Stray Kids poli oneshots 2.rész

♡Minchanghyun♡

Minho x Changbin x Hyunjin

⚠️bulimia nervosa/bulimia⚠️

Evészavar, amelyet kóros falási rohamok és ezeket követően az elfogyasztott tápláléktól való intenzív szabadulási szándék jellemez. A szabadulási szándék testet ölthet hánytatásban, hashajtók, vizelethajtók vagy stimulánsok beszedésében, vízen való böjtölésben vagy túlzott edzésben.

Hyunjin egy ideje titkolja a párjai elől betegségét. Ennek egy egyszerű oka van; Changbin. Az idősebb kissé ítélkezően viselkedik az étkezési zavarokkal, amik miatt nem meri neki elmondani ezt. Számtalanszor hallotta már mondani, hogy "Akik bulímiások azoknak ételt sem adnék" mondatot a sok más hasonló betegséget lemondó szöveg mellett.

Pedig Hyunjin nagyon szenvedett már. Segítségre volt szüksége tőlük is, nem csak az orvosától. De félt, nagyon félt a reakciójuktól. Bár Minho biztosan támogatta volna, Bin-ben nem volt még biztos.

A mai vacsorát is szintén együtt töltötték, háttérben a rádió szólt kellemes zenét sugározva magából. Ám mikor a híreket mondták el megakadt mindhármuk füle az egyiken. Changbin egyik kedvenc színésznője bevallotta a nyilvánosságnak, hogy étkezési zavarai vannak, ami feltehetőleg bulímia.

-Nahát, milyen bátor ilyenről mindenki előtt beszélni!-csodálkozott Minho. Ritka az, hogy ilyen nyíltan bevallaná valaki a koreai iparban, hogy problémái vannak.

-Na, eddig volt ő is a kedvencem!-mérgelődött Changbin.

-Csönd legyen Bin, nem vagyunk kíváncsiak a véleményedre!-mondta neki haragosan.-Ha emiatt megutálod a kedvenc színésznőd akkor meg is érdemled!

-Ugyan már, mi olyan nagy baj ebben? Hyunjin, szerinted is nekem van igazam, ugye?-nézett az említett felé, aki eddig csendben volt. Alig mert rágni, hisz egyből elfogta a hányinger.

Lassan letette a villáját és nagyot sóhajtott.

-El kell mondanom nektek valamit. Egy ideje már orvoshoz járok.

-Úristen, mi történt? Valamid fáj?-riadt meg Minho aki egyből anya-módba kapcsolta reflexeit.

-Nos, pár hónapja diagnosztizált, hogy bulímiám van. Sajnálom!-nézett Bin-re aki kikerekedett szemekkel bámult rá.

Az asztaltól felállva ment be a közös szobájukba, ahonnan az erkényre lépve ült le egy székre. Csendben figyelte a távolban mozgó embereket és hallgatta a lágy szellő hangját.

Minho lépett ki mellé és szorosan magához ölelte. Nem szólt, hisz nem is tudott volna érdemi nyugtatást adni. Mit kellene mondania? "Sajnálom"? Hisz nem hibás senki.

-Hyunjin, remélem tudod, hogy szeretünk!-guggolt le úgy, hogy a másik szemébe nézhessen.

-De Changbin már nem fog! Elítéli az olyanokat, mint én!-sírta el magát.

-Ne érdekeljen most Changbin! Ő is biztos megváltozik majd, de addig is zárd ki a fejedből, amit eddig mondott!

-Megpróbálom!-suttogta.

A helyzet azonban nem lett jobb. Changbin nem szólt hozzá egy szót sem, még az ágyban sem bújt hozzá, mint ahogyan szokott.

Hyunjin állapota is rosszabbodott, így az egyik alkalommal a doktor javaslatot tett;

-Hyunjin, ha a környezete nem változik meg sajnos életveszélyes állapotba is kerülhet ettől! Látszik magán, hogy egyre többször tart koplalást, mint legutóbb, úgyhogy azt ajánlom a hétvégén költözzön be a pszichiátriára. Természetesen elutasíthatja, de erősen ajánlom, hogy fontolja meg.

-Rendben, még megbeszélem a párjaimmal.-bólintotta.

Valahol legmélyen számított erre. Nem lepte meg az orvosa javaslata, így magában eldöntötte, hogy beköltözik egy kis időre.

-Hyungok!-szólalt meg halkan, mikor hazaért. A két idősebb a TV előtt ülve lustálkodott, de rögtön minden figyelmüket rá szentelték.

-Az orvosom azt javasolta, hogy menjek be egy időre a pszichiátriára. El fogom fogadni a lehetőséget, hogy jobban legyek!

-Ó, Hyunjinnie, megértjük!-ölelte át szorosan Minho. Hosszasan megcsókolta és a hátát simogatva figyelte az arcát.-Úgy sajnálom, hogy nem tudtuk megteremteni neked azt, amire szükséged lett volna!

-Nem, nem ti vagytok a hibásak!-védekezett.-Ez nem rajtatok múlt, hanem rajtam. Épp ezért akarok most egy kicsit elszakadni tőletek, hogy jobb legyen mindenki számára!

Changbin halkan felállt és Hyunjin mellé állva húzta magához egy csókra.

-Baba, kérlek ne haragudj, amiért így viselkedtem! Belátom tévedtem és megpróbálok jobb útra térni ebben!-simogatta a haját.

-Nem haragszok!-mosolyodott el és hagyta, hogy az idősebbek csókokkal lepjék el az arcát.

Mint ahogy azt láthatjátok kicsit másmilyen ez a rész, és el kell mondanom a következőkben is hasonlóak lesznek a dolgok. Pár rész erejéig olyan mentális betegségekell fogok részeket írni, amikről kevesett hallani. Mindegyik rész elejére ki fogom írni a betegséget és annak a rövid fogalmát, hogy mindenki számára elérhető legyen.

Már az elején egy számomra valós résszel kezdtem; nem igazán beszéltem erről így nyilvánosan sem, de valószínűleg bulimiám van. Itt hansúlyozom a valószínű szót, hivatalosan nem vagyok diagnosztizálva, de a tüneteim megegyezőek. A családom elítélése miatt én sem mertem eddig tőlük segítséget kérni, de most, hogy 18 lettem már nem lesz ennek akadálya.

Ha szeretnétek ti is olvasni valamilyen mentális betegségről, mindenképpen írjatok kommentet!