Szuperhősök Világában III. - A fények városa

37. Fejezet - Gyűlnek a felhők

Szuperhősök világában

37. Fejezet – Gyűlnek a felhők

Zoey szemszöge

Tisztában voltam vele, mennyi szörnyűséget tettem. Már akkor is. Elhagytam a családomat, aztán egy szó nélkül megjelentem az ajtajuk előtt, csakhogy átverhessem őket, továbbá kihasználhassam a lányom naiv természetét. Viszont mindezt azért tettem, mert bíztam az ügyünkben. Christoph megígérte nekem, ha segítek összegyűjteni a földkő darabjait, minden problémámat megoldja. Isteni erő birtokában vissza tudja majd adni a férjemet, s helyrehozhatja a családomat. Úgy hittem, akkor minden bűnöm feloldozást nyer.

New York városában jártunk éppen. A testvériség a földkő egyik darabját oda rejtette el. Noha most nem arról az óriási ékkőről beszélek, amely a H.E.R.O. tulajdonát képezte akkor, s amit az USA kormánya megtalált 1952-ben. Valóban, az a hatalmas kristály is egy részét képezte a földkőnek, azonban rengeteg kisebb darab volt még szétszóródva a nagyvilágban. Egyik darabja például épp a lányom nyakláncában lelte meg rejtekhelyét. Egy H.E.R.O.-tól független létesítményt kutattunk át, egyet a Kő Rendjének titkos táborai közül. A város szélén építették fel. Egy egyszerű mosodának álcázták, pedig az átlagemberek nem is lettek volna képesek feldolgozni, mekkora erejű tárgyat rejtettek el oda. Bár a H.E.R.O. emberei is tudták, hogy a földkő azon része, ami ő náluk van, nem az egyetlen; ők azt hitték, az ékkő csak akkor vált darabokra, mikor '52-ben a Földre zuhant. Pedig már sokkal előtte. Próbáltunk nem nagy balhét rendezni, nehogy valakik értesítsék a drága szuperhősöket. Szerencsére attól nem kellett tartani, hogy a Kő Rendjének tagjai lennének a besúgók, hisz ők sem szerették volna, ha a H.E.R.O. tagjai megtudnák a kő többi darabjának a rejtekhelyét. Ez a háború csak köztünk zajlott. Köztünk és a szektások közt. A hősöknek semmi köze nem volt hozzá, és őszintén, kezdett elegem lenni belőle, hogy mindenbe beleütik az orrukat. Megszámolni sem tudom, a múltban hányszor jöttek Christoph után, hogy letartóztassák. Csakhogy végül vérfürdő legyen a vége.

Páran elmenekültek a mosodából a támadásunkat követően, a többi szektatag pedig a hajójukkal süllyedt. A léleknélküli testeken végignézve elkapott egy enyhe rossz érzés, de végig azzal a gondolattal nyugtattam magam, hogy mindez meg fogja érni. Különben is, ők döntöttek úgy, hogy a vesztes oldalon harcolnak. Christoph az üzletvezető irodája előtt megkért minket, várjunk rá odakint. Ezt a kérést pontosan felém, illetve másik kettő ember felé intézte. Titánról elég keveset lehetett tudni, nem szeretett belemenni a múltjába. Annyit viszont ismertem róla, hogy elvesztette a feleségét egy balesetben, ezért csatlakozott hozzánk. Egy kopasz férfi, óriási izmokkal, illetve egy rózsás tetoválással a tarkóján. Olyan magassággal büszkélkedhetett, hogy még Góliát is irigykedett volna rá. Bár ennek lehet köze volt a szupererejéhez.

-366-

Lucy Coldmann-t egy különös tinilánynak lehetett nevezni. A legtöbbször ridegen és zordan viselkedett a körülötte lévőkkel, kivéve bizonyos személyeket. Ide tartozott maga Christoph is, akit mondhatni második apjaként szeretett. A másik ilyen valaki pedig a kisöccse. Vele mindig mély és érzelmes volt. Képességéhez képest viszont egy eléggé tüzes leánynak lehetett nevezni. A közös küldetések mindig fellobbantottak benne egy lángot. Meg – ha nem is mindig – néhanapján azért beszólt már nekem is, és Titánnak is, ami akkori észrevételeim alapján egyfajta jó érzéssel töltötte el. Félig vörös, félig kék haja lelógott egészen a háta közepéig.

- Eléggé sok ideje bent van már, nem? – kérdezte Lucy, ahogy haját épp a füle mögé simította.

- Biztos megpróbál szót érteni a rend tagjaival – támasztotta a falat Titán, keresztbe tett kézzel.