Stray Kids poli oneshots 2.rész

♡︎Hyunbinlix♡︎

Többen kértétek, hogy ismét írjak velük, név szerint macskanyelv93 és BlackpinkSkz14 is! És mivel az első könyv velük kezdődött hát akkor kezdődjön ez is!

Felix sírva kuporgott a földön. Lábát felhúzva ölelte át, fejét pedig ráhajtotta. Csak ült az ágya szélén, mikor hirtelen eszébe jutott pár dolog, ami miatt a földre csúszott abban a reményben, hogy elbújhat.

De mégis mi elől kellene neki?

Két szerelme, akik erről mit sem sejtettek boldogan nyitottak be hozzá, de amint felfedezték a kisebbet rögtön mellé siettek.

Hiába próbálták kiszedni belőle, nem mondta el mi történt. Csak sírt tovább, talán jobban, mint előtte.

Changbin óvatosan felemelte a karjába és visszatette a puha párnái és takarói közé. Hyunjin-nal együtt befeküdtek mellé, majd átölelve őt próbálták megnyugtatni. Simogatták, arcát és nyakát ezer csókkal lepték el, fülébe pedig kedves és nyugtató szavakat súgtak.

Nem telt el egy óra, mikor észrevették, hogy elbóbiskolt közöttük a szeplős. Mosolyogva adtak neki egy csókot és összebújva próbáltak meg ők is aludni.

A sok negatív komment, poszt és megjegyzés amit Felix felé intéznek az emberek nincsenek jó hatással az egészségére. Van, hogy napokig nem eszik rendesen, vagy hogy sokszor hirtelen sírógörcsök törnek rá. Két szerelme hiába próbál neki segíteni, nem sokszor sikerül.

-Aggódunk miattad édesem!-simogatta az arcát Hyunjin amikor felkeltek.

-Tudjuk, hogy nehéz, de...próbáld meg valamivel elterelni a figyelmedet.

-És ha már én is elhiszem amiket mondanak?-nézett rájuk könnyes arccal.

Nagyot sóhajtva ölelték át. Megszakadt ilyenkor a szívük, minden alkalommal egyre jobban.

-Már nem bírom tovább!

-Lixie!-rémült meg Hyunjin.-Kérlek ne mondj ilyet! Itt vagyunk veled, és maradni is fogunk örökre!

-Szeretünk Lixie, ne hagyj minket itt!-szorította meg a kezét Changbin.

-Ha meghalsz mi is meghalunk! Nélküled nem vagyunk teljesek! Felix nélkül nincs Stray Kids sem!

Csendben ültek az ágyon, egymás karjaiban, egymás pólóját átáztatava a könnyeikkel. Örökké tartott számukra a pillanat, amíg meg nem hallották Chan hangját az előszobából. Vacsoraidő volt.

-Menjünk, együnk egy keveset!-kászálódott ki az ágyból az idősebb.

-Hyungok, mehetek én is?-piszkálta az ujjait.

Reménykedve pillantott egymásra a két idősebb és boldogan fogták meg egymás kezeit.