A teraszon csak ketten ültek. Az alkonyat árnyékában már ott világított a holdsarló, a barackfa szirmai pedig bánatosan hullatok Xue Yong teájába. A vele szemben ülő Jiu Lei elegánsan kortyolt a festett csészéből, majd figyelmét a barackfán fészkelő madárra fordította. A két férfi hosszú percekig nem szólt egymáshoz.
- Sajnálom - Xue Yong ökölbe szorult kézzel hajtotta le a fejét.
Jiu Lei letette a csészét. Szép arcát a szomorúság tette üressé, mint egy porcelánmaszk, ami nem enged a mélyben dúló viharnak.
- Nincs mit tenni. A tőrét elhoztad?
Xue Yong bólintott, majd köntöséből előhúzta a szépen munkált fegyvert. Jiu Lei átvette és úgy simított rajta végig, akár egy törékeny kincsen. Jól ismerte a fegyvert, számtalanszor megsebezte, mire elérte, hogy a védelmére esküdjön... mire elérte, hogy a tőr tulajdonosa ne ellenséget, hanem szerelmet lásson benne.
- Köszönöm, Xue Yong, hogy vigyáztál rá - suttogta a szavakat Jiu Lei.
A lassan alábukó nap utolsó fénye még megcsillant a fegyveren, akárha egy utolsó könnycsepp gördült volna végig az ezüst pengén.
ESTÁS LEYENDO
100 szónak is... (Writober - 2023)
De TodoA "100 szónak is..." egy saját kihívás volt novemberben, amiben a 2023-as Inktober szavaira naponta egy történetet írtam. Valamelyik mini novella hosszabb lett, valamelyik rövidebb, akadnak köztük versek... ami éppen aznap az adott szóról az eszemb...
