
Pánikolni kezdtem, alig kaptam levegőt össze szorult a torkom, nem tudom hogy miért de inkább lettem volna otthon mint itt Jorvikon. Bár így bele gondolva nincs túl sok minden ami haza kötött volna. Itt viszont minden ismeretlen és ahogy látom az emberek csak a lovaikkal vannak elfoglalva.
- Itt is jön a megfelelő ember.
Tekintette fel szemeit az érkező fiatal lányra, akinek vörös rövid haja egy hajcsattal volt elfogva hogy ne lógjon bele a szemébe. Egy farmer kantárosan nadrágot viselt felsője pedig egyszerű sárga ing volt. Mosolya felhőtlen volt addig a pillanatig amíg észre nem vett engem. Anyám megint kezdődik gondoltam magamba.
- Sarah, ő itt Maya a Moorland lovarda kisegítője, ő majd segít neked megkeresni a megfelelő embert arra hogy lovagló órákat adjon.
Bizalmatlan mosolyommal nem hiszem hogy olyan meggyőző lennék, de igyekszem amennyire csak tudok. Kezemet nyújtottam ő pedig erősen megrázta azt.
- Szóval te vagy az akit annyian emlegetnek.
Remek. Megforgattam a szemeimet és eltekintettem ettől a beszólástól.
- Mikor indulunk?
Csípőre tette az egyik kezét és csak legyintett hogy kövessem.
- Szeretem ezt a lelkesedést!
Olyan gyorsan ment előttem hogy alig bírtam tartani vele a tempót de mikor azt mondta hogy akkor most várjam meg a lovarda közepén kicsit megijedtem. Pár percel később vissza tért egy sötét barna hajú, kócos fiúval. Kinek lezser öltözete inkább városra emlékeztettet. Ingje aligha volt begombolva. Széna szálak pedig kuszán álltak ki a hajából.
- Sarah, ő itt Justin Moorland. Ő fog téged tanítani!
Mosolygott ördögien a fiúra, talán egy fejjel lehetett magasabb. Justin pedig csak óvatosan felemelte felém a kezét. Ez volt talán az első alkalom ami arra késztetett hogy el nevessem magam. Látszott hogy éppen valahol máshol járt az esze.
- Azt hiszem itt az ideje hogy lovat válasszunk neked!
Mondta miközben begombolta felül ingjét, nem tudtam megállni hogy a szememmel ne kövessem minden mozdulatát.